Feeds:
Bejegyzések
Hozzászólások

Archive for 2010. november

A szerelem az agyban születik?

A tudóstársadalom szerint a szerelem az agyból indul. Az egyik neves románc-kutató, a szerelmesek agyi tevékenységét vizsgálja és megerősíti, hogy a szerelem a fejben dől el és az agyi boldogságközpont csúcsrajáratásán alapszik. Helen Fisher (amerikai antropológus, a Why we love. The Nature and Chemistry of Romantic Love ( Miért vagyunk szerelmesek. A romantikus szerelem természete és kémiája) című bestszeller írója.

A szerelem és a háttérből irányító testi kémia

A neurobiológusok úgy tartják, hogy a szerelem nem valami magasztos érzelem, sokkal inkább az agy kémiai folyamatainak köszönhető. A szerelem lángjának fellobbanásáért a testünkben lezajló kémiai folyamatok a felelősek. A testi reakciók hátterében, a test kémiájában, pedig a hormonjaink állnak.

A szerelmes érzéseket az adrenalin, a szerotonin és a dopamin váltja ki és tartja fent, kutatók szerint körülbelül 18 hónapig. A hormonok közül a dopamin okozza az “egyszer fent, egyszer lent” érzéseket, a “szerelem bolondulásig” megállíthatatlan érzését, euforikus örömet okoz, növeli a szexuális étvágyat és a tetterőnket.

A lángolás elmúltával, a heves szerelem átadja a helyét egy sokkal szelídebb, nyugodtabb, biztonságosabb kötődésnek, melyet már inkább az oxytocin horomja tart fent.

A szerelem nem annyira a szív dolga, sokkal inkább egyszerű és automatikusan lejátszódó ösztönkésztetés

Az amerikai kutatás szerint, ha egy szerelmes pár valamelyikének képet mutatnak a másikról, a fejében azonnal kémiai folyamatok indulnak. Meglepő módon az agy azon része aktiválódik, ami az ösztönnel hozható összefüggésbe, miközben meg se rezdülnek a boldogság és szomorúság érzésével kapcsolatos területek.

H. Fisher kutatónő végkövetkeztetése szerint a szerelem kevésbé emocionális eredetű, sokkal inkább ösztönös, vagyis az anyai ösztönhöz és a szexuális szükséglethez hasonlítható. A szerelem érzése annyira domináns, hogy képes uralkodni az ember valamennyi gondolata és cselekedete fölött.

A szerelem bolonddá tesz

Állítja Donatella Marazziti, az olasz pisai egyetem kutatója , egy 1999-ben lezárt kutatássorozat alapján. A kutatónő akkor a szerotonin idegi ingerület-átvivő anyag szintjét vizsgálta szerelmeseknél. Megállapította, hogy a nyugtató hatású szerotonin mennyisége a szerelmeseknél mélyen a normális szint alatt van, csakúgy mint a mániákus, rögeszmés viselkedési zavarokat mutatóknál. A két csoport közön vonása, hogy valamiért vagy valakiért megrögzötten rajong.

A szerelem függővé tesz

A szerelem szikrája fellobban, a dopamin átveszi az irányítást és kisvártatva függőséget okoz. Vágyjuk a szerelmünk testi-lelki közelségét, nehezen bírjuk a távolléti időszakokat…és “se-hall-se lát” állapotba kerülhetünk, hanyagolhatjuk a kötelezettségeinket. A kémia olyannyira átveszi az irányítást, hogy az önuralom és az önfegyelem komoly tréning alá kerül. A szerelem beteljesülésével a dopamin szint is csökkenni kezd és átadja helyét más kísérő hormonoknak, mint például az oxitocinnak és a szerotoninnak. A kezdeti fellángolást, az égő-lobogó tűz, majd a parázs melege váltja fel. A szerelmi hormonkutatás szerint ennyi és nem több a szerelem mágiája, nincs felettes hatalom, egymást örökkön örökké kereső-kutató lékek párok és nincs nagy Ő sem. Aktuális szerelmek vannak, a hormonjaink játszanak velünk és ha a testkémia tűzijátéka alábbhagy, a szerelem mámoros érzése is a múltba olvad.

***

Hm, tényleg csak ennyi lenne?

Én ezt vitatom, bár kétségkívül elismerem a szerelmes állapottal járó hormonok össztáncát. Azt gondolom, hogy mindez a történés kémiája, lezajlásának testi oldala. De azzal, hogy a testi oldalt kutatjuk, látjuk, értjük még korántsem válik egyértelművé, hogy nincs más mögöttes erő, a testeket-lelkeket egymás karjaiba vezető mozgató rugó.

  1. Mi a helyzet akkor a genetikailag öröklődő családi vonzásmintákkal, amiért a családban hasonlóan zajlanak le a párkapcsolati történetek?
  2. Miért esünk szerelembe újra és újra egymáshoz hasonlatos helyzeteket hozó emberekkel? Azaz miért lépünk többször is ugyanabba a folyóba?
  3. A szerelem hátterében: energetika, hormonok, ösztön-késztetések, genetikai és inkarnációs mintázatok-programok
  4. Miért gondolom azt, hogy a szerelemben látunk igazán?
  5. Miért veszítjük el a varázsszemüvegünket és hagyjuk romba dőlni a kapcsolatunkat?

Mindezek mögé nézünk november 21-én a Párkapcsolat Alkímiája napon!

A Szerelem Alkímiája és Párkapcsolati SzInT: november 21-én!>>>

***

A szerelem eltünteti a különbségeket

Az olasz kutatásnak volt még egy meglepő eredménye, hogy a szerelmes férfiak megszelídültek, tesztoszteron-szintjük jelentősen alacsonyabbá vált, mint a kontrollcsoporté. A szerelmes nők vérében viszont megnőtt a tesztoszteron mennyisége. “A férfiak nőiesebbé, a nők pedig férfiasabbá váltak. Olyan ez, mintha a természet ebben az időszakban szeretné eltüntetni a nő és férfi közötti különbséget. A természet maximálisan gondoskodik, hogy a kapcsolat túlélje ezt a különösen kritikus szakaszt” – nyilatkozta Marazziti a New Scientistnek.

A szerelem vakká – ezáltal elnézővé tesz

A kritikus időszakon nem csak a hormonszint közeledése segíti át a párokat. A brit University College London kutatóinak párhuzamosan futó vizsgálata szerint a szerelemtől vakokká válunk partnerünk hibáival szemben. A brit kutatás kimutatta, hogy a lángoló szerelmesek elnyomják azoknak az idegi pályáiknak a működését, amelyek a társas kapcsolat kritikus megítéléséért felelősek. Talán ez az egyik oka, hogy miért élvezzük annyira, ha szerelmünk rajong értünk…látja bennünk azt, ami értékes, ami imádni való és amiért annyira szeretni valók vagyunk:)

A szerelem és a kötődés kialakulása

Felnőttként csak az lesz képes másvalakivel mély testi-lelki kötődést kialakítani, aki édesanyjától megkapta ehhez az egészséges mintákat. A szerelem tehát a szülőhöz való kötődés egyfajta “megismétlése”. Akiknek anyjukhoz, apjukhoz való viszonya harmonikus volt, azok felnőttkorban is demokratikus, kiegyensúlyozott kapcsolatokat teremtenek. Képesek bízni a másikban, és elfogadni őt olyannak, amilyen. Róluk mondhatjuk, hogy boldog emberek.

A szerelem rabjai voltaképpen a szeretet kiszolgáltatottjai

A simogatás, a babusgatás, becézgetés – az első anyai kötődéshez hasonlatos módon, a szervezetben oxitocin-felszabadító hatású. Ezért is vágyunk a közelségre, intimitásra. Ha a korai gyermekkorban baj volt az oxitocin-átadással, baj lesz a felnőtt kapcsolatokkal is. Állatkísérletek bizonyítják: a közelség testi-lelki kiszolgáltatottságot teremt, ami nagy szorongással jár. Erre az egyik lehetséges és gyakori válasz az agresszió. Ezért áll oly közel egymáshoz a szexualitás és az erőszak, és ezért képtelenek egészséges kapcsolatra azok, akik nem termelnek oxitocint. Nem tudnak gátat szabni szorongásuknak, és utat adni a bizalomnak. Azok, akik gyermekkorukban nem kaptak megfelelő törődést, szeretetet gyakrabban válnak függővé, lesznek szerelmesek a szerelembe, hajszolják az újabb és újabb viszonyokat.

A szerelemben a partnerek bizalmi szintje egymás és a világ iránt ugrásszerűen megnő. A kölcsönös simogatás, érintés és ölelkezés hatására meglódul az oxitocin-szint, amely stresszoldó hatású és máris szebbnek, könnyebbnek látjuk a világot.

DE azért azt mindannyian tudjuk, hogy a hormonok tombolásának és a szerelmetes-mámornak általában vége szakad egyszer

…de mi történik velünk utána?

Tudósok kísérletekkel bizonyították, hogy nagyjából 6-18 hónap elteltével a szerelmes ember agya a szerelem kábulatából visszatér a régi ritmushoz (ezért a kábulatért a szerelem-hormon a felelős, ami az agyban termelődik és kémiailag a feniletilaminnak felel meg, ami eufóriát okoz). Tehát a kutatók szerint, lehetetlen megmaradni szerelem állapotban, másfél évnél tovább. Utána ugyanis elmúlik a szerelem-hormon hatása, és a pár vagy kiábrándul egymásból, vagy jobb esetben a kapcsolat egy más szintre lép, ami magával hozza az érettebb, magasabb szintű szexuális életet is.

A partnerek ekkorra már elég jól ismerik egymást. Kialakul a bizalom és a biztonság érzése. A nemi életük a kísérletezés és a kölcsönösség irányába fejlődik. Legkésőbb ekkorra már elegendő időt szán a pár a “finomhangolásra”, a testi, lelki összecsiszolódásra…

A szerelem természetes igénye a test és a lélek teljes egymásba olvadása. A szerelem két “idegen” legközelebbi, legmélyebb és legemberibb kapcsolata, ehhez hozzátartozik egymás testének és lelkének a megismerése és elfogadása. Nemi kapcsolat ugyan lehet szerelem nélkül, de boldog szerelmet nehéz elképzelni szex (és jó szex!) nélkül.

A szex akkor is izgalmas, frenetikus és testileg kielégítő tud lenni, ha érzelmek nélkül veti bele magát az ember, de akkor is lehet izgalmas, és minden szinten kielégítő, ha már több éve ugyanaz valakinek a párja. Egy szerető párkapcsolatban a szex lehetőséget teremt, hogy a társak együtt fejlődjenek, és együtt váljanak jó, egymásnak a legteljesebb gyönyört adó szeretőkké. Talán az alkalmi szex izgalmát nem fogják átélni, de sokkal többet kapnak, nagyobb lehetőségük van egy teljes, testi, lelki kielégülésre. Megélik az összetartozás, a bizalom, a kölcsönös szeretet, a harmónia, és a teljesség érzését.

***

A szerelem és a párkapcsolatok energetikai, genetikai és inkarnációs hátteréről további információkat osztok meg a november 21-i A Párkapcsolat Alkímiája Napon:

 

Szerelem: Két test, két szív varázslata

A Párkapcsolat Alkímiája

November 21-én

 

9:30-10:45-ig interaktív előadás a Párkapcsolatok Alkímiájáról: a szerelem transzformatív ereje, kémiája és energetikája ( avagy mi történik valójában a kezdetektől a végjátékig, a varázsszemüvegtől a kapcsolat romjain át az újrakezdésig)
11:00-18:00-ig Személyiség Integrációs Tréning módszerrel a női és férfi vérvonalak felállítása, párkapcsolati blokkok oldása (a genetikai és inkarnációs háttérmintázat hatása Rád)
19:00-21:30 “A Szerelem Alkímiája a gyakorlatban” dinamikus meditációs program a szerelem és a kapcsolati harmónia behívására, fenntartására (avagy lépj bele abba amit és ahogyan szeretnél)

A program a teljes napra 12 000Ft, állítás/oldás kérése esetén plusz 8000Ft (csak várólistán van már hely állítóknak). Az egyes részekre külön is lehet jönni. Jelentkezni az noionmegvalositas@gmail.com címen lehet.

A programról bővebben:

A Szerelem Alkímiája és Párkapcsolati SzInT: november 21-én!>>>

 

***

A fenti cikkhez felhasznált források:

Szendi Gábor: Szex, szerelem, kötődés című munkája

Az osztrák Kurier, 5 mítoszromboló felismerés a világ legszebb érzéséről című cikke

http://biztosut.blogspot.com/2010/09/szerelem-hormonalis-hattere-2.html

Dékány Márta: http://www.harmonet.hu/te_en_szex/19966-a-vagy-kemiaja-szerelmi-hormonok.html

Read Full Post »

Barlangban könnyedén:)

November 22-én ismét önismereti-önfejlesztő barlang-programot tartok, igaz ezúttal nem a sötétséggel megküzdős, félelmekkel szembenézős kemény programot. Tavaly a halál félelmeivel néztünk szembe, küzdős elemekkel készültem a bátor csoport számára. Idén mások a terveim. A cél most az, hogy megbékéljünk a múltunkkal, az őseinkkel és az ő energiáikat kincsekként lássuk, erejükkel összekapcsolódjunk és támogató jelenlétüket megérezzük. Ezúttal a könnyedség és a belső bugyrainkban való otthon-érzet megélése, a természet csodáinak élvezete is szerepet kap végre. ..mert lehet szenvedés és küzdés nélkül is fejlődnünk:)))

Fontos szerepet kap a barlang befogadó-oltalmazó-megtartó női energetikája, mely gyógyítja az édesanyánkkal való kapcsolatot, a nőiségünk megélését, a nőkkel való kapcsolódásunkat és legfőképpen az ősbizalmat, mely az önbizalom mellett, a biztonságérzetünk és az anyagi stabilitásunkat alapja.

Az erők visszahívása

Fontos a sötétséggel, az árnyoldalunkkal való megbékélés. Ehhez szükséges lehet a tisztán-látás és az elfogadás is. Lesznek ezért olyan gyakorlati személyiségfejlesztő elemek, amelyek ebbe az irányba fogják segíteni a résztvevőket. A hangsúly mégis az erőnk visszanyerésén lesz, az erőnkbe érkezés.

Generációs kincsünk nyomában

A női és férfi életelvek (őserők) magunkba hívását és generációnk közös kincseinek integrálását több gyakorlat is segíteni fogja. A családunkból fakadó erőt szeretném, ha mindenki megérezné és a hétköznapok során is tudna belőle meríteni. Óriási erőforrás rejlik a családunkban, de a megoldatlan konfliktusok, elmérgesedett kapcsolatok, kitagadások, családi tabuk (stb) egyszerűen megakadályozzák, hogy két család leszármazottjaként élhessünk az őseink erőivel. Ezen a témán és a családtörténetünk gyógyításán dolgozunk minden Személyiség Integrációs Tréningen, és ez alkalommal a barlangban is…csak más önismereti-önfejlesztő eszközök segítségével.

Vigyünk fényt a sötétségbe:)

Fényt viszünk a sötétbe: Egységben a kettősséggel

Speciális gyakorlatokkal készülök, melyek a fényre hozott – azaz tudatosan megélt és felvállalt – önmagunk és a mélyben, titokban tartott, talán önmagunknak sem bevallott – tudatalatti kincseink és erőink – újbóli felfedezését segítik elő. A fény és a sötétség kettősségéből a program végére megérkezünk a kettősség egységébe, az integrált személyiségünkhöz.

A program során a személyiségünk rejtett zugait is bejárjuk, és az utazás során a felszínre hozzuk kincseinket, az újra meglelt erőink segítségével.

A programra még 5 fő jelentkezését tudjuk elfogadni!

Ha jönnél írj az npozsgai@noionmegvalositas.hu címre!

Miért különösen hatékony a barlangban végzett önismereti-önfejlesztő munka?

A barlang szimbolikáját tekintve az anyaság, az anyaméh és a születés előtti biztonságos vagy kinek-kinek negatív tér-időt idézi fel bennünk. Egy biztos mindenkire hat valamilyen módon, már azzal is, hogy visszaidézi az oly meghatározó magzati létünket.

Ezért jó hely minden magzati kori trauma vagy negatív élmény pl. biztonság elvesztése, nincs választásom-az történik, amit mások akarnak, nem várnak, nem akarnak, nem olyannak várnak-akarnak, mint amilyen vagyok (pl.a fiúnak várt lány esete).

Ugyanakkor a barlang az őseinkkel való kapcsolat és maga az ősbizalom érzését is feleleveníti bennünk…akkor is, ha csak végigsétálunk az idegenforgalmi szempontból nyitott, kényelmes utakon.

A programjaim során ennél tovább megyünk, nem csak végigjárjuk a barlangot, hanem “élővé” tesszük a kapcsolatunkat vele, a belső gyermekünkkel, édesanyánkkal és az őseinkkel, a gondviseléssel és a Föld Anyával.

A barlang gyakran alkalmazott segéderő több terápiás eljárás során

A terápiában (pszichoterápia, pszichológiai kezelések és a kineziológiai kezelések során is) gyakran alkalmazunk barlangokkal kapcsolatos rajzoltatást, meditációkat. A barlang a terápiás értelmezés szerint legtöbbször a születéssel, nőiséggel, Anyával vagy a Földanyával való kapcsolatra, vagy ezekkel kapcsolatos, feldolgozásra váró problémákra utal. A Barlang egyetemes női szimbólum, amely egyaránt jelképezheti a Föld szívét, az alvilág bejáratát, a beavatást, a tudattalant vagy az ezoterikus bölcsességet. Ezt támasztja alá a neves jelkép kutatók alábbiak szerinti egy-két megállapítása is.

”Az Anyaméh, kozmikus síkon a nagy anyaistennő, a Földanya méhének jelképe. Mint ilyen jut szerephez az eredetmítoszokban a halál, a magzati állapot és az újjászületés színtereként…

…Barlangban születik Jézus, barlangsírba temetik, s onnét is támad fel…

…A platóni, pitagoreus, zoroasztriánus tanítás és a távolkeleti misztika szerint a barlang a világ szinonimája. Platón hasonlata szerint: valóságélményünk olyan, mint azé a barlanglakóé, aki nem lát mást a világból, mint csupán annak a barlang falára vetült árnyképét…

…A buddhista sztúpa, melynek boltozata Buddha ereklyéje fölé borul, mesterséges barlang: szentély, sír, egyszersmind a világ szimbóluma…

…Újabb-kori szemléletben a barlang – érthető módon – az őskort, az emberiség gyermekkorát, de a mélylélektan szerint is a múltat: a magzati és csecsemőkori élményeket, a tudatalattit jelképezi, ez találkozik a szimbólum ősi jelentésével.”

Mindezek miatt a barlangot mint szimbólumot és mint terápiás helyszínt is előszeretettel alkalmazzák és alkalmazom magam is.

(Forrás: Hoppál M., Jankovics M., Nagy A., Szemadám Gy.: Jelképtár alapján)

***

Legfontosabb Programinformációk:

A program részvételi díja: 3500Ft + 900Ft a barlang belépő

Időpont: 2010. november 22. hétfő, 18 órától kb. 21 óráig.

Helyszín: budai barlang idegenforgalom számára is nyitott, kiépített szakasza. Bővebb információk a jelentkezés után!

A programot vezeti: Pozsgai Nikoletta, kineziológus, személyiség integrációs tréner

Segítségünkre lesz a Barlang (házi)Asszonya, barlangterapeuta is!

Ha jönnél írj az npozsgai@noionmegvalositas.hu címre!

***

További háttérinformációk, tavalyi program utáni résztvevői visszajelzések:

Újra: Női Őserőbe Érkezés a Bölcs Asszony Idejében, November 22-én!>>>

Neked nem kell majd ilyeneket megmásznod:)

 

A saját barlangos tapasztalataim egyikéről írok itt, érdemes elolvasnod, hogy érts mit ad és miért szeretem nem csak szakmai szempontokból:)

Születésnapi ajándékok: TestBizalom, Belső béke és megtartottság:)>>>

A barlang és én…>>>

***

Tudtad?

A barlangban rendszeres terápiákat is végeznek, melyet a TB támogatásával is igénybe lehet venni

A barlangterápia klímakezelés, hatásában hasonló a magashegyi szanatóriumi kezeléshez.

A barlang hőmérséklete 12-13 Celsius fok közötti. Ezen a hőmérsékleten a baktériumok és a vírusok nem szaporodnak. Levegője szennyezés -és allergén mentes. A barlang relatív páratartalma 95-100%, ez adja az aerosolt. Tartalmazza a sziklákból kioldott sókat, amelyek alapján az összetétele lényegében a Salvus víznek felel meg. Nem károsítja a légutak csillószőrös hengerhámját és kitűnő váladékoldó tulajdonsága van.

A Barlangterápia, mint klímaterápia a barlangi levegő belélegzését jelenti, és elsősorban a légúti megbetegedések kezelésében nyújt segítséget. A száraz köhögést okozó, nehezen felköhöghető, vagy orrdugulást okozó váladék hígításával segíti annak kiürítését. Kúraszerű látogatással csökkenthető az asthmás nehézlégzési rohamok gyakorisága és intenzitása is.

A stresszkezelésben és a lelki béke helyre állításában is kiemelkedő szerepet játszik a barlang-terápia.

Ha ez a része érdekel a program során megismerhetsz egy igazi barlangterapeutát is:) Ő további információkat tud adni és segítséget tud neked ajánlani majd!

Read Full Post »

Szerelemben:)

A szerelem varázslatában

A kapcsolatok elején, a vonzódás és a szerelem olyan erővel robban be az életünkbe, ami magával ragad és felemel. Egyfajta módosult tudatállapotba kerülünk:) és mint mondani szokták a szerelem mámorában rózsaszínben látjuk a világot. A “szerelmi vaksággal” én nem tudok egyet érteni, mert szerintem pont ilyenkor látunk igazán, ilyenkor mutatjuk meg a legjobb valóságunkat. Az igaz, hogy a szerelem varázsának elmúltával sokkal nehezebb megtartani ezt a fajta látásmódot mind a magunk, mind a párunk tekintetében.

A szerelem elmúltával

A szívünk sóvárogva emlékezik, az elménk pedig mintha ellenünk dolgozna…megkeresi és felszínre dobja az összes eltérést, különbözőséget. A magaslatokat a mélypontok követik, majd a szerelmesekből hétköznapjaikat szürkén és sokszor csalódottan megélő pár/házaspár lesz. A legjobb önmagunkról a fókusz a legrosszabb önmagunkra terelődik…ha nem vagyunk észnél és nem figyelünk oda a kapcsolat lecsúszik, állandó gyötrődéseket, szomorúságot és elégedetlenséget hoz nekünk.

Olyan ez mintha egy tiszta létállapotból, valóság látásból kiesnénk hirtelen és visszaesnénk a megszokott kerékvágásba. Az az élénkség, elevenség, ami a kapcsolat elején megvolt, halványulni kezd. A kapcsolatban élők mindkét tagja “kiesik” valódi önmagából.

Önmagunkon kívüli állapotban, a saját és társunk egójának kereszttüzében a szerelem energetikai magaslatát nem tudjuk fenntartani.

A jó párkapcsolat egyik titka szerintem az, hogy odafigyeljünk…önmagunkra és társunkra, a kapcsolatban merjünk valóban jelen lenni. Ehhez az kell, hogy mi magunk is ÉLŐK legyünk, merjünk önmagunk lenni, játszani és élvezni az életet… merjünk valóban őszinték lenni és nyitott szívvel szeretni:)

A párkapcsolatok többsége kudarcot vall, mert a partnerek nem tudják, vagy már nem akarják, vagy egyszerűen már képtelenné váltak erőfeszítéseket tenni a kapcsolatuk életben tartására...ami egyenlő azzal, hogy feladják önmagukat és olyan kapcsolatban maradnak, ami voltaképpen élő-halottá válik. A megszokás rutinja, a változástól való félelem, a biztonságérzet, a közös gyerek iránti felelősségérzet összetarthatja a kapcsolatot, de már nyoma sincs a szerelem hajnalára jellemző bizsergésnek, együvé tartozásnak, varázslatos tekinteteknek. Sokszor marad helyette az önámítás, önfeladás, önmegtagadás.

Nehéz, de nem lehetetlen…

A szerelem fenntartásához minden pillanatban az újdonságot, a gyönyörűséget kellene meglássuk-megéljük. E helyett beszivárog a tompultság és ami valaha izgalmas volt, mára unalommá alakult. Egyfajta pszichológiai és érzelmi letargia jelenik meg. S ha mindkét ember megadja magát ennek az öntudatlan tompulási folyamatnak, akkor a párkapcsolat felvállalt vége már csak idő kérdése.

  • Mit lehet mindezzel kezdeni?
  • Hogyan lehet “jól” megélni, örömmel és örülve a változásoknak?
  • Hogyan lehet a szerelem transzformatív erejét a párkapcsolati alkímiai kohóban kölcsönösen az előnyünkre váltani?
  • Milyen egy megszentelt párkapcsolat?

Mindezekről bővebben a november 21-i Párkapcsolat Alkímiája napon lesz szó elméleti síkon a reggeli előadásban, gyakorlatban pedig az utána következő Személyiség Integrációs Tréning módszer segítségével és az esti Szerelem Alkímiája a gyakorlatban című dinamikus meditációs programon!

Nézd meg miért lehet jó ott lenned! A Szerelem Alkímiája és Párkapcsolati SzInT: november 21-én!>>>

Várlak szeretettel:

Pozsgai Nikoletta

kineziológus, életvezetési tanácsadó

női önmegvalósítás specialista

 

Szerelem: Két test, két szív varázslata

A Párkapcsolat Alkímiája

November 21-én

 

9:30-10:45-ig interaktív előadás a Párkapcsolatok Alkímiájáról: a szerelem transzformatív ereje, kémiája és energetikája – avagy mi történik valójában a kezdetektől a végjátékig
11:00-18:00-ig Személyiség Integrációs Tréning módszerrel a női és férfi vérvonalak felállítása, párkapcsolati blokkok oldása
19:00-21:30 “A Szerelem Alkímiája a gyakorlatban” dinamikus meditációs program a szerelem és a kapcsolati harmónia behívására, fenntartására

A program a teljes napra 12 000Ft, állítás/oldás kérése esetén plusz 8000Ft (még 1 főnek van hely). Az egyes részekre külön is lehet jönni. Jelentkezni az noionmegvalositas@gmail.com címen lehet. A programról bővebben:
A Szerelem Alkímiája és Párkapcsolati SzInT: november 21-én!>>>

 

Read Full Post »

Susan Seddon-Boulet: Transzendens című képe

A tél közeledtével egyre növekvő sötét órák száma, a borús ég, az esős-nyúlós-csatakos és sáros napok egyre inkább eltakarják a gyengülő nap erejét. A ma, főként városi ember eltávolodott a természettől és talajt veszített. Az év ezen szakaszában felerősödnek a pszichoszomatikus betegségek, a szorongások és félelemek, a létbizonytalanság érzés. Ez természetes folyamat, mert az életösztönünk a tél beálltára, a hosszú, hideg évszakra készül. A testünk raktározni igyekszik a nyár napfényízű gyümölcseiből, a megérett magokból. A lelkünk visszahúzódásra vágyik, kapcsolatainkban egyre inkább felerősödik a meghittség és az intimitás vágya. A valahová tartozás megnyugtató érzése, a biztonság szükséglete érzelmi háttere mellett ösztön-késztetésű is. A törzs, a család, a nép, a közösség mindig is védelmet jelentett az egyén számára.

Az ősz színes leveleivel elvarázsol, és az anyaföld visszahívja az övéit -a virágokat, a leveleket,- és velük együtt minket, embereket is – először önmagunkba, majd az életünk végén önmagába. A hívás az élet megfoganásával kezdődik, édesanyánk, a Földi Anyácska előhív bennünket a biztonságot adó pocakból. Az évszakok változásai, a természeti ciklusok évről-évre készítenek fel bennünket az öregedésre, elmúlásra – a testünk földdé válására.

Az elmúlás, a halál a modern emberben legtöbbször félelmet kelt, rettegést. A halálfélelem, az “élet elvesztésétől való félelem” zsigeri szintről intenzíven hat ránk. Látjuk körülöttünk az öregedő embereket, szeretteink távozását. Tudjuk mi is sorra kerülünk egyszer.Ez félelemet, szorongást vált ki és az évszak látható jeleivel egyre erősödik bennünk.

Te tiszteled a halált, természetesnek tartod, vagy inkább félsz tőle?

A halálfélelem, a megsemmisüléstől való félelem, a visszafordíthatatlanság, meghatározó érzelem mintáink. Minden további félelmünknek ez a gyökere. A fél-elem a teljesség érzés hiányról szól, az elkülönültségről szól.

Az évkörnek ezen szakasza, november 1-jétől a téli napfordulóig tartó időszaka a Banya, a Bölcs Öregasszony ideje. Az elmúlásé, a visszatekintésé, a környezetünk minket visszasugárzó tükreibe való betekintés ideje.

A fél-elem ellentettje a szer-elem, amikor minden lüktet, élettel teli és pezsgő. Az évkörön a banyával átellenes szakaszban a legerősebb, a vörös idejében, a szerelem májusában. A fél-elem és a szer-elem egymást kiegészítő “jelenségek”. A halállal a földi életnek vége, de a szellemvilág ujjong, hisz onnan nézve születés történt, a test börtönéből való kiszabadulás. A szerelem édes mámorának része az elvesztésétől való félelem, a kínzó elmúlás hátszele. A dualitás két ellentétes pólusa ugyanabból a középpontból indul el és ugyanoda tér vissza, ahogy a végtelen jele, a fektetett nyolcas középpontban metsző vonalai.

Eggyé válás az ölelésben:)

A szerelemben varázslatot élünk meg, az ölelésben megjelenik a kitágulás, az eggyé válásban a végtelen.

Transzcendens értelemben ez ugyanaz a végtelenné tágulás mint a halál maga. Kontrollvesztés , elengedés és feloldódás. Az egyiket vágyjuk, a másikat féljük. A szerelem bódulatában, sokszor öntudatlanul “magától” tágulunk és válunk eggyé szerelmünkkel. A halálban magától tágulunk, ha hagyjuk. De miképpen a szerelmi bódulattól való félelemben, a halálfélelemben is az irányítás elvesztésétől való egó-félelemről van szó. Az egyiknek könnyebben odaadjuk magunkat, a másiknak nem.

A szerelem: sötét verem, mámoros bódulat vagy transzcendens élmény?

“A szerelem sötét verem”…ha valaki fél önmaga elvesztésétől. Átlényegülés és öröm-mámor, ha valaki túl van a félelmein. A szerelem örvénye lehúz és magával ránt…vagy felemel a hétköznapok bemerevedett fogságából. A szerelmes ember él, a szó minden értelmében. tele van energiával, aktív és dinamikus. A teste lüktet és tettre kész.

A télen felerősödő természeti erők koncentrálják a figyelmünket önmagunkra, a tavaszi szerelmes erők fellazítják a figyelmünket és eloldják kötelékeinket. Használjuk őket így. Az önmagunkba tekintés nem szükségszerűen téli folyamat…tudatos, állandó és könnyed jelenlét. A szerelem sem csak tavasszal megélhető életérzés, bár kétségtelen, hogy az ébredő és zöldellő fák, a virágok illata, a pillangók és a madarak éneke felerősíti a mi újjászületésünket is.

Halál/félelem – Élet/Szerelem. Mindkét erő állandóan jelenlévő. Az élet részei, ugyanazon tanítással: a felvett jelmezeken és maszkokon túli valódi lényedről szólnak. Mindkettő tükör, melyben saját magadat látod meg.

Az elmúlás,a halál színe a mi kultúránkban a fekete… a víz minősége. A szerelem, az élet színe a vörös, a tűz minősége.

A félelmek határozzák meg a gondolataid vagy az élet benned pezsgő örömérzete?

A félelmeid lekorlátoznak, blokkolnak és szűkül általuk az élet-tered, csökken az energiád.

Az élet-szerelme kitágít, felszabadít és gyönyörteljes feloldódásra hív.

Melyik lesz erősebb az életedben?

Amelyikre a figyelmedet fordítod. Amire figyelsz, az megerősödik – tartja a keleti filozófia, melyet az ezotéria és a vonzás törvénye tett nyugaton is közkinccsé.

A legjobb természetes anti-depresszáns: az életszerelemből táplálkozó öröm

Aki örömben él, felfigyel az élet apró örömeire felszabadul, látótere kitágul és lehetségessé válik számára a boldog élet.

Aki félelemben él gyakran nem látja az örömeit, figyelme a kilátástalanságra, a szűk-ségre, a betegségre és a kérlelhetetlen sorsra irányul.

De mindig minden pillanatban van választás…választhatod az egyiket vagy a másikat, de kettő egységét is:), a pillanatban rejlő teljességet is.

Fordítsd figyelmedet arra, amiből többet kívánsz…amit erősíteni szeretnél!

“A föld felszíne fölött már 1 milliméterrel elkezdődik az ég”, azaz ott, ahol mi élünk az már maga a mennyország:) (Szarvas Ildi gondolata)

Ehhez ajánlom a júniusi öröm-hónapunk írásait, videóit, mely időről-időre újra feltölt és ébreszti benned az örömet!

Az Öröm Hónap gyűjtőoldaláról egy 12 részből álló az Öröm-Forrásokról szóló videós sorozatomat és számtalan hasznos írást, tippet, olvasói írást találsz! Töltekezz belőle bátran!
Az Örömről szóló ingyenes videósorozat és írások gyűjtő oldala>>>

Különleges programajánlóm a hónapban:

November 22-én Női ŐsErőbe Érkezés program egy budai barlangban, melynek középpontjában a Bölcs Asszonyi énünkkel való kapcsolódás, a belső erőnk ébresztése áll. Bővebben itt:

Újra: Női Őserőbe Érkezés a Bölcs Asszony Idejében, November 22-én!>>>

Az írás szabadon terjeszthető a nevem feltüntetésével, vagy a cikk linkjének ajánlásával:

November 1-jétől: Halál és Szerelem, félelem vagy életöröm, szabad a választás!>>>

Örömet és életszerelmet mindenkinek!
Szeretettel:
Pozsgai Nikoletta


Read Full Post »