Feeds:
Bejegyzések
Hozzászólások

Archive for 2010. június

Lukács Anna leveléből idéznék, mert olyan szemléletet tükröz, ami valóban az egészség és boldogság felé visz:

“Örömmel olvastam az írásod. Én is hoztam egy tudatos döntést az elmúlt napokban. Az örömet keresem a “szenvedésben”.
Megpróbálom megragadni az “örömteli pillanatokat”, észrevenni a jó dolgokat, ami talán enyhülést hoz majd, segít megismerni Önmagamat azáltal, hogy az Örömként megélt pillanatokat, mint egy puzzle összerakom, így idővel kialakul majd a teljes kép, és “lerakom a piramisom alapjait”, amelyre építhetek. Így az Öröm felismerése, számomra a személyiség fejlődésem egyik általam elképzelt lehetséges módja.”

A magam részéről azt vallom, hogy az életünkben vannak nehézségek, próbatételek, kihívások, melyeket rajtunk áll, hogy milyen szívvel- milyen lelkülettel fogadunk. A hozzáállásunk meg fogja határozni, hogy mennyit fogunk szenvedni az adott élethelyzetben, ami lehet kétségkívül rossz, mégis van olyan ember, aki megerősödik általa és van olyan ember, aki teljességgel megrogyik benne.

A fő különbség egyrészről a genetikában keresendő, azonban még a kutatások szerint is maximum 50%-ra tehető annak a mértéke, hogy az öröklött gének mennyiben határozzák meg a boldogságtudatunkat, az életben való boldogulásunkat. Tehát nem foghatjuk teljes mértékben “örömtelenségünket”, szenvedéseinket a genetikára sem.

Akkor miből adódik a fennmaradó 50%?

A boldogságpszichológiai kutatások 40%-ban határozták meg a hozzáállási tényezőket és 10%-ban a tanult viselkedési mintáinkat.

A hozzáállásunk rajtunk múlik, bármelyik pillanatban változtathatunk, fordíthatunk rajta – és az is igaz, hogy bármelyik irányba. Az egyik percről a másikra képesek vagyunk negatív érzelmi örvénybe kerülni, de a fordítottja is igaz, ugyanennyi idő alatt képesek vagyunk magunkat érzelmileg kihúzni a csávából.

A tanult viselkedési mintáinkat, berögzült szokásainkkal egyetemben, változtathatjuk, átírhatjuk és új programmintákra cserélhetjük… immár saját tudatos választásunk szerint. Ehhez lehet külső segítségre szükségünk, egy-egy oldás, családállítás, személyiség integrációs tréning hatékony segítség lehet.

Mint kineziológus és a saját tapasztalataim alapján is elmondhatom, hogy mind a három tényezőt, tehát a generációsan öröklődött mintát, a hozzáállási tényezőket és a viselkedési mintáinkat is MEG LEHET VÁLTOZTATNI!

Ha csak abból indulok, ki hogy valaki nem veszi igénybe a generációs minták oldásának lehetőségeit (ld pl. Transzgenerációs Epigenetikus Kineziológia), akkor is ott van legalább 40%, amiben képes, vagy képessé teheti magát arra, hogy örömteli és boldogságfókuszú életet élhessen. 40% tehát mindenképpen az egyén saját hatáskörén belül, külső segítség bevonása nélkül, úgymond önerőből is rendelkezésre áll az élet jobbá tételére. Ennek kulcsa: a LÁTÁSMÓD, az a szemlélet, amivel az életünk eseményeire tekintünk és legfőképpen az a gondolatsor, amit konklúzióként levonunk az adott esemény kapcsán.

***
A változtatásban, az örömfókuszú életszemlélet kialakításában segít az Öröm Hónap során megjelent írás és videóanyag-gyűjtemény, melyeket innen érheted el:

ÖrömSorozat Gyűjtőoldala, ingyenes önfejlesztési lehetősége>>>

Read Full Post »

Freire Szilvi a számok tükrében:)

Ma reggel Freire Szilvit, a 2008-as szépségkirálynőnket elemeztük az RTL KLub Csak Csajokban, Csides Kata pszichológusként, Hakkel Hedvig grafológiai és jómagam numerológiai szempontok alapján.

A gyönyörű, életvidám és jó humorérzékkel rendelkező királynő bátran vállalta, hogy mind a hárman górcső alá vegyük, ki-ki saját módszereivel. A hosszabb elemzéseket még a sminkszobában elkezdtük és Szilvi jól állta a sarat, sőt kifejezetten kíváncsi volt és nyitott még a negatív jellemzőkre, fejlesztendő területekre is. Szilvi nem csak, hogy gyönyörű, de intelligens és tanult, két diplomás fiatal nő, aki szívesen tekint a jövőjére és kész azért tenni, hogy ne csak a szépsége alapján ítéljék meg.

A következő életszakaszában Szilvi legfontosabb dolga, hogy megerősítse önmagát, felkészüljön élete nagy feladataira, melyek elsősorban a közjó szolgálata és a másokért való tevékenykedés körébe tartoznak majd…

Bővebben a műsorban:

Forrás: Rtl Klub Csak Csajok -Kielemeztük Freire Szilvit!>>>

Read Full Post »

Tegnap, azaz június 21-én a Napfordulón az örömbe hívtunk benneteket, felszabadulni, megélni az együvé válást, a közös mozgás és tánc örömét. Az első rész örömbe-hívó gyakorlatai megmutatták, hogy miért élünk szétválasztottságban, önmagunktól és az örömtől való elkülönültségben, táncoltunk szívünk vágyaival és megküzdöttünk visszatartó erőinkkel, majd megérkeztünk az összerendezettségbe, lelkünk középpontjába, az egységbe.

Testet pihentető rövid szünet után Mudra Zita intenzív, erőt sugárzó és belső erőt ébresztő amazon nő gyakorlata még azokat is “beindította”, akik még a felmelegedés szakaszában jártak.

Az Amazon NŐ

Az utána következő MantraLight szívből-lélekből jövő örömzenéje, tisztító mantrái az utolsó sejtig átjártak bennünket. Lassanként egyre másra kezdtünk a ritmusra mozdulni, majd ki-ki énekelni, ellazultan beleengedve magunkat a kristálytiszta dallamokba, fénnyel teli szólamokba.

A zenekar utolsó száma után még marasztaltuk őket és így spontán behívódtak a körünk közepébe.

Jó volt látni a szemükben tükröződő odaadottságot, az ének és a zene “teremtés” varázslatát. Szívből-szenvedélyből énekeltek…szívből-lélekből kapcsolódtunk.


Örömben:)

A körben táncoló társaink arca örömtől ragyogott…

Igen, EZ AZ…

megérkeztünk…

örömbe engedtük magunkat és

kitágult bennünk a tér:)


Köszönöm Nektek, kik ott voltatok és megengedtétek magatoknak, hogy a tűz ereje és az öröm átjárjon benneteket és köszönöm Nektek, kik távoli otthonaitokból gondoltatok ránk:)

Pozsgai Nikoletta

Az est ÖrömBeHívója


A résztvevők írták:

“Szeretném őszinte hálámat, és mély nagyrabecsülésemet kifejezni a tegnap estéért.
Személyes válságom eltelt közel öt éve óta törekedtem elmélyülni a válságkezelés, talpra állás, megbocsátás, elengedés és újrekezdés különböző módszereiben, hordozva magamban mélyre temetve, és iszonyatos erőfeszítéssel viselve megrázkódtatásom, megsemmisülésem gyógyulni nem akaró, és szüntelenül sajgó sebeit – mindhiába.
Bizonytalanul, számtalan kérdőjellel önmagamban indultam el tegnap este a programra, amiről legszívesebben félúton visszafordultam volna.
Olyan megrázó és katartikus élményben volt azonban részem, amit nem tudok megfelelő szavakká formálni.
Ezért “csupán” annyit mondhatok: KÖSZÖNÖM – ezt viszont olyan őszintén és boldogan, ahogyan talán még soha nem mondtam és nem éreztem eddigi életem során.” (B.M.)

“…belementem olyanokba, amit nem hittem volna soha magamról. Nem szégyelltem, hogy sírok mások előtt, hogy ha esetlen vagyok is, mégis táncolok.”

“A Mantralight zenekar megmutatta, milyen az,amikor valamit teljes szívvel és odaadással teszünk, amikor egy csapat egy emberként működik. Csodálatosan építették fel a műsort, hihetetlen teremtő erővel hatottak rám. A csillogó tiszta tekintetük azt sugározta számomra, hogy csak így érdemes, csak így szabad az emberek között élni: hogy rájuk nyitod a szívedet, és megérinted őket ott legbelül, amihez olyan nehéz hozzáférni a mindennapi rohanásban.”

“Nem várt és nem remélt örömet kaptam Tőletek, “idegenektől”, akiknek én nem adtam semmit, és nem is várhattam viszonzást.
Megtanítottátok nekem, hogy az igazi öröm belülről fakad, és nem feltételekhez, teljesítményhez, hanem a szívünkhöz kötött.
Úgy szeretném, ha lenne folytatás…és KÖSZÖNÖM NEKTEK, hogy Veletek-Köztetek lehettem!”

” …áhítottam valamiféle felszabadult öröm átélésére, ami magától jön, nem pedig valami vágy, sóvárgás beteljesüléseként. Megvalósult, amire vágytam, annál több is. Pl.az utolós közös tánc, és egymás átölelése az önzetlen szeretet nagyon gyengéd érzését ébresztette bennem.”

“Már jó néhány hónapja olvasom a leveleidet, az emailes tanfolyamokat mind “elvégeztem” nálad, ezért gondoltam, hogy ebben a nem túl jó időszakomban elmegyek, mert nagyon szimpatikus és közel áll hozzám a megközelítésed, a hozzáállásod, az elhivatottságod.
Én arra készültem, hogy jól fogom magam érezni, de sokkal többet kaptam!!! Egyébként nehezen nyílok meg ilyen nagy társaságban, de itt a végére úgy éreztem sokad magammal, hogy ” kirúgjuk a ház oldalát”
Fergeteges hangulat lett és ez annak az első felvonásnak köszönhető szerintem amit Te vezényeltél le. Olyan jó volt a felvezetés, hogy csak a “kemény mag” tudta magát kivonni a Zita és az együttes további hangulat fokozása alól.”

Read Full Post »

A létörömben rejlik a boldogságod kulcsa:)

Mire van a legnagyobb szükségünk?

Az Örömre!

Azaz arra, hogy a problémák, nehézségek mellett és helyett meg tudjuk látni, hogy vannak értékeink, vannak örömeink. Mindezen túl pedig arra, hogy ki tudjunk lépni a nehézségek vissza-visszatérő fogva tartó köréből, és ki tudjuk emelni magunkat egy lehúzó örvényből.

…és mi az, amit NŐként eredendően hozunk a világba?

Az Örömszerzés és az örömben való feloldódás képessége:)

Ha szeretnéd megtalálni az utat az örömbe, nőként újraéleszteni önmagadban az örömforrást, és az életedet LétÖrömmé alakítani, akkor várunk szeretettel:

a június 21-én hétfőn, 18 órától-kb. 21 óráig megrendezésre kerülő

ÖRÖM-ESTen!

Töltődj, ragyogj, örülj velünk!

Ez az este egyébként a nyári napforduló napja is, amikor az éjjel és a nappal ugyanolyan hosszú, az évkör pedig a szerelem időszakából a teremtő tűz időszakába lendül át!

A Szenvedély lángjával teremtő NŐ

A tűz eleme a szoláris női energiaminőséghez tartozik és ezért mint férfias megnyilvánulás a társadalom nagy része által elítélt, degradált, mégis ugyanolyan fontos része a női teremtő erőnek mint a lunáris, úgymond elfogadottan nőies, befogadó és megengedő teremtő létezésünk. Az Öröm-Est-en ezt a szoláris női teremtő erőt szeretném megmutatni olyan megélésekkel támogatva, amelyek benned is felébresztik, vagy éppen elfogadottá és ezért megélhetővé teszik a női teremtő tűz energiáját!

Az “Öröm-Est” programját tekintve:

  1. megismered az utat a problémák örvényéből az öröm létállapotába és
  2. megtudod azt az egy ÉletTörvényt, ami mindehhez szükséges
  3. a nyárelő Tűz energiájában elégetünk mindent, ami már régen menni vágyott, de erőnek-erejével visszatartottuk
  4. mindeközben átélheted a női teremtő erő szoláris, tüzes minőségét
  5. öröm-tenger gyakorlatokat végzünk közösen, hogy átadhasd magad az Öröm létállapotának, töltekezhess és később újra felidézhesd a kellemes, üdítő és mindenek fölé emelő örömöt!
  6. öröm-tánc örömzenére

Most fejeződik be a Pozitív Énképfejlesztő Modul a Női Önmegvalósítás Tanfolyam első része. A minap írtam meg az összegzést segítő utolsó leckét a résztvevőknek és benne ezt írtam:

A negatív énképet azért kell megváltoztatni, hogy lebontva a rárakódásokat elérd és megélhesd a Valódi Éned:). Az ehhez szükséges egyik legfontosabb képesség az ÖRÖM-KÉPESSÉG! Azaz, hogy merd és tudd megélni az életörömöt! Az élet szép és teljes, Te is teljes és egyedülállóan különleges vagy, örülj hát az életnek és benne minden pillanatnak, mely megmutatja éned igazi gyöngyeit!

Az ÖRÖM-EST egy remek lehetőség az ÖRÖM-KÉPESSÉGED fejlesztésére,

könnyed, önfeledt, feltöltő és energetizáló módon, “játszva” önmagadra találhass!

***

Az Öröm-Est vendégei, akik az Örömbe-érkezésünket segítik:

Mudra Zita Istár papnője és a MANTRALIGHT zenekar!

Az AmazonNŐ

Mudra Zita, az ízig-vérig nőies, tetőtől-talpig tüzes, szívében-lelkében igazi papnő! A Női-Erő-Forrás Magazinban már többször olvashattátok őszinte írásait. Az Öröm-Est programján az Amazon Őserőt segít majd bennünk újra életre hívni. Azt az Amazon erőt, ami segít a mindennapjainkban kiállni önmagunkért és céljainkért, az anyatigris övéit védelmező erőt és a szerelemben szenvedéllyel szerető tüzes nőt.

Így ír magáról Zita:

“Istár papnőjeként a szívemben lobogó lángot igyekszem eljuttatni mindenhova, ahol az Istennő gyógyító energiájára szükség van és ahova hívást érzek. Magamat elsősorban gyógyító és látó papnőnek tartom. Célom, hogy minden ember legyen az nő vagy férfi megtalálja a hozzá vezető utat, hogy az élete kiteljesedjen, boldogabb és harmonikusabb legyen. Ezen az estén elhozom az Amazonok lángját. Segítek abban, hogy mindenki megérezze a benne élő Amazont és kapcsolódni tudjon vele. Valamint, hogy megérezzük annak a női körnek, összetartozásnak az erejét, ami támogató és segítséget nyújtó. Összekapcsolódva a hangunkat hallatni és ezt megkoronázni egy tüzes örömtánccal. Áldás.”

Kikből áll a MantraLight?

A MantraLight zenekar csodás csapata

Egyrészt négy bátor, zeneileg képzett, gyönyörű énekesnőből, akik: Haász Gabriella, Domján Mónika, Laposa Laura, Sarkadi Kriszta. Másrészt a kiváló, tapasztalt és virtuóz gitárjátékosból, aki pedig Bene János.

Öt szenvedélyes, tehetséges zenész, akik számára az egyik legnagyobb örömforrás épp a közös próbák és fellépések tüzes, kreatív, energikus légköre.

Az Öröm-estre legfrissebb dalainkat hozzuk: énekelünk a szerelemről, amely olykor áldás, máskor átok, mégis kinyitja és dalolásra készteti a szívünket. Eléneklünk egy dinamikus mantrát, amely valahányszor felhangzik, tisztítja és a megvilágosodás útjára tereli mindazokat, akik végighallgatják. A Földanyát dicsérő dalainkban pedig megszólal a sámándob, és sok más ritmushangszer is, hogy szabadon, szenvedélyesen mozduljon a testünk, és mindannyian átdaloljuk, áttáncoljuk magunkat az öröm mámorító birodalmában.

Hallgass bele a korábban Dívák néven éneklő zenekar a szerelemről szóló magával ragadó énekébe:

Az ÖRÖM-EST személyes megélést és ezáltal egy erős viszonyítási és töltekezési pontot fog adni a számodra, melybe bármikor visszatérhetsz a későbbiekben és melyből folyamatosan táplálkozhatsz. Olyan ez mint egy erőteljes beavatás, amikor “megkapod” a magasabb rendű rezgést, ezzel megtapasztalva azt a pontot, ahová tartasz és amit szeretnél kiterjeszteni az életed egészére.

Az ÖRÖM-EST helyszíne:

Sziddhárta Közösségi Ház, 1062 Budapest Andrássy út 98.fsz.

A jelentkezés után értesítünk a minden további fontos tudnivalóról!

A részvételi díj: 3000Ft.

A N.Ö.K. programokon való korábbi részvétel 500Ft kedvezményt jelent ezen a programon is!

A PROGRAMON való részvételhez kérlek jelentkezz itt:

Az ÖRÖM-EST programja és jelentkezési lehetőség>>>

Várunk Szíves-ÖrömEst!:)

Az ÖrömBeHívó:)

Pozsgai Nikoletta, az ÖrömEst háziasszonya

kineziológus, életvezetési tanácsadó

női önmegvalósítás specialista



Read Full Post »

Ideje felpörögni

Valami nagyon belendült, valami nagyon felgyorsult. Bár a Nap a szokott tempójában ballagva 2010. június 21-én belép a Rák jegyébe, mégis türelmetlenül várjuk a változásokat. Épp csak túl vagyunk a szerelmes tavaszi napfordulón, és már mindjárt itt az újabb forduló és érkezik Szent János hava. Föl nem foghatom, hogy tud ilyen gyorsan repülni az idő, mint mostanában. De ha figyelembe veszem milyen jelentős bolygó mozgások történtek az elmúlt napokban, hetekben, összeáll a kép:

  • Május 28-án a forradalmi Uránusz belépett a Kos jegyébe, ami egy új korszak kezdetét jelenti. A tudomány szárnyakat kaphat, őrült tempót fog diktálni, és a globális reformok is új utat kell törjenek. Mindenki életében így a világi dolgokban is a kihívás ott dobog szívünkben. Mert érezzük, valami nagyon átfordul, átfordult vagy át kell fordulnia.
  • Június 4-én a Jupiter is csatlakozott az Uránuszhoz. Megirigyelte és jegyet váltott, szintén a Kosban tartózkodik, felerősítve az Uránusz erejét. Új korszak kezdődhet a vallások és a filozófia terén, új eszmék áttörése várható. Saját magunkra értelmezve valami szintén átfordul bennünk. Olyan dolgok megtételére érzünk késztetést, amit eddig elképzelhetetlennek gondoltunk, hittünk, gátlásunk vagy bármilyen egyéb meggyőződésünkből kifolyólag. Most azonban felszabadulunk, felszabadítjuk gondolatainkat, új hitet varázsolhatunk magunknak és végre a tettek mezejére lépünk.

Itt az idő felpörögni, szóljon a nyár a szabadságról, szerelemről! Szent Iván napján a népi hagyomány szerint tüzet gyújtottak, és különféle varázslatokkal és misztériumokkal az emberek megszabadultak szorongásaiktól, félelmeiktől.

Tegyük Mi is ezt, használjuk ki a tűz tisztító energiáit, hisz szimbolikusan az Uránusz jegyváltása a Kos tüzes jegyébe lépve is ezt üzeni. Szerelmesek éjszakáján a Nyári napforduló ünnepén ragadjuk meg kedvesünk kezét, ugorjuk át a tüzet, végérvényesen megpecsételve összetartozásunkat.

Tegyük azt, ami felszabadít, és merjünk cselekedni, merjünk önmagunk lenni!

Németvölgyi-Nagy Renáta

asztrológus

www.csillagstudio.hu

***

PROGRAMAJÁNLÓ

A Szoláris NŐ

Szenvedély lángjával teremtő NŐ

A TŰZ elem ÉS a Női Teremtő Erő felszabadító ÖRÖM-ESTjén, június 21-én, 18-kb. 21 óráig várunk szeretettel:

Legyél részese egy fergeteges, felszabadító erejű ÖRÖM rendezvénynek, engedd el mindazt, ami a szenvedésben tart és engedd be helyette a nyitottságot, könnyedséget, szeretetet és LÉTÖRÖMÖT!

Bővebben az ÖRÖM-EST programjáról:

Az ÖRÖM-EST programja és jelentkezési lehetőség>>>

Read Full Post »

A hónap mottója: “ÖRÖM-Boldogság lobbantsd fel az élet-lángját és táncolj velünk”

Javában tart az Öröm hónapja, elkészültem az Öröm videók vágásával is, két naponta rakom fel az újabbakat. Minden részben van egy-egy gyakorlat is, ami az örömbe-érkezésedet segíti.

Az első részt itt tudod megnézni, de a  Női Önmegvalósítás Kincsestár “Blog és TudásTár” menüpont alól az oldalra érkezve is meg fogod találni a legfrissebb írások között:

Videós ÖrömSorozat: 1.rész Örömforrásaink>>>

Összefoglalóként és kedvcsinálóként az elmúlt hét során született írások, melyek között a N.Ö.K. olvasói által beküldött sorok, vélemények és videók is szerepelnek:

Út az örömbe: hagyjuk, hogy az élet áramoljon mint egy szelíd, titokzatos folyó:)>>>

Az Öröm, a Szex, a szívből végzett munka és a női ébredés:)>>>Mindennapi örömforrásaink, – Neked mit jelent az ÖRÖM?>>>

Enya énekel az örömről: fantasztikus és felemelő:)>>>

Hoztam egy tudatos döntést: Az örömöt választom a szenvedés helyett!>>>

A FÉRFI:

Egy kedves férfi olvasónk írt nekünk rólunk és a női önmegvalósításról. Bárcsak minden férfi legalább így tudná nézni a férfi-nő kapcsolatot! Akkor a párkapcsolataink és a kapcsolataink is szárnyalnának:)

A Férfi véleménye rólunk és a női önmegvalósításról>>>

PROGRAMAJÁNLÓ:

…és egy programajánló a végére, mely megmutatja majd, hogyan kell az öröm és boldogság érzését az élet legnehezebb pillanataiban is felidézni és saját valóságoddá tenni:

Június 21-e, hétfő este 18-kb.21 óráig a napforduló tüzes-teremtő napján, ÖRÖM-EST, melyen jómagam megosztom azt az egy élettörvényt, amit a létöröm állandósításához tudni kell, hozzá személyiségfejlesztő gyakorlatokkal készülök. A program hatékonyságát két további vendégem is emeli majd: Mudra Zita, egy ízig-vérig tüzes, szenvedélyes nőies Nő, aki az AmazonNő belső erejét és hitét segíti bennünk újra életre kelteni, majd meglepetés vendégünk fog segíteni az est végére valódi ÖrömZene és TűzTáncba vinni mindannyiunkat, egyfajta dinamikus meditációs élményként.

Töltődj, ragyogj, örülj velünk!

Bővebben: Az ÖRÖM-ESTről >>>

Mosolygós és örömteli napokat!

Szíves-Örömest:)

Pozsgai Nikoletta

kineziológus, életvezetési tanácsadó

női önmegvalósítás specialista

http://www.noionmegvalositas.hu

Read Full Post »

Köszönöm szépen a beérkezett problémagyűjteményeket, az eredményekről írok mailben a kitöltőknek:)

Mostantól azonban nosza rajta, akinek elege van a problémákból az tartson velünk!

A mai nappal útjára indítom az öröm sorozatot:)

Tehát Örömre felkészülni, vigyáz, kész, rajt, tűz!

A sorozatban fontos szerepet kapnak az oldalon megjelenő írások az öröm témájában

ÉS

az általatok beküldött öröm-történetek, fotók, videók, zenék, idézetek és bármi ami az örömről szól, vagy az öröm életérzését segíti bennünk szétáradni!

Mindezeket szeretném itt az oldalon megjeleníteni! Kérlek feltétlenül írd oda, hogy mi az belőle, amit nem szeretnél publikusan kezelni, tehát látni itt az oldalon megjelenni!

Az örömmel kapcsolatos megosztani valótokat várom az oromben@gmail.com címre!

Egy kis plusz motiváció:

Az öröm sorozatban mostantól június 19-ig legaktívabb három ember jutalma

egy-egy ingyenes belépő

a június 21-i ÖRÖM-EST rendezvényünkre!

Nosza hát rajta, Örömre Fel!:)))

Read Full Post »