Feeds:
Bejegyzések
Hozzászólások

Archive for the ‘célmegvalósítás’ Category

10 milliószoros napok tibeti eredete

A négy legjelentősebb Buddhista ünnepnap (Düchen-jeles alkalom), avagy azon napok, amikor a pozitív cselekedetre és pozitív gondolatokra való törekvés gyakorlása tízmilliószorosan hat.

Egy évben négy fő különleges-rendkívüli Buddha emléknapot tartanak, amikor ünnepség keretében emlékeznek meg Shakyamuni Buddha életének legfontosabb állomásairól.

Azt mondják, hogy ezeken a napokon a pozitív illetve negatív cselekedetek hatása tízmilliószorosára hatványozódik, ebből kifolyólag a spirituális gyakorlatok végzése erősen javallott.

Chotrul Düchen (vajmécsesek ünnepsége) – Shakyamuni Buddha követői hitének erősítése végett csodatévő cselekedeteket mutatott be.

Saka Dawa Düchen – A tibeti naptár negyedik holdhónapjának teliholdjakor (15. napján) történik, amit tibetiül Saga Dawaának neveznek. Shakyamuni Buddha megvilágosodását és a parinirvánát (önálló fény teljes kialvása – lélekben való megállapodás) ünnepli. Buddha 35 éves korában Bodhgayában megvilágosodott. Saga Dawakor Kushinagarai parinirvánájának évfordulójáról is megemlékeznek.

Chokhor Düchen (chokhor – imakerék) – A tibeti naptár hatodik holdhónapjának negyedik napja, amikor Shakyamuni Buddha először forgatja meg a Dharma kerekét – Buddha első szentbeszéde, a Négy Nemes Igazság tanítása.

Lhabab Düchen – A tibeti naptár kilencedik hónapjának 22. napja. 41 évesen Buddha a mennyekbe emelkedett, hogy az isteneknek tanításokat adjon, és édesanyjának meghálálja, hogy hozzásegítette Őt a Szamszárából való szabaduláshoz. A követői kérésére Viswakarma isten által készített különleges létrán visszatért a mennyekből.

A tibeti naptár másként számol

A tibeti naptár a hold járására épül. Egy tibeti hónap 30 napból áll, ezért minden harmadik évben egy hónappal megtoldják az évet és ezzel körülbelül behozzák az addigi naptári eltéréseket, és érik utol a külvilágot. Ez a hónap rendszerint az év legsikeresebb hónapjának a megismétlése. Mivel egy hold évben csak 354 nap van, így egyes napokat megdupláznak, másokat kihagynak. Régen Tibetben az állami főasztrológus készítette el a következő évi naptárt, ami igen fejlett matematikai és asztronómiai számításokon alapul. A tibeti hónapokat számozzák, viszont a hét napjait a napról, holdról és az öt látható bolygóról nevezték el.)

Forrás: http://www.pcddallas.org/Tibetan_Calendar_2009.htm

További jeles napokról ezen a linken olvashatsz: http://www.szakja.hu/magyar/jelesnapok.html

Ez egy tibeti naptár linkje, ahonnan ki tudod keresni a Düchen-eket: http://www.songtsen.org/chanteloube/EN/dres_online_cal_tibetan.php

Ezek alapján a 10 milliószoros napok 2012-ben:

Február 22.
Június 4.
Július 23.
November 6.

A 10 milliószoros napok szokása tehát a tibeti hagyományokban ered, de az egész világon használják teremtő erejét!

A tibeti hagyományok szerint, minden évben 4 olyan nagy Buddha nap van, amely különleges hatása miatt figyelemre méltó a nyugati ember számára is. Ezeken a napokon minden teremtésünk 10 milliószoros erővel hat vissza ránk. A pozitív teremtő energiák és a negatív teremtő energiák éppúgy felerősödnek, ezért nagyon oda kell figyelnünk a gondolatainkra, szavainkra, tetteinkre… minden nap, de ezeken a napokon különösen!

Tehát, kiemelten fontos, hogy arra gondolj amit teremteni szeretnél az életedben. Legyen célod, hogy minden nap kontrollálod a gondolataidat, hiszen az élet minden pillanatában teremtünk a gondolatainkkal, szavainkkal és tetteinkkel, nem csak a különleges napokon!

A jeles napokat, különösen, melyeknek ennyire erős a hatásuk, mint a 10 milliószoros napoknak, mindenképpen érdemes kihasználnod a saját és szeretteid, jólétét, bőségét, és a Föld egységét megteremtened!

Ha negatív érzelmeid,gondolataid merülnek fel, egyszerűen, nyilvánítsd ki,hogy elengeded őket. Szintén bölcs döntés, a nagy terheid feloldását erre a napra időzíteni.

Küldj fényt a Földnek és az emberiségnek! Képzeld el a Földet egészségesnek,a rajta élő embereket pedig békésnek, szeretettelinek. Lásd, hogy béke és bőség van a Föld egészén, hazánkban és lakókörnyezetedben, otthonodban és a lelkedben!

Tegyél meg mindent amit szeretnél, jelezve az univerzumnak a konkrét törekvésedet, és hagyd ezt 10 milliószoros erővel hatni!

Szólj minél több embernek,hogy ők is tudatosak lehessenek ezeken a napokon!

Használd ki ezeket a napokat, teremtsd tudatosan újjá az életedet!

Mi hagyományosan ezeken a napokon összejövünk és közösen meditálunk, kirándulunk, beszélgetünk, tanulunk!

  • 2006-ban Föld Gyógyító esteket szerveztem ezen napokra
  • 2007-ben Tudatos Teremtő meditációkat szerveztünk és a csatlakoztunk a világszerte megrendezésre kerülő Béke meditációkhoz
  • 2008-ban például az október 21-i napra tettük az Első Női Önmegvalósítás Konferenciát, melyen tudatosan dolgoztunk a nőiségünk megerősödésén, a női kiteljesedésen!
  • 2009-ben július 25-ére raktuk az ÉletKehely kirándulást,melyet a női lét és a nő test csodájának szentelünk, és a női teremtő erővel, annak különlegességével foglalkoztunk egy szakrális kirándulás alkalmával!
  • 2010-ben ismét tudatos teremtő meditációkat tartottam ezen napokon
  • 2011-ben az önmegvalósításunk szolgálatában olyan témákban tartottam több száz fős előadásokat és meditációkat, melyek a kiteljesedésünket szolgálják, mégis a legnagyobb nehézségeinkként érzékeltük őket (pénz és bőség, karrier-munka, párkapcsolat, stb.)
  • 2012-ben az önmegvalósítás és az ÉN-erők összegyűjtését, a tudatos teremtés és a belső erőnk fókuszálását segítik majd ezen napok

Csatlakozz hozzánk bátran!
A következő ilyen program 2012. február 22-én lesz, melynek témája az Önmegvalósítás Művészete lesz, és egy Teljesség meditációval erősítjük hétköznapi tudatosságunkat!

10 milliószoros napi ajándékaim és a tudatos teremtést, vonzó erődet fókuszáló programjaim:

Ha szeretnél ezekről a napokról bővebben hallani és hozzá az erre a napokra készült teremtő meditációt ajándékba kapni, akkor iratkozz fel a hírlevélre. Minden 10 milliószoros napon, hagyományosan 5 éve immár jeles napi programokat tartok, és a kiküldött ajándékok sora is egyre bővül!

Ezen az oldalon tudsz jelentkezni és kérni az ajándékokat a 2012-es 10 milliószoros teremtő erő napok kapcsán>>>

Tipp:

További írások, információk a 10 milliószoros napok kapcsán:

A 2012-es 10 milliószoros teremtő napok tanítása>>>
Korábbi a 10 milliószoros napok kapcsán született írásaim>>>

Read Full Post »

Holnap reggel ismét az RTL Klubba megyek a Csak Csajokba. A 10 milliószoros napokról és azok hatásáról lesz majd szó. Ha van lehetőséged nézd az adást reggel kb. 7:40-kor:)

A legfontosabbakat össze is foglaltam a honlapra, beleértve a 2012-es 10 milliószoros napokat is. Talán tudod, hogy 2006 óta tartok ezen napokon kifejezetten a tudatos teremtést, test-lélek-szellem összerendezését és az önmegvalósítást segítő programokat. Azóta ezen napok közismertté és divattá váltak. …és ez jó. Azért mert ezen nap legfontosabb tanítása a tudatosságra nevelés. Légy tudatában annak, hogy mire gondolsz, mit érzel, mit cselekszel és hogy mindezeknek mi lesz a következménye.

Az idén is folytatom a hagyományt és az év első 10 milliószoros napján február 22-én az Önmegvalósítás Művészetéről tartok előadást és utána Teljesség meditációt. Írd be a naptáradba:)

Folytatás itt: 10 milliószoros napok 2012-ben>>>

A tudatosság nagyon fontos, de ez nem jelenti azt, hogy állandóan kontrollálnod kell magad!

A tudatosság nem azt jelenti, hogy önfegyelmet és önkontrollt gyakorolsz, megvonsz magadtól egy csomó élettapasztalatot és “jó akarsz lenni”. Ez hasznos élet-szándék, de jó ha tudod, hogy ÉLNI jöttük erre a Földre és megtapasztalni a teremtéseinket, azok jó s rossz következményével együtt.

A tudatosság inkább azt jelenti, hogy tanúként, állandó megfigyelőként jelen vagy a testedben, érzékeled mindazt ami benned és veled történik. Majd ezek alapján tudatosan és önmagadhoz hűen (!) irányítod a gondolataidat, a kommunikációdat és a cselekvéseidet.

A tudatos teremtéshez tudnod kell, hogy mi az, amit nem szeretnél, ami rossz volt neked és ezek nyomán eljutva tudatosítod, hogy mi az, amit szeretnél az életedben!

Amikor a célkitűzés-célmegvalósításról van szó sokan azt mondják nekem, hogy én nem akarok tervet írni, feladatlistákkal rohangálni, racionálisan kigondolni célokat, stb. Ilyenkor látom, hogy van mi tennem és írjak ez ügyben:)

A célkitűzés-célmegvalósítás éppoly komplex folyamat mint mi magunk. Nem lehet és nem is szabad csak elméből vagy csak érzelmekből csinálni. A bal agyféltekének éppúgy megvan a maga feladata mint a jobbnak, és a kettő integrált együtt-működése nélkül külön-külön nem működhetnek.

Ha szeretnéd tudatosítani, hogy mit akarsz valójában és ezek alapján integrált módon megvalósítani a céljaidat, újjá teremteni a fizikai valóságodat, akkor ajánlom számodra a január 16-án induló Célkitűzés-Célmegvalósítás online Tanfolyamot!

Ezúttal Ajándékkal

A 8 hetes tanfolyam mellé ezúttal ajándékba kapod a 2011. december 11-én felvett A 8 hetes tanfolyam mellé ezúttal ajándékba kapod a 2011. december 11-én felvett Új Valóság Teremtő Nap>>> anyagait is! Így a 12500Ft-os tanfolyam mellé egy 10 000Ft értékű ajándékot is kapsz!anyagait is! Így a 12500Ft-os tanfolyam mellé egy 10 000Ft értékű ajándékot is kapsz!

Bővebben a tanfolyamról:

Január 16-től: Célkitűzés-célmegvalósítás 8 hetes online tréning + Új Valóság Teremtő Szeminárium anyagok>>>

“Én még nem is tudom megfogalmazni a céljaimat, nemhogy kitűzzem őket és megvalósítsam őket…”

Semmi baj a tanfolyamon onnan kezdjük, hogy azonosítjuk a vágyakat, szétválogatjuk a saját és “mások által rád hagyományozott és kényszerűen kialakult önelvárásokat”…és csak ezek után jön a cél-állítás, a cél pozitív teremtő erejű megfogalmazása, a célterv alkotás, a saját önszabotázs elemeidnek felismerése, majd a célmegvalósítás egyes lépései. Mindezt önmotivációt serkentő, életszervezési segítségek és “hol ronthatod el” hibagyűjtemények egészítik ki.

De miért is van egyáltalán szükséged célokra? Miért tartják ezt a témát ennyire fontosnak az életvezetési oktatók, a sikeroktatók?

…mert a céltudatosság a kiegyensúlyozott, megelégedett élet alapeleme, a sikerélmény és az önbizalom első rendű forrása és a valóban építő élet alapja.

Erről írok bővebben és készítettem erről egy rövid videót, melyet ide kattintva meg is tudsz nézni: Miért van szükséged célokra a kiegyensúlyozott élethez? 1.rész + videó anyag>>>

Ha a gyakorlati tanfolyam helyett jobban szereted a könyvet, akkor ebben a témában írtam Váltsd Valóra az Életed! – A Célmegvalósítás Mesterkulcsai című könyvet. Az önképzésed A Célmegvalósítás Mesterkulcsai AKTIVÁTOR – gyakorló és inspirációs könyv is segíti.

Januári akció

Januárban a két könyv együttes megvásárlása esetén: 6500Ft helyett 5000Ft-ért a tiéd lehetnek a célmegvalósítás mesterkulcsai!

***

Kívánom, hogy 2012 változásai elhozzák számodra az a fizikai valóságot, amelyre szíved szerint vágysz!

Ha úgy látnád, hogy nem közeledsz a vágyott valóság felé, akkor itt az ideje, hogy a kezedbe vedd az életed irányítását. Használd a 10 milliószoros teremtő napok erejét, a 100 szoros teremtő erővel bíró Teliholdak idejét és a célkitűzés-célmegvalósítás tudatos teremtő erejét!

Szeretettel:

Pozsgai Nikoletta

kineziológus, életvezetési tanácsadó

női önmegvalósítás specialista

http://www.noionmegvalositas.hu

http://www.kineziologiakezeles.hu

Read Full Post »

 

A Jól-lét és Bőség megTeremthető!

“Jól-lét teremtés a 10 milliószor nap erejében!”

 

Fókuszban a Tudatos Teremtés, Célmegvalósítás Eszközei

Február 4-én, pénteken,

a tíz milliószoros nap estéjén, 18-21:30-ig (Budapesten a Sziddhárthában)

I. Előadás: 18:00-19:30-ig

A Tíz Milliószoros Nap estéjén tartott program első részében előadást tartok célkitűzés-célmegvalósítás és tudatos teremtés témákban. Ebben összefoglalom a legfontosabb élettörvényeket, melyek a céljaink megvalósulására és a jól-létünkre, bőség állapotunkra hatnak. Áttekintést adok a célkitűzés-célmegvalósítás teljes folyamatáról, a bal és jobb agyféltekés megközelítésekről és az integrációra alapuló, teljes aggyal és teljes lénnyel való célmegvalósítás módszeréről. Megvilágítom, hogy hogyan lehet egyensúlyt teremteni a szív és az ész, az érzelmek és a ráció között. Integrálom a szív és az elme teremtésének módszereit.

II. Grandiózus SzInT állítás: 20:00-kb. 21:30

Az est második részében szűkség-tudat oldást és állítást végzünk, mely helyreállítja a bőség-tudatot és megerősíti a jól-lét elfogadását az életünkben! Az állítást és oldást ezúttal a teljes csoporttal végezzük el, egy állításban megjelentetve az emberiség problematikáját és oldást-oldódást segítve önmagunk és az emberiség egészére nézve.

A SzInT módszerével ez alkalommal nem kis csoportban (kb. 10-20fő), hanem a teljes résztvevői létszámban dolgozunk! Így a családállítás rendszerére és a Rupert Sheldrake-féle morfogenetikus mező-elméletre épülő módszeregyüttessel a földet mint egy nagy családot fogjuk tekinteni és oldani:

Felállítjuk a pénzzel, vagyonnal kapcsolatban álló, a pénz áramlására, elfogadására, a vagyon gyarapítására jelentős hatással lévő blokkokat, feltárjuk, hogy az emberiség egésze a múlt milyen jellemző problematikáit hordozza a pénzzel, bőséggel, jólléttel kapcsolatban.

A konstelláció állítás és oldás alapját a Személyiség Integrációs Tréning módszeregyüttese adja, mely a családállítás, pszichodráma és a rekonstrukciós kineziológia elméleti hátterére és eszköztárára épül. Bővebben a Személyiség Integrációs Tréning módszeréről, a terapeutáról és résztvevői véleményekről ide kattintva olvashatsz>>>

III. Dinamikus Meditációs Jól-lét meditáció: kb.21:00-21:30

A Jól-Lét Teremtő programunk végét Bőség és Jól-lét tudatosságba érkeztető dinamikus meditációval zárjunk!

A részvétel díja:

  • a Célkitűzés-Célmegvalósítás Tanfolyam résztvevőinek a teljes program ingyenes
  • mindenki másnak jelképes összegű 800Ft a belépő díja. (a 8-as a végtelen és a bőség száma:)

A Tíz Milliószoros napi program helyszíne a budapesti Sziddhártha Közösségi ház lesz! További konkrétumok a jelentkezés után levélben.

2011.02.04. a nap számmisztikai összege 10-es, azaz a bőség végtelen áradásának jelenben való megTeremtésére legjobb szám!

mely a tíz milliószoros teremtő erejű napon megerősíti választásunkat a bőség mellett!

A helyek száma korlátozott! Jelenleg még 19 hely áll rendelkezésre!

Jelentkezés:

A program oldalán:

Ha szeretnél jönni,töltsd ki a jelentkezési űrlapot a programleírás oldalán ide kattintva:

Jól-lét teremtés a Tíz milliószoros nap erejében!>>>

Read Full Post »

Ha egy szóban kellene megfogalmaznom, hogy mi nők, miért nem éljük vágyaink/álmaink életét, akkor azt mondanám, hogy a válasz az ÖNSZABOTÁZS. A legkülönfélébb módokon vagyunk képesek saját sikereinket, boldogságunkat meggátolni. De van kiút…

A közelmúltban összegeztem egy két éves kutatást, amely a női önszabotázs okait térképezte fel. A beérkezett válaszok alapján 5 fő csomópontot találtam, ami ránk nőkre jellemző, de ezek mindegyike az önszabotázs egy kisportolt, felfegyverzett zsoldosa!

A döbbenetes eredmény az volt, hogy a nők többsége állandóan küszködik életének megváltoztatásával, újra és újra nekilendül, majd feladja a folyamat során. Gyakran még a vonzás törvényének lelkes alkalmazása, a célkitűzés módszereinek bevetése ellenére is kudarcélménnyel zárulnak a próbálkozásaik!

Az élet több területén teljesítő nők nagyobb veszélyben!

Szomorú azt látni, hogy a kezdeti akarat, lelkesedés elporlik az idő előrehaladtával. Különösen igaz ez azokra a nőkre, akik az élet több területén akarnak teljesíteni egyszerre és jócskán vannak szerepkonfliktusaik. A gyermekekről és családról való gondoskodás mellett a pénzkeresetre is oda kell figyeljenek. A gyermekektől távol töltött idő alatt bűntudatuk van, hazatérvén pedig a munkahelyi feladatokon rágódnak, teljesítménykényszer és a jövőjük miatt aggódnak. A szerepkonfliktus és az állandó őrlődés mögött szintén önszabotázs áll!

A vállalkozó nőknél jobb a helyzet

A már több éve vállalkozó nőknél más helyzet áll elő. Ők erőteljesebbek, céltudatosabbak és a jelentkező kihívásokat hajlamosabbak „könnyebben” kezelni, jobban bíznak saját erejükben, tudásukban, készségeikben, de még itt is erős az önszabotázs. Itt a továbblépés, a kiszervezés és az alkalmazottak foglalkoztatása vízválasztóként hat a vállalkozás jövőjére. Sok nő dönt úgy, hogy „valamiért” biztonságosabbnak ítéli, ha mindent maga csinál, vagy legalábbis kevéssé adja ki a kezéből az irányítást, az egyes – egyébként leosztható – a feladatokat. Magyarul, egy nő azon a területen hoz létre vállalkozást, amelyhez ért, és jellemzően egyéni vagy mikro-vállalkozás szinten működik tovább. A terjeszkedés, nagyobb üzleti és személyes siker megélése azonban gátlás alá kerül!

Mit lehet tenni az önszabotázzsal?

A rövid teendő lista: felismerni, megkeresni az okát és megszüntetni azt, majd új szemlélet és szokásmintát elsajátítani, gyakorolni. Nos ez az, amit a könyvek, és általában az elméleti ismeretek nem tudnak így egyben megadni. A felismerésben és az új minta kialakításában tudnak segíteni, de a kettő között hatalmas űr tátong. Ez az oka annak, hogy az olvasottak-hallottak önmagukban nem hozzák meg a várt sikert, sőt további kudarcélményt, frusztrációt és szorongást kelthetnek. Hiszen hiszünk benne, megteszünk mindent és mégsem érjük el a kívánt célt, változást. Ha sokáig nem történik előrelépés – erős önszabotázs esetében például -, akkor a kiégés, megcsömörlés, megkeseredés érzelmi állapotai válnak az egyetlen megélt valóssággá.

Hogyan lehet áthidalni az elmélet és a megvalósulás közötti szakadékot?


Olvasd tovább a teljes cikket itt:

Önszabotázs: A céljaid megvalósulásának legnagyobb gátja!>>>

Read Full Post »

Ha már tudjuk miért nem éljük álmaink életét ( lásd az 5 fő okot, ami ránk nőkre jellemző>>> ) , akkor itt az ideje annak is, hogy megfordítsuk a fókuszt:


Mit tehetünk, hogy álmaink életét élhessük, mi Nők?

A tudatos önfejlesztés és ezáltal a változás, életminőség javulás, mindig azzal kezdődik, hogy beazonosítjuk azt a helyet és állapotot, ahol éppen vagyunk. Tehát az ITT és MOST a kiindulópont.

Mindig onnan kell elindulni, ahol vagyunk és onnan kell tudni felállni, ahol vagyunk! Tehát kezdjük az alapokkal…tedd fel magadnak a 4 legfontosabb ÉletRendező kérdést! ÉletRendező, mert amint meg tudod válaszolni ezeket a kérdéseket, rendbe jössz az életeddel és a megfelelő irányba tudod rendezni az erőforrásaidat!

1. Ki vagyok és Miért vagyok itt?

Ahhoz, hogy tudjuk hol vagyunk meg kell vizsgáljuk a jelenünket és fel kell tárnunk a múltunkat, hogy megtudjuk hogyan jutottunk el a mostani állapotunkba. Önmagunk megismerése, gyengeségeink és erősségeink, tehetségeink és lehetőségeink feltérképezése és a reális énképünk kialakítása itt a legfőbb feladat. Ez az ÖNISMERET ÚTJA! Arra keressük a választ, hogy kik vagyunk és miért vagyunk itt éppen most, a 21. században.

Mindezeket megtudhatod a Női Érték – Pozitív Énképfejlesztő modul a Női Önmegvalósítás Tanfolyamon belül>>>

2. Mit akarok és Mit nem akarok?

Fontos, hogy ezek után át tudjuk látni a teljes életünket, értsük és érezzük önmagunkat. Ehhez el kell fogadjuk mindazt, ami korábban velünk történt és amit ennek kapcsán megéltünk, megtapasztaltunk. Ez az ELFOGADÁS ÚTJA! De az elfogadásnak nem kell azt jelentenie, hogy bele is kell nyugodjál abba, hogy már ennek eztán is így kell történnie! Az, hogy valami a múltban egy bizonyos módon alakult, nem kell hagynod, hogy ugyanazon minta szerint alakítsa-rombolja tovább az életedet. Egyszerűen az elfogadás után el kell döntsd mit akarsz megtartani és mit akarsz megváltoztatni. Ez a LEVÁLOGATÁS szakasza!

A jövőnket alapos önismeretre és önmagunk elfogadására érdemes alapoznunk. De ahhoz, hogy el tudjunk indulni bármerre is, szükségünk van egy irányra, egy jövőképre, ami felé tartunk majd. Ez a JÖVŐKÉP megalkotásának és a CÉLOK megfogalmazásának szakasza!

Erre a kérdéskörre nyújt hatékony megoldást a Női Önmegvalósítás Tanfolyam Női Célmegvalósítás modulja!>>>

3. Mire van szükségem, ahhoz, hogy megvalósítsam azt, amit akarok…és mire nincs?

Ha már tudjuk honnan jövünk, hol vagyunk most és merre akarunk tartani a jövőben, akkor fel kell készülnünk a megvalósításra. Vannak olyan dolgok, amire mindenképpen szükségünk van még az indulásunk előtt…mint minden nagyobb utazásnál:) Ilyenek az úti cél, a térkép, az iránytű és/vagy GPS, elemózsia, lelkierő és motiváció! Megtervezzük a célunk elérését, legalább stratégiai pontossággal:) és megállapítjuk mire lesz szükségünk ahhoz, hogy a jövőképünket meg tudjuk valósítani!

Ezen a ponton felméred, hogy milyen eszközökre, tudásra, forrásokra, és milyen támogatásra lesz szükséged a megvalósításhoz.

Vannak olyan alapképességek-készségek, amelyekre szükséged lesz, ahhoz, hogy elérd a céljaidat, álmaidat, és testi-lelki-szellemi szempontból kiteljesítsd magad. Ezeket pl. a N.Ö.K. kutatásai és a vonatkozó szakirodalmak alapján meg lehet határozni. Így, amire biztos szükséged lesz, azt meg tudod tanulni: CÉLMEGVALÓSÍTÁS képessége és szokásrendszere.

Ezen a ponton nyújt bizonyítottan eredményes segítséget a Női Célmegvalósítás és a Női Önmenedzsment Modul a Női Önmegvalósítás Tanfolyamon belül>>>

4. Hogyan leszek képes elérni mindazt, amit akarok?

Nem kell mindennel rendelkezz mielőtt útnak indulsz, de a cél eléréséhez gondoskodnod kell arról, hogy útközben beszerezz és megóvj mindent, amire szükséged van! Amire nagy szükséged lesz: előrevivő és lehetőleg pozitív SZEMLÉLETRE, ahogy én hívom KREATÍV-KONSTRUKTÍV ÉLETSTRATÉGIÁRA!

Hogy jobban értsd a kreatív-konstruktív életstratégia fogalmamat:

A fenti kérdést: “hogyan leszek képes elérni mindazt, amit akarok?” én szeretem máshogy fogalmazni egy ponton túl: “hogyan tehetem magam képessé arra, hogy elérjem azt, amit akarok?”. Ez nagyon fontos rész, hiszen arról van szó, hogy az úton jelentkező akadályok miatt fel kellene adjál bármit is. Sőt. Az akadályok inkább azt szokták megmutatni, hogy mi az, ami még hiányzik a továbbhaladáshoz. Tehát a céljaim megvalósításában és az életemben általában én úgy gondolkodom, hogy rendben, ha valami igazán fontos nekem és még! nem vagyok képes megtenni/megélni, akkor képessé kell tennem magam az adott állapot megélésére. Ehhez meg kell teremtsem a feltételeket, ha kell tanulok, ha kell elengedek, ha kell számot vetek a múlttal, stb…amire szükség van, azt megteszem…képessé teszem magam valaminek a megélésére!

A szemléleten és életstratégiádon túl meg kell erősíts magadat az életed során, nap, mint nap. Szükséged van arra, hogy bízni tudj önmagadban és a környezetedben, az “események pozitív alakulásában”, a lehetőségek feltárulásában és abban, hogy a kellő pillanatban képes leszel az adott lehetőséggel élni, a kellő lépéseket megtenni.

Mindehhez szükséged lesz a BELSŐ ERŐFORRÁSAIDRA és ezeken belül különösen a NŐI ERŐFORRÁSAIDRA! Fontos lesz, hogy tudd magad MOTIVÁLNI, ÉS hagyd magad INSPIRÁLNI. Ebben két módon is tudok segíteni, ha szeretnéd:

1. A női életstratégia kérdéseiben és a női erőforrásaid megismerésében a Női Önmegvalósítás Tanfolyam Női Teremtő Erő modulja nyújthat számodra is megoldást!>>>

2. Női-Erő-Forrás-Ébresztő Ingyenes Program e-kurzusával: önbizalom, önbecsülés erősítés, útmutatás, inspiráció a kiteljesedésre törekvő nőknek!>>>

***

Mindezekben és mindezeken túl…

Miben tud segíteni Neked még a Női Önmegvalósítás Kincsestár – a N.Ö.K. oldala?

A kutatás indításának többszörös célja volt, melyek közül az első az volt, hogy felderítsük a leggyakoribb gátló tényezőket. A második cél, hogy megtudjuk hol és milyen területeken van szüksége a nőknek lehetőségekre, tudásra, fejlődésre ahhoz, hogy valóban kiteljesedhessenek nőként és emberként egyaránt.

Most, hogy a kutatási szakasz eme részét lezártam, összegeztem és immár Te is láthattad az eredményét itt az ide továbblépni a második cél megvalósítása felé.

A Női Önmegvalósítás Kincsestár oldala azért jött létre, hogy elsősorban a nőket segítse tippekkel, tanácsokkal, önmagukat mélyebben megismerni, a lehetőségeiket és a horizontjukat folyamatosan kitágítani és a gátló tényezőkre megoldásokat mutathasson. Az oldal 2008. augusztusa óta ebbe az irányba fejlődik és a női önmegvalósítást segítő információkat gyűjti egy csokorba egy speciális tudásbázist és erőforrást nyújtva a NŐK számára. A jövőben is:)

***

TIPP:

Ha még nem tudod merre szeretnél fejlődni, mivel és hogyan, akkor kezd el a 90 napos önbizalom, önbecsülés fejlesztő INGYENES e-kurzust, és közben letisztázod, hogy mi is az, ami valóban fontos a számodra itt és most:

Női-Erő-Forrás-Ébresztő Ingyenes Program e-kurzusával: önbizalom, önbecsülés erősítés, útmutatás, inspiráció a kiteljesedésre törekvő nőknek!>>>

Read Full Post »

A mai részben folytatom a sorozatot és az önszabotázsból, azaz voltaképpen a sikertelenségből kivezető utakat mutatom be!

3. videó:

Nézd meg annak az előadásnak a felvételét, amelyet erről a témáról tartottam:

Kiút az Önszabotázsból, a sikertelenségből és a kudarcokból + videóprezentáció ingyen!>>>

A videóban említett egyik megoldási lehetőséged a kombinált képzésrendszerű Női Önmegvalósítás Tanfolyam:

A kutatási eredmények alapján újraszerveztem az eddigi női önmegvalósítás tanfolyam anyagát és ki is egészítettem. A N.Ö.T. alapjai következők lesznek:

  1. Pozitív Énkép Fejlesztés
  2. Női Önmenedzsment
  3. Belső Programok Újraírása
  4. A Női Célmegvalósítás Útja
  5. Női Teremtő Erő

A megújult tematikájú tanfolyamot május 3-val indítom újra! Bővebben: Női Önmegvalósítás Tanfolyam bemutató oldalán olvashatsz!

Read Full Post »

Mi nők, miért nem éljük azt az életet, amit szeretnénk? címmel a két éves kutatási folyamat összegzésének következő és egyben záró videóját is felraktam, és már nézheted is:

Kattintás után kiderül, hogy mi az ÖTÖDIK leggyakoribb oka a női önszabotálásnak!

Mi Nők, miért nem éljük álmaink életét? kutatásösszegzés 5. rész>>>

***

A téma folytatása következik:

1. Mit jelent az önszabotálás és milyen tünetei vannak?

2. Miért csináljuk, ha nem jó nekünk? Azaz miért gátoljuk magunkat a kiteljesedésben, a célmegvalósításban, a boldog párkapcsolat megélésében, a karrierben való előrejutásban vagy a pénzügyeink terén?

3. Mit lehet tenni az önszabotálással? Avagy, végre átváltjuk a fókuszt és a “miért nem éljük álmaink életét” helyett “hogyan élhetnénk álmaink életét”-ről lesz szó:)))

***

A kutatásról röviden:

A kutatást készítette: Pozsgai Nikoletta, életvezetési tanácsadó, kineziológus, női önmegvalósítás specialista. http://www.noionmegvalositas.hu

A kutatásban részt vettek: a Női Önmegvalósítás Kincsestárának nő olvasói és Nikolett kineziológiai, valamint Személyiség Integrációs egyéni Terápián részt vett kliensei segítettek válaszaikkal. A kutatásban több kérdőív adott alkalmat a női önmegvalósítás legfőbb jellemzőinek és gátjainak felmérésére. A két év alatt összesen 826 nő vett adott mély betekintést életéről önvallomás formájában.

A kutatási folyamat két részben zajlott, az első 2009 márciusában zárult le és a női önmegvalósítás gátjait térképezte fel. A kutatás első részének eredményeit egy videósorozatban foglaltam össze és tettem ingyenesen elérhetővé itt az oldalon, melyet a Női-Erőforrás Magazinra való első feliratkozáskor meg is kaptatok. (Ha még nem láttad a 3 részes videósorozatot itt kérheted el: Női-Erőforrás Magazin 14 napos önértékelés fejlesztő minikurzusa>>>)

A második évben mélyebbre ástunk a női önszabotálás témájában és ezen kutatás összegzése adta a videók alapját.

A kutatásösszegzés eddig felkerült részei:

Vajon, mi nők, miért nem éljük vágyaink életét? (A Női Önmegvalósítás Kincsestár 2 éves kutatásának összegzése 1.rész)>>>

Mi nők, miért nem éljük azt az életet, amit szeretnénk? (kutatás összegzés 2.rész)>>>

Mi NŐK, miért nem éljük vágyaink életét? 3.része, a 3. legfőbb ok az önszabotálásra a nők körében>>>

Mi Nők, miért nem éljük álmaink életét? 4. rész>>>

Read Full Post »

Miért nem éljük meg mi nők, azt az életed, amelyet szeretnénk?

Ezzel a címmel egy két éves kutatási folyamatot zártam le, melyet a Női Önmegvalósítás Kincsestárának nő olvasói segítettek válaszaikkal. A kutatásban több kérdőív adott alkalmat a női önmegvalósítás legfőbb jellemzőinek és gátjainak felmérésére. A két év alatt összesen 826 nő vett adott mély betekintést életéről önvallomás formájában.

A kutatás két részben zajlott, az első 2009 márciusában zárult le és a női önmegvalósítás gátjait térképezte fel. A kutatás eredményeit egy videósorozatban foglaltam össze és tettem ingyenesen elérhetővé itt az oldalon, melyet a Női-Erőforrás Magazinra való első feliratkozáskor meg is kaptatok. (Ha még nem láttad a 3 részes videósorozatot itt kérheted el: Női-Erőforrás Magazin 14 napos önértékelés fejlesztő minikurzusa>>>)

A kutatást folytattam, igyekeztem még mélyebbre ásni!

Arra a kérdésre kerestem a választ, hogy

Vajon mi nők, milyen okok miatt nem tudjuk megélni azt az életet, amelyre a szívünk legmélyén vágyunk?

A kutatási eredményeket most is videóban összegeztem. Minden részben egy okot világítok meg. Következzen az első rész, melyben azt az okot nevezem meg, amely a legmagasabb százalékban fordult elő a válaszok között! Ezzel pedig első számú önszabotáló eszközünknek bizonyult a célmegvalósításunkban, álmaink életének megteremtésében!

A videóhoz kattints ide kérlek:

Vajon, mi nők, miért nem éljük álmaink életét? (A Női Önmegvalósítás Kincsestár 2 éves kutatásának összegzése 1.rész)>>>

***

A videó megtekintése után tedd fel magadnak a kérdést, Rád mennyiben igazak az elmondottak?

***

Folytatása következik:)

Read Full Post »

Ha ennyire egyértelmű, hogy a sikeres, kiegyensúlyozott élethez céltudatos életstratégiára van szükség, akkor miért nem él mindenki-e szerint?

Az emberek többségének (kutatások szerint kb. 97%!) nincsenek tisztán megfogalmazott céljai!

Az okokat egy majd 14 perces videó felvételben foglaltam össze, melyet a Női Önmegvalósítás Kincsestárban ide kattintva tudsz megnézni:

Miért van szükséged célokra a kiegyensúlyozott élethez? 3. rész:

Miért nincsenek az embereknek céljaik?>>>

***

Akinek vannak céljai, az tudja mit akar.

Aki tudja mit akar, az a szerint is tud cselekedni, úgy tudja alakítani az életét.

Aki tudja alakítani az életét, az meg tudja teremteni önmaga és szerettei számára mindazt, amire vágyik, amitől jól érzi magát.

A sikeres célkitűzés és célmegvalósítás szokását te is elsajátíthatod és a gyakorlati megvalósításban is segítek neked, ha szeretnéd. Ez az a téma, amivel már régóta foglalkozom, egyrészt a saját célmegvalósításaim miatt, másrészt a hozzám fordulók hatékony támogatása miatt. Az a tapasztalatom, hogy, aki már tűzött ki célt és el is érte, annak mindig erősebb az önbizalma és az önértékelése.

A sikeres célmegvalósítás, az erős önbizalom és pozitív önértékelés mind hozzájárul ahhoz, hogy gyakorlatilag bármilyen élethelyzetbe kerülünk képesek legyünk meglátni a lehetséges megoldási alternatívákat. A kiegyensúlyozott ember elégedett is. Elégedett tud lenni, mert az életének különböző területei összhangban vannak, a felmerülő nehézségeket kihívásoknak tudja látni és akként tudja kezelni.

Bővebben a könyvről: “A Váltsd Valóra az Életed!”>>>

Iránymutatás, fókusz, cselekvési terv, megvalósító szemléletet és inspiráció:

“A Célmegvalósítás Mesterkulcsai” című könyvben!

Március 12-ig bevezető áron kapható!

Nézd meg miért lehet számodra is megoldás “A Célmegvalósítás Mesterkulcsai” >>>

Read Full Post »

Hogyan lesz az életed kiegyensúlyozottabb a célok által?

Az életedet az által teheted kiegyensúlyozottabbá, hogy céltudatos vagy, azaz tudod mi a a célod az életben, egy adott életszakaszban.

Ha vannak céljaid és ezeknek tudatában is gondolkodsz, cselekszel, akkor ez megadja az életedhez szükséges talapzatot, melyre valóban lehet építkezni! A céljaid olyan szilárd alapot, a kiindulási pontot képeznek, mely megadja az értelmet az életednek….azaz, ha tudod ki vagy és miért vagy itt….a két alapkérdés, amit mindenki feltesz valamikor az élete során, akkor van célja az életednek.

Tehát a célok elsősorban azért szükségesek, hogy értelmet adjanak az életednek, olyan alapot, melyből kiindulhatsz és egy olyan jövőképet, melyért érdemes küzdened. A célok kitűzése és elérése nyomán valóban hasznosnak fogod magad érezni az életedben.

Mindezeken túlmenően van a céloknak még egy nagyon fontos szerepe az életünkben. Nevezetesen azt a fókuszt képesek megadni, ami alapján az energiáidat, gondolataidat és így a tetteidet is egy irányba tudod koncentrálni. A koncentrált energia pedig ezerszer eredményesebben teremt, mint a szétszóródott figyelem. Ha képes vagy összpontosítani napról-napra bármi is legyen a célod, képes leszel azon a területen jelentős eredményeket elérni.

Úgy is mondhatnám röviden, hogy siker nincs célok és céltudatosság nélkül!

Ha fontos a fejlődésed, a jól-léted, akkor alapvető, hogy legyenek céljaid, méghozzá minél pontosabban meghatározottak!

Összegzés:

Mit adnak a célok számodra?

  1. szilárd alapot az életed felépítéséhez
  2. értelmet az életednek,mindennapjaidnak
  3. motivációt nap-mint nap
  4. hasznosságtudatot
  5. fókuszt, mely alapján a valóban fontos dolgokra tudsz összpontosítani
  6. lehetőséget, utat és motort a sikeres élethez

Akinek vannak céljai, az tudja mit akar.

Aki tudja mit akar, az a szerint is tud cselekedni, úgy tudja alakítani az életét.

Aki tudja alakítani az életét, az meg tudja teremteni önmaga és szerettei számára mindazt, amire vágyik, amitől jól érzi magát.

A sikeres célkitűzés és célmegvalósítás szokását te is elsajátíthatod és a gyakorlati megvalósításban is segítek neked, ha szeretnéd. Ez az a téma, amivel már régóta foglalkozom, egyrészt a saját célmegvalósításaim miatt, másrészt a hozzám fordulók hatékony támogatása miatt. Az a tapasztalatom, hogy, aki már tűzött ki célt és el is érte, annak mindig erősebb az önbizalma és az önértékelése.

A sikeres célmegvalósítás, az erős önbizalom és pozitív önértékelés mind hozzájárul ahhoz, hogy gyakorlatilag bármilyen élethelyzetbe kerülünk képesek legyünk meglátni a lehetséges megoldási alternatívákat. A kiegyensúlyozott ember elégedett is. Elégedett tud lenni, mert az életének különböző területei összhangban vannak, a felmerülő nehézségeket kihívásoknak tudja látni és akként tudja kezelni.

Bővebben a könyvről: “A Váltsd Valóra az Életed!”>>>

Iránymutatás, fókusz, cselekvési terv, megvalósító szemléletet és inspiráció:

“A Célmegvalósítás Mesterkulcsai” című könyvben!

Március 12-ig bevezető áron kapható!

Nézd meg miért lehet számodra is megoldás “A Célmegvalósítás Mesterkulcsai” >>>

Read Full Post »

Older Posts »