Feeds:
Bejegyzések
Hozzászólások

Archive for the ‘önismeret’ Category

Az alagútra koncentrálsz, a végén lévő fényre vagy a játékra mint egy gyermek?

Ahogy beszélgetek, oldok, tréningelek, olvasok a neten…egyre másra az jön vissza, hogy ilyen és olyan mintákat kaptunk a szüleinktől, melyek blokkolják a teljességünket, melyek miatt negatívan látjuk a világot, a körülményeinket, a jövőnket és belénk savanyodik még a levegő is. Egyrészről ez igaz – tudományosan is. Másrészről felvet két komoly kérdést…

Téged tanított valaki boldognak lenni?

Mit tehetsz ha nem láttad hogyan kell boldognak lenni?

Az egyik SzInT résztvevő férfi írta nekem nemrégen, hogy az a baj, hogy őt senki nem tanította boldognak lenni. A boldogságot vágyta mindenki, mégis amit megéltek az az, hogy hogyan lehet boldogtalannak lenni. Azt hiszem bármelyikünket kérdezném meg, vég nélkül tudnánk arról beszélni, hogy hogy ne csináld, hogy ne csinálja a gyerekünk. No meg arról is, hogy kinek milyen problémái vannak, milyen szörnyűséges irányba megy ma a világ, milyen borzasztó a fiatalok erőszak-függősége (ld. lövöldöző-háborús játékok), nemtörödömsége, tiszteletlensége és hogy hova vezet mindez.

Közben mosolygok, mert én ugyanezt hallottam annak idején…amikor én voltam tizenéves. Azt gondolom, hogy a generációk közötti különbségek várhatóan mindig is meg lesznek majd, mert ez viszi előre a világot…jobban mondva a “másság”, az előzőekkel való szembefordulás. Voltaképpen nagyon is helyén van az, ha egy “minta szülőnek” lázadó gyereke van. A tükör törvénye alapján nem lehet másképp… amit a szülő elnyom, az megjelenik a gyerek viselkedésében. Ettől persze még nagyon nehéz kezelni az “orrod előtt becsapott ajtót”, ami mögött kamasz gyerekedet elnyeli a számára biztonságot nyújtó “őskáosz szerű rendetlensége”.

De vissza a boldogság-boldogtalanság kérdésére…

Ami igazán foglalkoztat, az az, hogy igazából senki nem tanít nekünk boldogságot, örömöt! Persze boldogságpszichológiáról vannak kutatások és könyvek…de ezek mentális szinten közölnek információkat legtöbbször arról, hogy “miért nem vagyunk boldogok”, “mennyi minden akadályozhat meg bennünket abban, hogy jól érezzük magunkat.

Bár ezek sem haszontalanok én oda jutottam, hogy, ha a gyakorlatban nem állsz ki önmagadért és a saját öröm-lehetőségeidért, akkor nem sokat érnek a szavak, tanítások.

Te is olyan világban nőttél fel, amelyik tele van küzdelmekkel?

Felmerül a kérdés, hogy ha a családunkban mindenki keményen küzdött, tele volt/van problémákkal, akkor csak azt láthattuk, hogy a NEHÉZSÉGEKKEL TELI VILÁG A TERMÉSZETES, magától értetődő közegünkké válik, a kényszerpályákkal szembeni harc és állandó küzdelem vagy éppenséggel az önfeladás és menekülés (alkohol, drog és egyéb függőségek).

Oda jutunk, hogy legtöbbünk nem látott boldog, örömteli életet élő ember maga körül. Olyat, aki szívből és életderűből mosolyog, aki élvezi az életét, örömteli a munkája, örömét leli a kapcsolataiban.Amint valaki így tesz az első dolga a környezetnek, hogy visszahúzza és meggyőzze arról, hogy “ne ringasd magad illúzióvilágban”, “az élet nem habostorta”.

Az imént volt egy beszélgetésem, ami elvitt oda, hogy ezt most megírom Neked…

Minden adott volt a történésben, hogy mindketten jól érezzük magunkat. Aztán egyszerre azt vettem észre, hogy beszélgetőtársam két percenként újabb “életproblémát” villant fel, mintha várná, hogy melyikre harapok rá. Már jóllaktam… jól éreztem magam és tele voltam energiával, életörömmel. Nem volt kedvem és indíttatásom ráharapni és az energiáért harcolni vele.

Ellenben azt észre vettem, hogy ahogy hallgatom, egyre jobban lerezgek, és már nem is vitatkozom, hogy ezt lehetne azért máshogy is nézni. Aztán észbe kaptam. Én sem akarom őt meggyőzni arról, hogy ne a probléma övezetben éljen és ő is hagyjon engem békében az öröm övezetemben. Azt is éreztem, hogy ezért most ki kell álljak…a választásomért, az energiáméért és a délutánomért…azaz, hogy a beszélgetés után ne essek le a székről a “minek is élünk” enerváltságától. Észbe kaptam… láttam mit csinál ő és arra, hogyan reagálok..küzdök, hogy önmagam maradhassak.

Aztán úgy döntöttem, hogy kinyilvánítom, hogy nem kívánok erről-meg erről beszélni. Éreztem, hogy mit okozok ezzel és tudtam, hogy itt nem szabad megállnom. Elővettem az összes asszertív kommunikációs tudásomat és énközlésekkel elmagyaráztam, hogy mi történt bennem és hogy ettől én most nem érzem jól magam. Elmondtam, hogy nem akarom őt megváltoztatni, nem akarom a hitében megingatni és nem okolom őt semmiért. Elmondtam azt is, hogy szerintem a kapcsolatunk arról szól, hogy kölcsönösen örömöt, támogatást adhatunk egymásnak és hogy ezt így is szeretném megtartani. Megértette…. váltottunk és kijöttük a negatív spirálból….és örömben váltunk el.

Hogyan legyünk akkor boldogok, ha senkitől nem leshettük el és ha éppenséggel bele is kerülnénk egy véletlenül meglelt öröm-forrásba, akkor abból ne rángassanak ki bennünket azonnal “megmentő jó-akarók”?

Oda jutottam, hogy a boldogságot nem lehet tanulni, mert mindannyiunknak máshonnan származik. A boldogság-mintákat és az öröm-képességet azonban egyrészt örökölhetjük, átvehetjük, másrészt ki is fejleszthetjük magunkban.

Öröm-látás

Aki ismeri az életem az tud sok fájdalomról és szomorúságról, küzdelmekről ne is beszéljünk. Ugyanakkor a múltamra gondolva hatalmas erőforrásként gondolok….és nem csak azért, mert a nehézségek megedzettek és sok képességem kifejlődött. Hanem azért is, mert öröm-látást gyakorlok. Azaz bármilyen kérdést kapok a múltamra vonatkozólag, nem a fájdalmakról beszélek, hanem mindarról a jóról és örömről amit kaptam, amit átélhettem.

Gyakorlat:

Ajánlom neked is az öröm-fókuszú látásmódot, azaz azt, hogy bármi is történik veled egy nap, a nap végén áttekintve a napodon azt vedd számba, hogy mennyi jó dolog történt ma meg veled! Csak próbáld ki…lehet, hogy először nehéz lesz, de ahogy telnek a napok, egyre könnyebbé és magától értetődőbbé válik. Aztán egyszer csak azt veszed észre, hogy kiterjed a reggeledre és a napodra is. Most már azt is látom, hogy az adott pillanatban egy kapcsolódásban hogyan választhatok magam és hogyan segíthetem a társamat az öröm-választásához.

A vasárnapi önmenedzsment szeminárium egyik gyakorlatában magam is megkívántam a válaszadást:) Azt kérdeztem, hogy az időd és a pénzed hány százalékát költöd téged előrevivő, örömteli dolgokkal. A válaszok átlaga 10-60 közötti volt. Én megkockáztattam a 90-et:)

Cselekedj élvezetből!

Egy ideje azt játszom, hogy csak azt teszem meg, amit szívből szívesen kívánkozik. Ha nem kívánkozik vagy nem teszem meg, vagy megkeresem benne a lehetséges örömforrást és így elfogadással, öröm-látásmóddal jól tudom magam benne érezni.

Azt is látom, hogy bár össze tudnám írni az örömteli élet X legfontosabb teendőjét és szabályát, még sem ezt kívánom megtenni. Sokkal inkább arra vágyom, hogy a körülöttem élőket az ÖRÖMükBE-kísérjek. Látom és érzem, hogy milyen csodálatos dolog az, ha valaki maga is megérkezik a pillanat ragyogásába, a jelen ajándékába.

…és persze az öröm lehet sokféle: eksztatikus, áramlós, gyermekien kacagósan felszabadult, rácsodálkozó vagy akár mélyen békés, összerendezettségből eredően tiszta és egyértelmű létöröm…

Az örömöt választom a magam életében és a munkámban is

Arra is rájöttem, hogy miért szerettem mindig is a munkáimat. Azért mert, mindig azt csináltam, ami éppen akkor jól esett. Ahogy aztán személyiségileg változtam, nyíltam más és más munkákat választottam és az egész munka téma velem, bennem és általam fejlődött. De mindig is örömteli volt a számomra:) Azt is láttam karrier-tanácsadóként, hogy az emberek többsége ezzel nem így van. Hétfőn munkába menet a teste és a lelke különböző irányokba indulnak! Pedig oly jó, ha a kettő egyet akar és egy irányba halad:) Ez az örömteli munka, mely egyik forrása maga a valódi hivatás. Erről bővebben a május 17-én a 10 milliószoros napi előadásomon>>>

Életminták: szenvedés vagy öröm, Te melyiket választod?

Ugye azonnal rávágtad, hogy az örömöt:) Ok, de akkor tök jó lenne, ha ezt is választanád minden pillanatban. Azaz, ha kilépnél azokból a helyzetekből, amelyek nem az örömben születnek és nem is tudod benne megtalálni a belső örömödet. Akkor inkább hagyd abba, menj el és csinálj valami mást:)

Az öröm a pillanat kinyílásában születik és csak ott lelhető fel

Ezért szervezek időről-időre ÖRÖM programokat:) Látom, hogy milyen változást hoz el a gyakorlatban az, hogy az öröm érzetedbe – azaz ÖNMAGADBA visszatalálsz. Kinyílik a világ. VALÓRA VÁLIK AZ ÉLETED! Mert az álomvilág a mátrix, a való életed valóra váltásán kell dolgozz a felébredésed után. Néha azt is érzem, hogy nem kéne mást csináljak, csak örömbe vivő programokat. Oly sokat vagyok “mások múltjában” és keressük-felállítjuk-oldjuk a múlt blokkjait…és még mindig azt gondolom, hogy ez is fontos része a továbblépésnek, az önmagunkra találásnak.

“Az légy, aki a múltat magában oldja fel”

Szeretem a Kormorán együttes eme mondatát…Vizsgálom a múltam, oldom és összerendezem magam, megtalálom a szétesett egységemet általa. Tudjátok ezt teszem a kineziológia és a Személyiség Integrációs Tréningek>>> segítségével a magam és mások esetében is.

Ugyanakkor egy másik utat is kedvelek…a jelen útját:) A héten egy jelen-Létbe hozó gyakorlatot végeztettem valakivel és közben azt kérdeztem tőle, hogy KI VAGY.

Az én válaszom:

“Az vagyok, aki a pillanat ragyogásában megéli legteljesebb önmagát”

Mottóm:

A pillanat varázsa az élet-szerelem és aki meg tudja találni a pillanatban megnyíló varázst, az örökké szerelemben él majd.

Ebben a lelkületben születtek a következő programjaim és olyan gyakorlatokkal készülök, amelyek elvisznek a saját öröm-létedbe:

Öröm-Est a Boldogság-Életmintáiért április 22-én>>>

Szerelem Ünnep egész napos előadások, este Szer-Elem szertartás május 1-jén>>>

“Csináld, amit szeretsz és a pénz követni fog” címmel előadás május 17-én a 10 milliószoros napon>>>

Várlak szeretettel a LétÖrömben!

Pozsgai Nikoletta

kineziológus, életvezetési tanácsadó

női önmegvalósítás specialista

http://www.noionmegvalositas.hu

http://www.kineziologiakezeles.hu

 

 

Read Full Post »

Elérkezett advent negyedik vasárnapja, aranyvasárnap is. Ha követted a Női Önmegvalósítás Kincsestárát oldalát, akkor az önfejlesztő sorozat minden héten megjelenő részeit is láttad. Ma feltettem a sorozat utolsót, ezzel teljes a sorozat:

Az Advent időszaka – a fény születésére várva:)>>>

Advent Második Hete: Igazság(osság) és Őszinteség>>>

Advent Harmadik hete: Belső erő>>>

Advent Negyedik Hete – Mértékletesség, avagy az arany középút!>>>

Read Full Post »

Rájöttem valamire…már korábban, de most megosztom Veled is. Az önismeret egy olyan sport, amit vég nélkül űzhetsz, egy olyan tudatos-tudatalatti tevékenység, mely az egész életünk során zajlik. De…ahhoz, hogy sikeres és boldog lehess, a valódi hivatásodban dolgozz, megtaláld az igazi társat- vagy azzá tudd tenni magadban a jelenlegit:)...van valami, aminek a megismeréséhez célzottan és fókuszáltan el lehet jutni! Ez a valami az ÉnMagod!

Mi is az ÉnMag?

ÉnMagnak nevezem a személyiséged (tested-lelked-szellemed) eszenciáját. Ide tartozik az éned (egó, személyiség szintű “kis” én), és a “nagy”, lélekszintű Éned, önvalód, vagy lélekmagod együttes eszenciája. Az ÉnMagod megismerhető, s vele feltárul a téged mozgató motivációk, életcélok, vágyak és az ezekhez “hozzásegítő” nehézségek, blokkok, negatív életesemények, krízisek, akadályozó és segítő kapcsolatok összessége. Az ÉnMag megismerésének egyik módszere a múlt feldolgozása, a másik a belső érzékelés fejlesztése. Mindkettő része lesz a május 3-án induló Pozitív Énképfejlesztő tanfolyamnak! Április 28-áig lehet jelentkezni rá!

A legerősebb akadály a boldogulásban: A Negatív Énkép

Mindennemű siker és boldogulás, az élet bármely területéről legyen szó, az énképedtől függ. Amennyiben az negatív, akkor bármit tehetsz és fejleszthetsz bármi más képességedet/készségedet, egyszerűen maga az énképed szabotálja a sikert. A negatív énkép egyfajta homályos tükör csupán… nem látod az ÉnMagodat…és nem lehet reális az önértékelésed, szükségszerűen és kényszerűen alacsony lesz az önbecsülésed és önbizalomhiánytól szenvedhetsz, céltalanul vagy állandó küszködésben élhetsz.

Ezért is lett a Női Önmegvalósítás Tanfolyam első modulja a Pozitív Énképfejlesztés, kifejezetten nőkre szabva, mely a hagyományos önismereti kérdéskörökön messze túlmutatva, megismerteti a tipikus női blokkokat, az emberi értékeken túl a nőiségedben rejlő értékek megerősítése mellett.

A Pozitív Énkép alapja a Fókuszált Önismeret: az ÉnMagod megismerése!

Amiben ez a tanfolyam még különleges lesz, hogy nem csak a szokásos “ki vagy Te” önismereti kérdést boncolgatja, hanem segít felismerni az “ÉnMagod”. ÉnMagnak nevezzük a személyiséged (tested-lelked-szellemed) eszenciáját. Itt és most tehát fókuszáltan, éppen ezért hatékonyan arra segítünk választ adni, hogy milyen céllal vagy itt, ha úgy tetszik milyen életcéllal, küldetéssel, ahhoz milyen támogató erőket, belső erőforrásokat tudsz mozgósítani, melyek a fejlesztendő területeid és hol vannak az elakadási területek, amelyek eddig megakadályozták, hogy ÉnMagod, legtisztább önvalód szerint éld meg az életed!

Ha igazak Rád a következő kérdések, tarts velünk a május 3-án induló tanfolyamon:

  1. Akarod-e tudni, hogy mire születtél?
  2. Akarod-e tudni, hogy hogyan valósíthatod meg mindezt? Mire és kire számíthatsz, no és miben?
  3. Miért kell feltétlenül felismerned a múltad béklyóit, melyek a jelenedben okoznak kényszerhelyzeteket, szenvedést?
  4. Hogyan tudod “átértékelni”és “gyógyítani” eddigi élettörténetedet, ami sajnos egyébként a jövődben újragenerálja ugyanazon mintákat, melyeket már unásig ismersz és amelyek fogva tartanak?
  5. Hogyan tudod felismerni, megérteni és magadhoz ölelni mindazt, amit találsz önmagadban?

Mindezen területeken nem csupán elméleti leckék formájában, hanem hozzá kapcsolódó feladatlapok formájában kapsz segítséget.

Mit kell tudnod – mit kell tenned – hogyan tudod mindezt megtenni?

Tehát a “mit” kell tudnod és “mit kell tenned” ezen a tanfolyamon az alapot adja csupán…a “hogyan”-ra helyezzük a hangsúlyt és konkrét gyakorlati tennivalókat, útmutatókat is kapsz majd.

Ha az alábbiak jellemzők Rád, akkor feltétlenül vedd komolyan a lehetőséget:

  1. jellemző rád az önszabotázs
  2. nagyon fontos a számodra a külső visszajelzés, elismerés, megbecsülés
  3. a sikerekért, előrejutásért keményen meg kell küzdj
  4. annyiszor próbálkoztál már és annyiszor pattantál vissza, hogy már-már feladtad, hogy neked jobb is lehet az életed
  5. gyengébb az önértékelésed, önbizalomhiányt élsz meg
  6. gyakran okoz gondot az, hogy a valódi céljaidat lásd és megtartsd a fókuszt a tettek mezején és a hétköznapok rohanása közben is
  7. eleged van már az élet kényszerpályáiból, a kiúttalanságból és a körülvevő negatív visszahúzó erőkből
  8. nem találtad még meg a valódi hivatásodat
  9. még nem azzal a társsal élsz, akit méltán nevezhetsz életed párjának
  10. ha kapcsolataidban gyakran fordulnak elő félreértések, játszmák

Igen, ott a helyem!>>>

Azonban Ne jelentkezz erre a tanfolyamra, ha

  1. könnyed és szórakoztató írásokra vágysz (helyette konkrét, mély, transzformatív, lélekmegérintő anyagokra építkezünk)
  2. csak olvasgatni és elmélkedni szeretnél (ez esetben is jöhetsz, de az elsődleges célunk az, hogy a modulok végére eljuttassunk a célhoz, fejlődj. Mindezt a gyakorlatok elvégzésével és a tanfolyam komolyan vételével tudjuk garantálni.)
  3. komoly betegségre keresel gyógyírt (ez esetben egyéni kezelést és célzott egyéni terápiás tervet ajánlanék először)
  4. olyan mérvű anyagi gondjaid vannak, hogy ki sem látsz az adósságból, állandóan rossz érzésed van attól, hogy nem engedheted meg magadnak az önképzést, önkényeztetést stb. (ez esetben egyéni oldást ajánlanék a háttér blokkok felismerésére és oldására, kiegészítve komoly és gyors pénzügyi tanácsadással – bár utóbbit én nem tudnék számodra adni.).

Tekintsd ez a tanfolyamot egy lehetőségnek…és akkor élj vele, amikor tényleg szeretnél változtatni és hajlandó is vagy ezért lépéseket tenni!

Igen, szeretnék élni ezzel a lehetőséggel és jelentkezem!>>>

ui. Április 28-án, azaz SZERDÁN van az utolsó jelentkezési nap a Női Önmegvalósítás Tanfolyam első moduljára, a Női Érték – Pozitív Énképfejlesztő online és személyes találkozási alkalomra épülő pillérére, mely május 3-a, hétfőn indul. Ne habozz tehát sokáig!

Read Full Post »

A mai részben folytatom a sorozatot és az önszabotázsból, azaz voltaképpen a sikertelenségből kivezető utakat mutatom be!

3. videó:

Nézd meg annak az előadásnak a felvételét, amelyet erről a témáról tartottam:

Kiút az Önszabotázsból, a sikertelenségből és a kudarcokból + videóprezentáció ingyen!>>>

A videóban említett egyik megoldási lehetőséged a kombinált képzésrendszerű Női Önmegvalósítás Tanfolyam:

A kutatási eredmények alapján újraszerveztem az eddigi női önmegvalósítás tanfolyam anyagát és ki is egészítettem. A N.Ö.T. alapjai következők lesznek:

  1. Pozitív Énkép Fejlesztés
  2. Női Önmenedzsment
  3. Belső Programok Újraírása
  4. A Női Célmegvalósítás Útja
  5. Női Teremtő Erő

A megújult tematikájú tanfolyamot május 3-val indítom újra! Bővebben: Női Önmegvalósítás Tanfolyam bemutató oldalán olvashatsz!

Read Full Post »

A Női-Erő-Forrás magazin kapcsán szokták kérdezni, hogy az írásaim és tanításaim szerint vannak úgymond csak női erőforrások is és hogy melyek ezek.

Igen, vannak kimondottan nőinek nevezhető erőforrások, melyek csekély mértékben vagy egyáltalán nem állnak a férfiak rendelkezésére. Vannak olyan erőforrások is, melyek bár mindkét nem számára elérhetők, mégis a nők hasznára válik elsősorban.

Melyek azok az erőforrások, melyek a szó szoros értelmében női erőforrások?

Elsősorban a testi és energetikai működésünkhöz kötődő erőforrásokat említeném, bár összesen 10 olyan területet tanítok, amelyet kiaknázhatnak a nők. Az energetikai az egyik legfontosabb, egyrészt mert a nő ezen a téren nagyon másképpen működik mint a férfi, másrészt mert mind között ez a terület a legkevésbé ismert. Nem lehet elintézni annyival, hogy vannak meridiánjaink, melyekben állandóan kering az életenergia. Az sem lenne elegendő, ha a 7 fő csakra energiagyűjtő és továbbító funkciójának megismerésével megállnánk. A női test születési adottsága, hogy biológiai értelemben képes megfoganni és a gyermekét kihordani, táplálni. Mindezen működések a férfiaknál nincsenek jelen sem fizikai értelemben, sem a hozzájuk szorosan kapcsolódó energetikai értelemben.

A nő képes egy különleges energetikai működésre, amelyre a férfi nem. Ezt a női energetikával foglalkozó kurzusokon és gyakran az egyéni terápiák során is elmagyarázom. Az energetikai működés megértése az első lépés, a megfigyelése a második, majd ezek után jöhetnek azok a célzott gyakorlatok, melyek az energia gyűjtést és keringetést tanítják meg napi szinten alkalmazni.

A Női Erőforrásaid Felébresztése>>> február 27-28-i tréning egyik legfőbb tanítása pont ez a téma lesz. Nagyon fontosnak tartom, hogy a nők megértsék mind testi-energetikai és lelki működéseiket. A megértéssel erősödik a női önbecsülés is! Ha pedig a nők elsajátítják a női erőforrás gyakorlatokat, akkor a testi-lelki egészségük megtartásához minden nap felbecsülhetetlen mértékben járulnak hozzá! A női stresszkezelés – merthogy ez is eltér a férfiétól!- szintén alapvetően megköveteli önmagunk beható ismeretét.

Mindezeken túl a női erőforrások megismerésével és a hozzájuk kötődő gyakorlatok végzésével:

1. hozzájárulhatunk a kreatív energiáink megnövekedéséhez, amely egyrészről az alkotó/teremtő energiánkat növeli, másrészről a célmegvalósításunkban, hétköznapi sikereinkben jelentős eredményeket hoz,

2. a libidó tudatos kontrollálása elérhetővé válik

3. megismerjük a szakrális szerelem alaptechnikáit és gazdagabbá tehetjük szexuális életünket, párkapcsolatunkat.

4.  A nő így tudatára ébred, hogy milyen csodálatos lény és már ezen tény felismerésével erősödik lelkileg.

5. Ahogy megtanulja ismét megérteni a testét, úgy válik egyre inkább önmaga gyógyítójává és válik egyre inkább társa és a környezete gyógyítójává is.

6. Az a nő, aki képes női erőforrásait felhasználni az élete különböző területein, mindig erősebb önbecsülésű, magasabb önértékelésű és magabiztosabb lesz, céljait könnyebben fogja tudni megvalósítani – hiszen a női erőforrások ismerete és használata felébreszti a női teremtő /megvalósító/ erőt is!

Ha szeretnél többet tudni a témáról és a gyakorlatban is megismerni a 10 legfontosabb női erőforrást a hozzájuk kapcsolódó technikákkal, akkor érdemes megnézned a február 27-28-i Női Erőforrásaid Felébresztése című tréning programját:

Női Erőforrásaid Felébresztése – női személyiségfejlesztő és önmegerősítő tréning>>>

Read Full Post »

November egy nagyon különleges hármas kapu konstellációval ajándékoz meg bennünket, mely napok november 9-10-11-ére esnek. Minőségük olyannyira ritka, hogy az évezredben nem lesz több ilyen! (a napokról még írok a héten:)

November 9-e egyrészről a hármas kapu első napja, annak aktivizáló energiáival, másrészt 10 milliószoros nap is egyben. A hármas kapu-energia a belső transzformációt és ezáltal az újjászületést fogja segíteni.

Nagyon tudatos választás eredménye tehát, hogy erre a hétre időzítettem a Női Újjászületés Tanfolyam indulását!

A hármas-kapu energiáról:

A három kapu a legfontosabb életbeavatások megélését, átdolgozását, a hozzá kapcsolódó blokkok oldását segíti.

A három kapu:

1. A halál kapuja, s vele az elmúlás, veszteségek feldolgozása, az elengedés és a továbblépés lehetősége, a félelmekkel való szembenézés és azok oldásának lehetőségét adja, mely előkészíti az újjászületést, az átlépést egy újabb életszakaszba, magát az előrelépést, a fejlődést és a feloldódást.

2. A transzformáció kapuja, s benne a változás (és a válság, a krízisek), a fejlődés és a vele járó bizonytalanságok, türelmetlenség felszámolásának lehetősége. Az érzelmek megélése, kifejezése az örömtől a haragig. Az időtlenség, a feloldódás tanításai.

3. A születés kapuja, s vele az újjászületés, megújulás lehetősége, az ezekhez kapcsolódó megélések blokkjainak oldásához kiváló lehetőség. Az én megtapasztalása és kifejezése.

A három kapuhoz kapcsolódóan egy-egy tréninget tartok, hogy az aznap megtapasztalható energiák felvételét megkönnyítsem, a beavatási kapuk blokkjait oldani tudjuk:

November 9. Hétfő, 18:00- kb. 21 óráig: “Az Újjászületés teljes folyamata” Férfiaknak és Nőknek egyaránt nyitott program!

A 10 milliószoros napon lehetőséged lesz a teljes újjászületés folyamatot átélni, a meglévő félelmeidet felismerni, oldani, felszámolni, a felvett maszkjaidat azonosítani és levenni, majd az este végére megélni az újjászületést.

A program helyszíne: Szemlőhegyi barlang (Bp,), kiépített (maximálisan biztonságos, könnyen járható) idegenforgalmi útja és a barlang bejáratánál lévő közösségi terem.

A program részvételi díja: 4000Ft + a barlang belépője

Program tematika:

1. Előadás a transzformáció, a halál és születés témájában: Pozsgai Nikoletta és Idris Charles, Avalon és Inanna papja, Glastonbury

2. Integrációs légzéstechnika átadása és gyakorlása

3. Dramatikus önismereti és személyiségfejlesztő gyakorlatok

4. Meditációs és légzőgyakorlatok

November 10. Kedd 18:00-21:00 óráig. “A transzformáció kapujában” Egyenlőre csak Nők!

Ezen a napon kifejezetten a bizonytalanságokra, az ismeretlentől való félelemre, az önmagadban és másokban való megbízni tudásra koncentrálunk és ebben élhetsz meg fejlődést, érhetsz el megnyugvást. A testképeddel kapcsolatos szégyenérzet leküzdésére kiváló alkalom lesz.

A program helyszíne: Budapest egyik meleg vizes fürdője. A programok nagy része vízben fog zajlani, tehát fürdőfelszerelést hozz magaddal.Úszni nem kell tudni, de jól jön és biztonságot ad.

Részvételi díj: 4 000Ft + fürdő belépő

Program tematika:

1. érkezés, orientáció

2. előadás a transzformációs folyamatról (fizikai, pszichés és spirituális aspektusokból egyaránt)

3. transzformációs gyakorlatok a vízben (a feladatok többségét állva végezzük), oldások megélése

4. zárómegbeszélések

November 11. Szerda 18:00-21:00 óráig “A születés kapuja és az élet beavatása” (csak nőknek!)

Ezzel a nappal indul a Női Újjászületés Tanfolyam, azon belül is a Pozitív Énkép Fejlesztés Nőknek modulja. Ez a program nyitott, az Énképző programosokon kívüliek is csatlakozhatnak.

A program helyszíne: Bartók Béla úti tréningterem

Részvételi díj: 4000Ft (Énképzősöknek benne van a tanfolyami árban)

Program tematika:

1. Ki vagyok én? – interaktív előadás a személyiségfejlődésről (pszichológia és spirituális értelmezésben)

2. Az Énkép és fejlesztési lehetőségei – előadás + önismereti tréningelemek

3. Gyökerek – honnan jövök és hová tartok? – előadás + önismereti tréningelemek

4. Szárnyak – hogyan jutok el odáig? – előadás + önismereti tréningelemek

Mindhárom program limitált résztvevői létszámú: maximum 15 főt tudok fogadni!

Jelentkezés:

Különleges napok novemberben: A hármaskapu konstellációja és a 10 milliószoros nap>>>

Read Full Post »

Női Újjászületés Tanfolyam, ezt a címet adtam a november 11-én kezdődő képzésnek, mely összességében 9 hónapon át fog tartani. Nem véletlenül…9 hónap, mint az anyaméhben eltöltött időszak. Ennyi kell az igazi belső felfedező munkához, a mély kutatómunka során találtak felszínre hozásához, és ahhoz az újjászületéshez, amit a tanfolyam programjai, tréningjei, előadásai és rendezvényei egyaránt segíteni fognak.

Mi is az Újjászületés Tanfolyam?

Egy a női kiteljesedést segítő képzési forma elnevezése, mely úgy lett megalkotva, hogy együtt haladva kísérjen, támogasson, tanítson, ha kell vezessen, ha kell megtartson…és lehetőséget teremtsen a szárnybontogatásra, majd a “repülésre”.

Van 2 olyan dolog, ami nélkül nem lehet repülni, szárnyalni meg végképp nem.

Az első evidens lesz:

A szárnyak. Nélkülük botorság lenne repülni. Erős szárnyak és gyakorlás nélkül életveszélyes lenne kiugrani az ismeretlenbe.

A második elsőre meglepő lehet:

Gyökerek. Gyökerek nélkül nem lehet repülni. Legalábbis nem érdemes. Nem fogod tudni honnan indulsz el, hová térhetsz vissza melegedni, honnan tudsz erőt meríteni….és amikor eljött az idő, honnan fogsz kirepülni és útnak indulni.

Az újjászületés tanfolyamon az első modul, melynek neve Pozitív Énkép Fejlesztés. Ez az intenzív önértékelés erősítő, önbizalom fejlesztő modul segít abban, hogy megtaláld a gyökereidet, megismerd őket és megerősödj általuk.

A második modul, a Női Önmenedzsment, célja, hogy megtanítsa az élet, (és a repülés:) játékszabályait, törvényeit és benne a helyed, a lehetőségeid kiaknázásának módját. A nagybetűs fizikai életben!

A harmadik modul, a Női Teremtő Erő, tanítja meg, hogyan tudsz repülni, hogyan tudod felhasználni a belső és a külső erőforrásaidat, hogy eljuss oda, ahová szeretnél.

Nem megfoghatatlan, ezoterikus egy hétvégés tanfolyamról van szó, amikor nem tudod mit kapsz a pénzedért!

A Női Újjászületés Tanfolyam egy olyan komplex, racionális alapokra épített képzési rendszer, mely figyelembe veszi az önmegvalósítás spirituális dimenzióit is. Tudományosan igazolt módszerelemeket használok fel a tanfolyam során, melyek egyrészről támogatják az elméleti megértés folyamatát, másrészről a gyakorlati, készségszintű fejlődést. Ezért a tanfolyam során egyrészt konkrét információkat, elméleti ismereteket kapsz, másrészt a hétköznapi életedbe beépíthető gyakorlatokat,  harmadrészt pedig lehetőséget mindezek kipróbálására, tesztelésére egy védett, támogató és megtartó közegben.

Mindenkinek megvan a saját folyamata és a saját üteme a fejlődésben. Ezért nem teszem kötelezővé (hogy is tehetném?:), hogy  a tanfolyam minden képzésén jelen legyen valaki…tudni fogod, hogy melyikre van szükséged. Ugyanakkor az adott képzések egymásra épülnek és egymást segítik, ezért ebben a formában ajánlott őket elvégezni, és így is tudják a legerősebb hatást kifejteni.

A tanfolyam során folyamatosan a képzési alkalmakon való maximális jelenlétem mellett, biztosítom az egyéni konzultációs lehetőségeket, kezeléseket is, azoknak, akiknek további segítségre van szükségük (pl. egy intimebb probléma átbeszélése, megoldása kapcsán, konkrét karrier és elhelyezkedési tanácsok kapcsán, egy nehezebb élethelyzettel való megküzdés végett, pénzügyi válság megélése miatt, stb.).

Ha úgy érzed itt az ideje végre:

1. rendberakni az életed,

2. megerősíteni önmagad,az  önbizalmadat, az önértékelésedet megerősíteni

3. felfedezni rejtett tehetségeidet, értékeidet,

4. megtanulni hogyan lehet mindezeket kiaknázni és az életedben való előrehaladásodhoz felhasználni,

5. nőként érvényesülni a modern világban

6. mindeközben megtartani a hagyományos női értékeidet

7. nőként merni jól és teljességben élni,

8. tabuk és szégyenérzés nélkül létezni,

9. megérteni és jól használni a női test működését,

10. oldani a nőiségedhez kapcsolódó és az életedet akadályozó egyéb blokkokat,

11. merni megélni az intimitás minden szintjét, a feloldódást a szeretetben, szerelemben

12. önmagadat felvállalni és megélni mindazt, aki vagy!

Akkor itt a helyed velünk, egy olyan női közösségben, akiknek fontos, hogy legteljesebb önmaguk lehessenek, boldog és kiegyensúlyozott nőként lehessenek jelen az életükben, a családjukban, a párkapcsolatukban, a hivatásukban és a nagyvilágban.

Ha útra kész vagy…

Akkor érdemes még kihasználnod a koránkelő kedvezményt és október 30-ig JELENTKEZNI a Női Újjászületés Tanfolyam első moduljára a Pozitív Énkép Fejlesztő Tanfolyam Nőknek November 11-vel induló képzésére!>>>

Olvass tovább ide kattintva >>> még részletesebben a Pozitív Énkép Fejlesztő női tanfolyamról!

A teljes Női Újjászületés Tanfolyamról itt tudsz tájékozódni>>>

Read Full Post »

Ma reggel, amikor kinyitottam a postaládámat ezt a visszajelzést találtam benne Edinától. Őszintén örültem neki és azt éreztem, hogy igen ez az, amiért érdemes dolgoznom!

Alapvető számomra az, hogy csak olyanba fogok, amit tiszta szívvel, lelkesedéssel és igazi szenvedéllyel tudok végezni. A személyes tréningfolyamat mindig is a kedvenceim közé tartozott, mert intenzív és mély átalakító, fejlesztő hatású, jelen vagyok , segítője és részese vagyok a rácsodálkozásoknak, a megértéseknek és a transzformációnak. Igen, szeretek  “bába” lenni… hozzásegíteni az embereket ahhoz,hogy megszüljék igazi önmagukat és velük maradok, amíg saját lábra nem tudnak állni. Ezért is dolgozom az emberként és nőként való kiteljesedés, önmegvalósítás segítésén:)

Hálás vagyok Edinának, hogy megfogalmazta mindazt, ami történt benne és vele a Személyiség Integrációs Tréningen október 15-én. Amit a SzInT módszerével kapcsolatban leírt annak külön örültem, mert a módszerek kombinálásával pont az volt a célom, hogy a családállításnál egy dinamikusabb személyiségfejlesztő módszert hívjak életre.

Ha szeretnéd felvállalni az önmagadba tekintést, de még erőt gyűjtesz hozzá,  akkor külön érdemes pár percet erre az írásra szánnod:

Nekem szinte döbbenetes érzés volt, hogy ennyire hamar nagy mélységeket éltünk meg már az első játékban is. Nagyon nagy élmény volt, hogy komoly és megrázó témák jöttek.  Jól éreztem magam és kaptam válaszokat az életemben felmerülő kérdésekre. ….. játékában megtapasztaltam, hogy az elérhetetlen apa mások életében is hasonló történéseket vonz és megértettem, hogy az édesanyámnak milyen nehéz lehetett akkor egyedül velem. Megkaptam a választ arra, hogy miért nem tudott átölelni és védelmezni engem. Megtapasztalhattam, hogy a család által kimondott megbocsátás, milyen hatalmas érzelmi feloldást és megkönnyebbülést hozhat (…..játékában, halott apaként, erős fizikai szorítást éreztem a szívemben és ez fokozatosan enyhült majd kellemes melegség váltotta fel, amikor az egész család békésen elbúcsúzott tőlem.) Számomra is meghatározó élmény volt a halál átélése és megrázó az előtte érzett teljes érzelmi üresség. Nagyon elgondolkodtatott, hogy többször is kerültem szerelmi háromszögbe, de mindig megcsaló, vagy csábító szerepbe, sohasem megcsalt félként.

Két hatalmas ajándékot kaptam és hoztam magammal, az első számú  –  azt gondolom egész életemet elkísérő – az a bizonyos ANYAI ÖLELÉS, amit én életben még sohasem kaptam meg (legalábbis nem emlékszem rá). Ezt nagyon köszönöm.  A második ajándék pedig annak megértése volt, amit az édesanyám átélhetett, amikor fiatalon egyedül maradt igen nehéz körülmények között egy beteg csecsemővel. Ez nagy lépés nekem az anyukámhoz fűződő kapcsolatomban.

A tréningre kíváncsian és eltökélten érkeztem, azzal a szándékkal, hogy most itt az ideje annak, hogy egy régóta göngyölt csomagot végre felnyissak és belenézzek. Nem voltam elég bátor, hogy kitegyem ezt a csomagot, de a nap végén már értettem, hogy miért (köszönöm Nektek!).  Nagyon jó érzés és megnyugtató volt ugyanakkor, hogy Nikol teszteléssel folyamatosan követte az eseményeket és azt gondolom, hogy ha teljesen ”kész vagyok” a játékra simán bedob a mély vízbe :).

Én nem találkoztam még sem kineziológiával testközelből, sem pedig családállítással. Nekem azért tetszik ez a megoldás, mert kicsit statikusnak érzem a családállítást önmagában (a meglévő ismereteim alapján) és tényleg félelmetes lehet hazamenni egy nagyobb csomaggal. Engem megnyugtatott az a biztos háttér, ahogyan Nikol figyelt az eseményekre, a résztvevőkre és tudtam, hogy nem kerülhetek olyan érzelmi örvénybe, amiből nem tudok egyedül kikerülni, mert akkor azonnal érkezik a segítség. Számomra a három módszer elegye ilyen módon tökéletes volt.

Én mindenkinek javasolnám megoldásként ezt a módszert, mert szerintem az egyik leghatékonyabb és leggyorsabb válasz a kérdéseinkre, ugyanakkor bárkinek bármikor lehetősége van kiszállni és megfigyelőként részt venni az eseményekben, ha még nem érzi magát elég bátornak a játékra. (Drámás tapasztalataim szerint szinte mindenki legalább második körben úgyis bevállalja a játékot :).) Azt gondolom, hogy mindent szépen kitisztázva és megnyugtatóan rendezve került befejezésre a tréning, így a hazavitt érzelmek is jól kezelhetőek.
Mindezekhez Nikol nagyfokú szakmai hozzáértésére, tapasztalatára és mély érzelmi érzékenységére volt szükség, amit külön köszönök!

Még van 2 hely a Személyiség Integrációs Tréning második bemutatóalkalmára, október 22-e estére. Ha szeretnél jönni, jelentkezz gyorsan ide kattintva>>>

Read Full Post »

Mit is jelent az önbecsülés?

Önmagunk megbecsülése, azaz annak a mértéke, hogy mennyire fogadjuk el magunkat, mennyire (és hogyan) szeretjük magunkat, mint egyedülállóan értékes lényt.

Miért olyan fontos az önbecsülés?

Akinek van és elég erős az önbecsülése, arról elmondható, hogy van önbizalma, magabiztosan képes cselekedni, élni, pozitív az önértékelése és hisz önmagában. Az önbecsülés segít nekünk megőrizni a határainkat, hiszen ha tisztában vagyunk az értékeinkkel, megbecsüljük saját magunkat, akkor képessé válunk arra is, hogy másokkal is megbecsültessük magunkat!

Jól olvastad..én azt gondolom, hogy nem másoktól kell várni a megbecsülést és a  pozitív visszajelzéseket. Mindezek nagyon jók és fontosak, de van egy alapfeltételük.

Először neked kell meglátnod magadban mindazt, ami jó és egyedi benned, amire büszke lehetsz. Aki látja önmagában az értéket és meg is becsüli ezeket, az ezzel megteremti a környezetének megbecsülését és pozitív visszajelzéseit is…(igaz sokszor az irigyeit is:), de erről eszembe jut egy mondás…az az igazán sikeres, akinek már vannak irigyei is…hm. Az irigység annak az érzelmi megélése és frusztrációja, aki irigy. Te maximum kiválthatod ezt benne azzal aki és ami vagy. De ez az ő megélése, az ő tükrében lát téged valamilyennek önmagához képest. Az, hogy ő ezzel mit kezd, inspirálja őt a Te pozitív példád az előrehaladásra vagy inkább visszahúzza a saját önbecsülésének hiánya…szintén az ő fejlődési folyamata! Az irigység pedig sajnos különösen a nőknél erősen dívik.

De egy kicsit elkalandoztam…vissza a fővonalhoz:)

Az életünket is megnehezítjük, ha hiányzik az önbecsülésünk.

Ha meg tudjuk adni magunknak az önbecsülés nevű ajándékot, akkor egyszerre tudatában leszünk a gyengeségeinknek, de azok nem fognak blokkolni bennünket. Sőt inkább motiválnak majd.  Tudni fogjuk, hogy milyen erősségeink, értékeink vannak és ebből milyen lehetőségek nyílnak meg előttünk azonnal. Így az önbecsülés ajándékával jó erőforrásra teszünk szert és felvértezzük magunkat az adódó akadályokkal szemben.

Az önbecsülésedet tehát önmagad miatt, az önkiteljesítésed lehetőségének megteremtése miatt mindenképpen érdemes tudatosan és folyamatosan fejleszteni, szinten tartani!

Nők esetében pedig szinte mindig alacsonyabb az önbecsülés szintje. Tehát különös figyelmet érdemes ár fordítani!

Mindezek után szinte hallom a kérdésedet:)))…

Hogyan lehet növelni az önbecsülésünket?

Az önbecsülés folyamatos tanulással, önfejlesztéssel és gyakorlással építhető. Erre fogok még módszereket írni, ajánlani és ha Te is szeretnéd tanítani is. Elöljáróban most egy idézetet adok ma ajándékba Neked/Nektek. Ajánlom kinyomtatni, kirakni magad elé, néha elolvasni…nekem például ez volt az ágyam mellett 14 éves korom táján és minden reggel megerősített. Ennél jobban most úgy érzem nem tudom leírni Neked milyen az, hogy van önbecsülésem:

Én én vagyok.
Nincs a világon még egy ugyanilyen ember. Egyes részleteket tekintve sokan hasonlítanak hozzám, de egészében véve senki. Ennélfogva bármit teszek, azt magamnak tulajdoníthatom, hiszen én magam akartam.
Én rendelkezem mindenemmel:

  • a testemmel és annak minden mozdulatával;
  • az eszemmel, valamennyi gondolatommal és ötleteimmel;
  • a szememmel és a képekkel, melyeket az agyamba közvetít;
  • mindennemű érzésemmel, legyen bár a harag, öröm, csüggedés, szeretet, csalódottság vagy izgalom;
  • a számmal és minden szóval ami elhagyja, akár udvarias, akár durva, kedves, helyénvaló vagy sem;
  • minden cselekedetemmel, függetlenül attól, hogy saját magamra vagy másokra irányul.

Magam birtokolom a képzeletemet, az álmaimat, reményeimet és félelmeimet.
Az enyémek a győzelmeim és sikereim, kudarcaim és balfogásaim.
Mivel a magam ura vagyok, tökéletesen megismerhetem magamat. Ezáltal minden részemhez bensőséges szeretet és barátság fűzhet. Minden porcikámat érdekeimnek megfelelően használhatom.
Tudom, hogy akadnak bennem érthetetlen vagy számomra még ismeretlen vonások, de amíg barátsággal és szeretettel viszonyulok magamhoz, addig bátran és bizakodva kereshetem a rejtélyek megoldását és önmagam jobb megértésének lehetőségeit.
Akármilyennek tűnök, bármit mondok vagy teszek, gondolok vagy érzek egy adott pillanatban, az mind-mind én vagyok. Bármely időpontban hitelesen képviselem saját magamat.
Ha később visszagondolok arra, amilyennek mutatkoztam, szavaimra,cselekedeteimre,eszméimre és indulataimra, talán ez vagy az tőlem idegennek tetszik majd. Akkor elvethetem azt, ami nem hozzám való, megtarthatom azt, ami lényemhez megfelelőnek bizonyult, és kitalálhatok valami újat ahelyett, amitől elfordultam.
Érzékeim és képességeim segítségével megállhatom a helyemet, közel kerülhetek másokhoz, eredményeket érhetek el, értelmet és rendszert vihetek az engem körülvevő személyek és dolgok tömegébe.

Read Full Post »

A pozitív énkép kapcsán az első pont, ami egyértelműen szükséges és az alapok alapja az az önismeret.

Ez elég nyilvánvaló és gondolom mindenhol ezt hallod…ismerd meg önmagad és akkor minden jobb és könnyebb lesz…hirdetik sokan.

Én azt gondolom erről, hogy az élet az alapos önismerettel még nem lesz könnyebb. Sőt az elején még nehezebb is lehet, mert olyan dolgokra derülhet fény, amit sejtettél, de inkább nem akartál látni vagy egyenesen olyan mintákra bukkanhatsz, amelyek bár egyértelműen gátolják az életedet, a kiteljesedésedet valahol mégis jó így neked, ismerős, biztosabb mint az ismeretlen. De ezen túl kell és túl lehet esni…újra meg újra..merthogy szoktam mondani “az önismeret olyan sport, amit egy életen át kell űzni”.

Nemrégiben Otto Rank-től azt olvastam, hogy kétféle félelem létezik…a halálfélelem és az életfélelem. Az előbbi elég egyértelmű…a második talán meghökkentő első olvasatra.

  1. Mi is az életfélelem?
  2. Mikor kell “bekapcsolni” az önismeretet?
  3. Mit is értünk önismeret alatt?
  4. Hogyan ismerheted meg magadat?
  5. Mi az a három legjobb módszer,  amire én esküszöm?:)

Olvasd tovább a cikket a Női Önmegvalósítás Kincsestárában az alábbi linkre kattintva:

A Pozitív Énkép 1. pillére: Az Önismeret>>>

Read Full Post »

Older Posts »