Feeds:
Bejegyzések
Hozzászólások

Posts Tagged ‘10 milliószoros nap’

November egy nagyon különleges hármas kapu konstellációval ajándékoz meg bennünket, mely napok november 9-10-11-ére esnek. Minőségük olyannyira ritka, hogy az évezredben nem lesz több ilyen! (a napokról még írok a héten:)

November 9-e egyrészről a hármas kapu első napja, annak aktivizáló energiáival, másrészt 10 milliószoros nap is egyben. A hármas kapu-energia a belső transzformációt és ezáltal az újjászületést fogja segíteni.

Nagyon tudatos választás eredménye tehát, hogy erre a hétre időzítettem a Női Újjászületés Tanfolyam indulását!

A hármas-kapu energiáról:

A három kapu a legfontosabb életbeavatások megélését, átdolgozását, a hozzá kapcsolódó blokkok oldását segíti.

A három kapu:

1. A halál kapuja, s vele az elmúlás, veszteségek feldolgozása, az elengedés és a továbblépés lehetősége, a félelmekkel való szembenézés és azok oldásának lehetőségét adja, mely előkészíti az újjászületést, az átlépést egy újabb életszakaszba, magát az előrelépést, a fejlődést és a feloldódást.

2. A transzformáció kapuja, s benne a változás (és a válság, a krízisek), a fejlődés és a vele járó bizonytalanságok, türelmetlenség felszámolásának lehetősége. Az érzelmek megélése, kifejezése az örömtől a haragig. Az időtlenség, a feloldódás tanításai.

3. A születés kapuja, s vele az újjászületés, megújulás lehetősége, az ezekhez kapcsolódó megélések blokkjainak oldásához kiváló lehetőség. Az én megtapasztalása és kifejezése.

A három kapuhoz kapcsolódóan egy-egy tréninget tartok, hogy az aznap megtapasztalható energiák felvételét megkönnyítsem, a beavatási kapuk blokkjait oldani tudjuk:

November 9. Hétfő, 18:00- kb. 21 óráig: “Az Újjászületés teljes folyamata” Férfiaknak és Nőknek egyaránt nyitott program!

A 10 milliószoros napon lehetőséged lesz a teljes újjászületés folyamatot átélni, a meglévő félelmeidet felismerni, oldani, felszámolni, a felvett maszkjaidat azonosítani és levenni, majd az este végére megélni az újjászületést.

A program helyszíne: Szemlőhegyi barlang (Bp,), kiépített (maximálisan biztonságos, könnyen járható) idegenforgalmi útja és a barlang bejáratánál lévő közösségi terem.

A program részvételi díja: 4000Ft + a barlang belépője

Program tematika:

1. Előadás a transzformáció, a halál és születés témájában: Pozsgai Nikoletta és Idris Charles, Avalon és Inanna papja, Glastonbury

2. Integrációs légzéstechnika átadása és gyakorlása

3. Dramatikus önismereti és személyiségfejlesztő gyakorlatok

4. Meditációs és légzőgyakorlatok

November 10. Kedd 18:00-21:00 óráig. “A transzformáció kapujában” Egyenlőre csak Nők!

Ezen a napon kifejezetten a bizonytalanságokra, az ismeretlentől való félelemre, az önmagadban és másokban való megbízni tudásra koncentrálunk és ebben élhetsz meg fejlődést, érhetsz el megnyugvást. A testképeddel kapcsolatos szégyenérzet leküzdésére kiváló alkalom lesz.

A program helyszíne: Budapest egyik meleg vizes fürdője. A programok nagy része vízben fog zajlani, tehát fürdőfelszerelést hozz magaddal.Úszni nem kell tudni, de jól jön és biztonságot ad.

Részvételi díj: 4 000Ft + fürdő belépő

Program tematika:

1. érkezés, orientáció

2. előadás a transzformációs folyamatról (fizikai, pszichés és spirituális aspektusokból egyaránt)

3. transzformációs gyakorlatok a vízben (a feladatok többségét állva végezzük), oldások megélése

4. zárómegbeszélések

November 11. Szerda 18:00-21:00 óráig “A születés kapuja és az élet beavatása” (csak nőknek!)

Ezzel a nappal indul a Női Újjászületés Tanfolyam, azon belül is a Pozitív Énkép Fejlesztés Nőknek modulja. Ez a program nyitott, az Énképző programosokon kívüliek is csatlakozhatnak.

A program helyszíne: Bartók Béla úti tréningterem

Részvételi díj: 4000Ft (Énképzősöknek benne van a tanfolyami árban)

Program tematika:

1. Ki vagyok én? – interaktív előadás a személyiségfejlődésről (pszichológia és spirituális értelmezésben)

2. Az Énkép és fejlesztési lehetőségei – előadás + önismereti tréningelemek

3. Gyökerek – honnan jövök és hová tartok? – előadás + önismereti tréningelemek

4. Szárnyak – hogyan jutok el odáig? – előadás + önismereti tréningelemek

Mindhárom program limitált résztvevői létszámú: maximum 15 főt tudok fogadni!

Jelentkezés:

Különleges napok novemberben: A hármaskapu konstellációja és a 10 milliószoros nap>>>

Read Full Post »

Egy csodálatos napot töltöttünk együtt az ÉletKehely kirándulás alkalmával, szombaton, a 10 milliószoros napon, mely egybeesett a Maya kalendárium szerinti nulladik, azaz időn kívüli nappal.

Reggel 9 órakor találkoztunk a Moszkva téren és szépen összegyűlt lelkes és a kiváncsiságtól izgatott csoporttal felmentünk a Normafához. 90-es busszal (szép szimbolika: a 9-es a női utas szintézis száma) utaztunk és a résztvevők egy önelemző kérdőíven rágták át magukat- többé-kevésbé:), hiszen nehéz dolog ám egyszerre új emberekkel megismerkedni és mély kérdéseken gondolkodni. Mégis úgy hiszem, hogy sikerült egy kis ízelítőt és hangolót adnunk.

Pozsgai Nikoletta és Lenkey Dorottya tanítás közben

Pozsgai Nikoletta és Lenkey Dorottya tanítás közben

A Normafához érkezvén egy rövidebb bemelegítő gyakorlatsor után a Székelykapuhoz mentünk, mely hozzásegített bennünket egy teremtési gyakorlattal a szív szakrális terébe való belépéshez. Az első meditációkat és légző gyakorlatokat még óriási szél kísérte, és kaptunk egy kis esőt is. Mindezek egy cseppet sem zavartak bennünket és az elszánt kis csapatot:) Aztán pár kilométer és gyakorlat múltán megjelent a nap és végig kísérte utunkat.

Lenkey Dorottya szívből jövő tanítása:)

Lenkey Dorottya szívből jövő tanítása:)

Az első tisztáson a férfi és női energetikáról és a női teremtés különlegességéről tanítottunk Dorottyával, és elvégeztük az első ÉletKehely gyakorlatokat is.

Az igazi nő kérdésköréről beszélgettünk és hát igen, racionális úton nem jutottunk megoldáshoz. De ez is volt a cél, hogy megláttassuk azt a bizonyos tipikus különbséget a férfias és nőies gondolkodásmód között.

Hiszen a női gondolkodásmódra, helyesebben szólva a jobb agyféltekés gondolkodásmódra az intuitivitás és az érzelemgazdagság jellemző, az itt és most megélése, míg a bal agyféltekés megközelítésre a dolgok konkrét, objektív és definíciószerű megfogalmazása jellemző. Egy kivételével – női csoportunk pedig azért (is) jött össze, hogy a női megközelítést és a nőiség különlegességét megértse.

Így hát, bár az igazi nő-definícióját nem alkottuk meg, az elhangzott megannyi jó gondolat és megközelítést elfogadtuk és a gondolkodás és verbalitás helyett a megtapasztalásnak adtuk át a fő szerepet. A túra következő részében női-erő-gyűjtő légzést tanítottam és, hát igen, nem hagytam a társaságot egy pillanatra sem ellustulni.:)))

Az ÉletKehely kirándulást ketten vezettük és szerintem Dórival remekül kiegészítjük egymást, én inkább a dinamikus, tüzesebb női energiát képviselem, ő pedig a földesebb, megtartó típus, amolyan igazi “tyúkanyó” típus.

A Női Erő találkozása a Lunáris Férfival

A Női Erő találkozása a Lunáris Férfival

Velünk volt még Búza Judit is, aki a tipikus érett női bölcsesség képviselője és az igai yin- megnyilvánulása. Judit különleges ajándékaként a Makkosmáriai kegytemplom előtti tisztáson megtapasztalhattuk az egyetemes női energiát, melyet úgy is hívnak, hogy az Istennő energiája. A csapat bölcs férfi energiáját Gyula adta, aki tiszta lunáris férfienergiáival hozzásegítette a csapatot a férfi-női energiák kiegyenlítéséhez.

A születés barlangja, itt jártunk bent:)

A születés barlangja, itt jártunk bent:)

A csoportra nagy hatást gyakorolt a barlangban elvégzett születés-gyakorlat, ahol “két nehezen születő” babát is a világra segítettünk és oldottuk a méhben keletkezett blokkokat. Megismertük a kehely sötét titkait, elengedtük a nőiség megélésével és a női teremtő erővel kapcsolatos leggyakoribb blokkokat (pl. szégyenérzet, bűntudat, bőségblokkok stb.). A gyakorlat helyszíne a sötét lomkoronákkal körülvett alagútszerű erdei út volt, ahol megtanítottam a női teremtő erő behívásának és összegyűjtésének legfontosabb gyakorlatát. A szúnyogok pedig meg(t)ették a magukét, garantáltan a jelenben tartottak mindenkit. 🙂

A teremtés pillanata

A teremtés pillanata

A következő helyszínünkön elvégeztük az egyik legerősebb tisztító és erőfejlesztő gyakorlatot, a három kígyó gyakorlatát és felkészültünk az Istennő születésére:), mely a szív-szakrális teréből való kilépést segítő kapun keresztül még egy kristályprogramozással egészült ki.

Szakrál sütiket sütöttem:)

Szakrál sütiket sütöttem:)

A nap végén összeültünk a város feletti tisztáson, megosztottuk a nap élményeit és megbeszéltük a felmerülő kérdéseket és a napot megkoronázandó elfogyasztottuk az éjjel, már a 10 milliószoros teremtő energiákkal készült “szakrál-sütijeimet”:)))


Csodálatos nap volt…és bár igen intenzívre sikeredett, minden bizonnyal különleges élmény volt a résztvevők számára is!

Köszönjük, hogy velünk voltatok és hogy együtt tölthettük ezt a nem akármilyen napot Veletek, méghozzá az Élet Kelyhében!

Read Full Post »

A jövő hét szombaton, azaz július 25-én különleges napunk lesz több szempontból is:

1. Július 25-e a tibeti hagyományok szerinti évi Buddha napok egyike, sorrendben a harmadik.

Ezeken a napokon minden teremtés 10 milliószoros erővel hat. Éppen ezért fontos, hogy arra gondolj amit teremteni szeretnél az életedben. Legyen célod, hogy minden nap kontrollálod a gondolataidat, hiszen az élet minden pillanatában teremtünk a gondolatainkkal, szavainkkal és tetteinkkel, nem csak a különleges napokon!

A jeles napokat, különösen, melyeknek ennyire erős a hatásuk, mint a 10 milliószoros napoknak, mindenképpen érdemes kihasználnod a saját és szeretteid, jólétét, bőségét, és a Föld egységét teremtened!

Ha negatív érzelmeid,gondolataid merülnek fel, egyszerűen, nyilvánítsd ki,hogy elengeded őket. Szintén bölcs döntés, a nagy terheid feloldását erre a napra időzíteni.

Küldj fényt a Földnek és az emberiségnek! Képzeld el a Földet egészségesnek,a rajta élő embereket pedig békésnek, szeretettelinek. Lásd, hogy béke és bőség van a Föld egészén, hazánkban és lakókörnyezetedben, otthonodban és a lelkedben!

Tegyél meg mindent amit szeretnél, jelezve az univerzumnak a konkrét törekvésedet és hagyd ezt 10 milliószoros erővel hatni!

Szólj minél több embernek,hogy ők is tudatosak lehessenek ezeken a napokon!

2. Erre a napra esik a maya kalendárium szerinti nulladik nap, azaz az ó év és az új év közötti időn kívüli nap!

A Mayák az új év kezdetét is ennek megfelelően  határozták meg július 26-ban, az előző év utolsó napja azonban július 24., a kettő közötti napot, azaz július 25-ét, téren és időn kívüli napnak, mátrix napnak tartják, amikor lehetőség van a karmáinktól homályos tükör  helyett, tiszta tükörbe nézve akár radikálisabb változásokat teremteni,  a múltbéli kötelékeink elengedésével  és új irányok , tervek „ megálmodásával”egyéni és kollektív szinten is. (Dr. Lenkey Dorottya tollából)

Olvass tovább bővebben a Maya naptárrendszerről és az időn kívüli napról>>>

***

Ha szeretnéd ezt a napot a lehető leghatékonyabban eltölteni, méghozzá a Föld Anya ölén, várunk szeretettel az “Élet Kelyhének” szentelt kirándulásunkon!

Csakúgy mint az előző években, az idén is különleges rendezvénnyel szeretnénk megünnepelni ezt a csodálatos napot!

Már hagyomány, hogy a 10 milliószoros napokon összegyűlünk és egy adott témán dolgozunk önmagunkon. Korábban a Fény-Forrás Élet-és Mozgásközpont adott otthont ezeknek a rendezvényeknek, most a Fény-forrás Közössége és baráti körével a természetben szeretnénk tölteni ezt a július 25-ét!

Az ÉletKelyhének, a női test templomának és a női teremtő erő aktivizálásának szenteljük ezt a napot!

A természetben, egyé válva a Földanya rezgéseivel a jövő szombaton kirándulással egybekötött tanulási lehetőségre hívlak:

A kirándulás várhatóan 9-16 óráig tart, kényelmes tempójú és maximálisan bírható távú lesz, hiszen nem a teljesítménytúra a célunk. A vezetett kirándulás a Budai hegység szakrális pontjait keresi fel, egy-egy jellegzetes energetikai ponton megállunk, rövid elméleti tanítások után energetikai gyakorlatokat tanítunk majd a férfi- és női energiáid kiegyensúlyozása érdekében, az egységállapot és teljesség megélésének elősegítéséért!

Ott a helyszínen tanítjuk meg az egyes energiapályáid, gyűjtőhelyeid felismerését és aktivizálását segítő gyakorlatokat. Az útvonalunk egy kehely formát fog kiadni, mely az érintett helyszínek rezgésével és a végzett gyakorlatokkal, meditációkkal hozzásegít megélni és kiegyenlíteni a női és férfi energiáidat!

Milyen energetikai gyakorlatokat sajátíthatsz el?

1. A test legfontosabb teremtő és befogadó, férfias és nőies energiapályáit valamint energia-gyűjtőhelyeit megismered és tisztítod önmagadon

2. Megtanulod a fő energiapályákon való energiagyűjtést és keringetéseket, melyet légző-gyakorlatok is segítenek majd.

3. A különböző aurarétegekben és az energiapályákon megtanulod felnyitni a blokkpontokat és kivezetni a fejlődésedben visszatartó negatív energiapangásokat, feltolulásokat.

4. Megtanulod kivezetni az inkarnációsan és genetikailag hozott és szerzett női alárendeltség energiamintákat és azt teremtő energiává alakítani

5. Megismered és aktivizálod saját legfontosabb energiatermelő, megtartó és aktíváló csakráidat/ Nap, Hold , petefészek csakra.

6. Megtanulod a női (teremtő) erőd felszítását,a gyógyító és teremtő folyamatokba való bevezetését

7. Tanításokat kapsz a női teremtés különlegességéről, a női erő mibenlétéről és forrásáról, a női teremtés és a szex kapcsolatáról, a tantrikus szeretkezésről és a gyógyító szerelemről, a női test energiagenerátor és dimenziókapuként való működéséről, a szakrális fogantatásról és a szülésről

8. Konkrét gyakorlatokat tanulsz a koncentrációs szinted és az energiaszinted emeléséhez, az egészségmegőrzéshez és a felemelkedéshez.

9. A nap során átadott tudásanyag és gyakorlatok saját élményű elsajátítása hozzásegít a férfi és női energiáid kiegyenlítéséhez és a teremtő erőd aktivizálásához

Mindezt egy olyan napon, mely nem csak 10 milliószoros nap lesz, hanem ún. időn kívüli nap is, mely

Egy különleges nap, amely tízmilliószoros egyszerre és a maya kalendárium szerinti mátrix nap

Egy nap ami megváltoztatja a valóságodat és aktivizálj a teremtő erődet

Egy nap ami az időn kívül áll, amikor karmikus elhomályosulások nélkül,

tisztán látva engedheted a múltad és teljességet teremthetsz,

ahol megszűnik az idő és a tér…mert eggyé olvadsz a természettel, az Egy-gyel!

Egy nap legbelsőbb és legbölcsebb önmagaddal,

Egy nap mely segít lehántani a rád rakódott burkokat, szembenézni mostani önmagaddal és mellyel esélyt kapsz elfogadni önmagad igaz teljességét!

Kiket várunk?

Természetesen nem csak nőket várunk a kirándulásunkra, hiszen a női és férfi energiaminőségek egyszerre vannak jelen mindannyiunkban és emberi feladatunk mindkét minőségünket megismerni, fejleszteni és kiegyensúlyozni!

Korosztályok tekintetében ajánlott kor a 14 éves kor betöltése, de felső határ nincs!

Kik vezetik a kirándulást?

Pozsgai Nikoletta – életmód-tanácsadó és terapeuta, a női blokkok kineziológusa, női önmegvalósítás specialista Bővebben Nikolettáról>>>

Dr. Lenkey Dorottya – numerológus, kristályenergia terapeuta, SVT tanácsadó Bővebben Dorottyáról >>>

LIMITÁLT RÉSZTVEVŐ SZÁM: 20 fő

MÉG ELÉRHETŐ HELYEK SZÁMA: 2

Mennyibe kerül a részvétel?

A részvételi díj 9 000  forint, mely tartalmazza:

1. a vezetett kirándulást,

2. a tanításokat,

3. a felkészítő önelemző feladatlapot és

4. a tanultak jegyzetét.

A díjat a helyszínen kell majd befizetned!

Találkozó:

Július 25-e, szombat 9-óra, Moszkva téren a 90-es busz megállójában!

Előzetes bejelentkezés szükséges, melyet ide kattintva megtehetsz:Bővebben az ÉletKehely kirándulásról>>>

A jelentkezés után e-mailben további információkat küldünk, hogy a lehető legjobban fel tudj készülni erre a különleges, “ÉletKehely” napra!

Tudj meg többet az élet kelyhéről, a női teremtő erőről, a belső alkímiáról és a szakrális szeretkezésről, gyermekáldásról és szülésről!


Read Full Post »