Feeds:
Bejegyzések
Hozzászólások

Archive for 2010. augusztus

noi_eselyegyenloseg_kozonseg.jpg

Figyelem és szorgos jegyzetelés az előadáson

Tegnap, augusztus 25-én hosszú utat tettem meg Miskolcra, mégis energikusan érkeztem a Megyei Könyvtár előadótermébe, hogy a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Esélyegyenlőségi Iroda által szervezett női képzési program előadását és tréningjét megtartsam. Több mint 50 nő jött el és hallgatta meg az előadást, mely az “Önmegvalósítás és Önmenedzsment, mint a 21. századi nő esélyegyenlőségének kulcsai” címet viselte.

Az előadás első részében a női önmegvalósítás különlegességéről, gátairól és lehetőségeiről beszéltem a 21. századi Magyarország viszonylatában. Majd a gátak, esélyek egyenlőtlensége, női munkaerő alulfizetettsége és az elhelyezkedési nehézségek, család és karrier összeegyeztetésének dilemmái után a kiutak és megoldási lehetőségek felé kanyarodtam. Merthogy van mit tenni …és egyáltalán nem vagyunk kiszolgáltatva korunk és országunk kihívásokkal teli közegében.

Az első lépés az önismeret, ezen belül is saját értékeink, lehetőségeink, gyengeségeink és fejlődési területeink feltérképezése, majd az önbizalom és önértékelés fejlesztése kell legyen. Az önmegismerési folyamatban fel kell tárjuk azt is, hogy mi az, amit szeretnénk az életünkben, mire vágyunk úgy magánéletünkben, úgy a munka világában. Ha tudom, hogy ki vagyok és mit akarok, jelentősen meg tudom növelni az esélyét annak, hogy elérjem azt, amit szeretnék, bármi is legyen az. Ebben a második lépésben érdemes először megalkotni a jövőképünket, letisztázni a céljainkat, azokat megfogalmazni és az elérésükhöz stratégiai tervet készíteni. Mindezek után következhet a harmadik lépés, az önfelvállalás, amikor elkezdem mindazt aki és ami vagyok felvállalni, élni. Mindehhez szükséges az önmenedzsment készségek erősítése negyedik lépésként, hiszen mind életszervezési mind az önérvényesítés értelmében fontos és fejlesztendő készségekről van szó. Különösen igaz ez azokban a régiókban és azokon a szakterületeken belül, ahol a női esélyegyenlőség erőteljesen jelen van. Ötödik tennivalóként pedig mindezek asszertív (erőszakmentes, mások érdekeit is figyelembe vevő, de önérvényesítésre törekvő) kommunikációját és a konfliktuskezelést hangsúlyoztam.

noi_eselyegyenloseg_eloado.jpg

Előadás közben

Az előadáson szó volt még a női életkihívásokról, a női életstratégiáról és mindarról, amire egy 21. századi magyar nőnek oda kell figyelni, ha fontos számára az esélyegyenlőség, egyenrangúság és az önmegvalósítás.

Hangsúlyoztam, hogy az esélyegyenlőség és az egyenrangúság tőlünk indul, azaz először magunkat kell egyenrangúnak tartanunk, és magunkat kell azonos esélyekkel indulónak tekintenünk, hogy a környezetünk erre reagálva megadhassa az azonos esélyeket, egyenrangúságot. Tehát, a panaszkultúra és tehetetlen szenvedés helyett azt erősítettem, hogy mi magunk tudjuk a legtöbbet tenni azért, hogy az életünk bármely területén méltó helyünket elfoglalhassuk, az értékünkön kezeljenek bennünket.

Fontosnak tartom azt is, hogy a női önmegvalósítás, kiteljesedés magában foglalja az életterületeket, életszerepeket és hagyományos női értékeinkre is támaszkodjon. Azaz véletlenül sem a férfiarcú társadalomban való “férfi aggyal gondolkodó, férfiként reagáló erős nőkre van szükség”, sokkal inkább a női értékeikkel tisztában levő, azt fontosak tartó, céltudatos és öntudatos, de asszertívan önérvényesítő nőkre.

Az előadás diáit összerendezés után felrakom az oldalra és mindenki számára elérhető lesz nemsokára!

Az előadást követő tréningen a fő fókuszpontok és a hozzájuk kötődő gyakorlatok a három fő területen igyekeztek gyakorlatban és személyes megélést adó módon segíteni:

1. önismeret: kivagyok

2. jövőkép és célok: mit szeretnék igazán és azt hogyan érhetem el

3. asszertív, erőszakmentes önérdekérvényesítő kommunikáció és viselkedés, konfliktuskezelés

Az 50 feletti létszám kissé megdolgoztatott, hiszen az eredetileg tréningnek (15-20 fő) tervezett programot közben átdolgozva, a helyzethez igazítva kellett megoldanom. Külön kihívás és végül sikerélmény volt számomra, hogy a kezdetben idegen, zárkózott nők egyre inkább oldódtak, a csoportdinamikát segítő gyakorlatok bevonásával lazábbak és megnyílóak lettek. A kezdeti frontális előadási ülésrendet is sikerült több lépésben, először kisebb 5 fős körökre, majd egy nagy körre alakítani.:)

***

A programról tudósított Búzafalvi Tamás a MaiNap.hu számára, a cikket “Örök Női Dilemma: Karrier kontra Anyaság” címmel, melyet ezen a linken olvashattok>>>


Read Full Post »

Személyiség Integrációs tréning
Pénz és BőségBlokk Konstelláció Állítás és Oldás közben

A Pénz/BőségBlokkok Konstelláció Állítás és Oldás napunk érdekesen alakult, már napokkal előtte tudni lehetett, hogy kemény ügyek jönnek a felszínre. Végül 4 résztvevőnek csináltunk állítást és oldást, de ez is éppen eléggé megmozgatta a teljes csoportot. Hosszú és mély kapcsolódások jöttek a felszínre, melyek a pénz áramlásának gátját jelentették és a bőség megélését akadályozták. Összesen 14 segítőnk volt a napon, ami eddig példa nélküli. Elfogadtam a segítők jelentkezését, mert látszott, hogy szükség lesz rá. Jól tettem:) és ezzel én is tanultam, érdemes segítőket nagyobb számban is kérnem, mert általuk könnyebbé és gördülékenyebbé tehető az állítás/oldás folyamata.

A Pénz /BőségBlokkok mögött szinte mindig valamilyen áttételes emberi trauma áll. Egy-egy negatív életesemény eredményeképpen elutasíthattuk a pénzt magát, mert az összekapcsolódott a negatív megélésekkel. Megeshet, mint ahogy a mostani állítók eseteiből kiderült, hogy a pénzt azért utasította el a család egésze, vagy annak egy része, mert az a családban törést hozott, egy a blokkolódást megélt személy életében például a párkapcsolatában veszteséggel kapcsolódott össze.

Szerelem és pénz szórás kontra házasság, vagyon és biztonság

Az egyik esetünkben a pénz szórására kerestünk feloldást és azt találtuk mögötte, hogy az állító családi rendszerében a pénz birtoklása /megtartása egyet jelentett a szerelem elhagyásával, az önmegtagadással. A helyzetből fény derült még arra is, hogy a blokk keletkezése helye az a nagymama volt, akinek választania kellett a szerelem és a biztonságot adó házasság között, azaz a szerelem és a biztonságot jelentő vagyon között. A szerelmet “elvette” magától és benne hasadás keletkezett, megszületett az családi program, hogy a a házasság és a szerelem nem járhat együtt, a szerelem a házasságon kívüli, szégyenletes és elvetendő megélés. A családban a nők a házastársként mindig azt a férfit választották, aki biztonságos hátteret tudott nyújtani és szinte minden nőnél jelen volt a szerelem elhagyása, megtagadása ebben a választásban. Az állító maga pedig a családi programot működtetve a szerelmi kapcsolatában (nem házasság!!!) gyötrődött a pénz hiányától. Azaz ő a szerelmet választotta a házasság és a pénz helyett, miközben természetesen vágyott arra, hogy anyagi biztonságban, sőt gyarapodásban éljen. A pénz beáramlására mindig a pénz szórásával reagált, hogy fenntarthassa a “belső rendet, egyensúlyi állapotot”, azaz ne kelljen a szerelmét megtagadnia.

A képtelen nő és a tehetetlen férfi mintája

Személyiség Integrációs tréning
A teljes családi rendszer feláll:)

Az egyik állítónk családi rendszerét feltárva azt találtuk, hogy a szegénység, a pénz hiánya állandósult és folyamatos félelemben, szorongásban tartja a családot. Az állítás közben kiderült, hogy a nők mintája a képtelenség, azaz a “nem vagyok képes változtatni a helyzeten, nem tudok önmagam is tevőlegesen részt venni a pénz teremtésében” volt jelen. A férfi minta pedig a tehetetlenség köré rendeződött, azaz a blokkolt teremtő erő és cselekvőképesség mögé rendeződött. Az oki feltárás közben egy kényszerű választási helyzetet találtunk, melynek lényege az volt, hogy a szegénységből menekülni vágyó nagypapa, elhagyta a szülőföldjét – ahol mindig is maradni akart és ahová vissza vágyott – követte a bátyját és vitte magával a feleségét, aki szintén nem akart menni, de nem állt ki önmaga mellett, csendben kísérte urát. A férfi és az asszony az új helyen sem találta meg a gazdagságot, sőt az elszegényedés tovább fokozódott. Az önmegtagadás állt a családi tradíció és program (“össze kell tartanunk mindenáron, együtt kell mennünk, ha kell a halálba is”) ellenében mint választási lehetőség. Az oldás java része azt segítette, hogy az önazonosság és a család egysége (mind kis családi, mint nagy családi viszonylatban) megőrizhető és egyszerre meg is élhető. A nőkben a “képtelen vagyok” mintáját kellett feloldanunk, a férfiakban pedig a “tehetetlenül sodródom” mintáját kellett felszabadítanunk. Az új minta pedig a képes vagyok felvállalni magam és képes vagyok tenni az előrejutásomért, valamint az aktív cselekvőképesség mintája. Azaz képes vagyok tenni érte és meg is teszem a következő lépést, amivel önmagamat választva meg tudom teremteni a pénzt. Mindezek pedig a család együtt maradását sem zárják ki, sőt erősítik.

Kiszolgáltatottság = van pénz, szabadság = nincs pénz

Egy másik érdekes esetben a pénzáramlása hatalmas amplitúdókban váltakozott az állító életében. Volt amikor száz milliókban számolt, és volt, amikor kenyérre nem volt pénze. Az ő állításában feltártuk a mögöttes családi hátteret és kiderült, hogy a pénz megléte számára mindig összekapcsolódott a kiszolgáltatottsággal egy férfi felé. A kiszolgáltatottságot igyekezett elkerülni, ezért lemondott a pénzről (akár a sajátjától is “megszabadult”), ezáltal nem a férfi hanem a pénz kiszolgáltatottjává vált. A családállítás alapján megtudtuk, hogy nem attól az apától született, akitől a család tartotta (ő maga is ezzel a sejtelemmel élt, nem volt számára meglepetés, inkább megerősítés). A család női tagjainak párkapcsolati elemzéseiből kiderült, hogy mindig hatalmi harcok dúltak és mindig jelen volt a titok, a titkolt kapcsolat vagy szerelmi megélés. Többször előfordult a nevelőapa-leány kapcsolat, amiről az anya legtöbbször nem tudott, vagy nem vett tudomást. A szexualitással összekapcsolódott a szégyen, bűntudat és önmagunk felvállalásának lehetetlensége. A pénz mindannyiszor a “bűnös férfinél” volt, és a női ág többször hozott olyan döntést, mely szerint a férfi megbízhatatlan, a gyermeklány nem lehet biztonságban mellette, és inkább választják a szegénységet tudatosan, mintsem kiszolgáltatott állapotba hozzák magukat vagy megvédeni igyekezett gyermeküket.

Az állító életében mindig fontos volt, hogy erős, önvezető és öntudatos nő legyen, mégis olyan férfiakat vonzott be, akik mellett kiszolgáltatottá válhatott, ha más nem fizikai -szexuális értelemben. Az életében megjelenő férfiak rendre gazdagok, agresszívek, birtoklók voltak és még ha szabadulni szeretett volna és mindent elengedett volna, akkor sem engedték ki a karmaik közül, fizikai és lelki zaklatásoknak kitéve. Az állítóban tovább erősödött a minta, hogy ha a szabadsága fontos a számára, akkor le kell mondani a pénzről, mert a pénz mellett olyan emberek állnak, akik birtoklóak, agresszívek, erőszakot és megaláztatást hoznak a számára. Tehát tudat alatt akadályozta a pénz beáramlását, mert azzal a személyes szabadságát látta volna károsodni és megannyi negatív életeseménytől igyekezett megóvni magát a férfiak távol tartásával. Mindeközben mélyen belül vágyott arra, hogy a pénz, a bőség és a szabadság megélhető legyen és mindezek mellett a kölcsönösen egyenrangú és egymást tiszteletben tartó szerelem is megélhető legyen.

Végre megint: A teljes családi rendszer felállítása

Mivel ilyen szép számmal voltunk arra is volt módunk, hogy teljes családi rendszereket felállítsunk. Ami az egyik legtöbbet hozza szerintem az önismereti-öngyógyító munkában. Szembesülést azzal ami van és működik a családi rendszerünkben, a tudatalattinkban és rálátást, hogy ehhez képest mit gondoltunk, miben éltünk, milyen kényszerítő erők hatására cselekedtünk.

A Pénz/Bőségblokkok Konstelláció Állítás és Oldás hátteréről

A Pénz/BőségBlokkok Konstelláció Állítás és Oldás a Személyiség Integrációs Tréning módszerére épül, ami három önmagában is erős és hatékony módszer ötvözete: a családállítás, a pszichodráma és a rekonstrukciós kineziológia. Ezen módszerek bár önmagukban erősek, mégis vannak hiányosságaik, gyengébb oldalaik. Pont ez a legfőbb oka a három módszer együttes alkalmazásának. Ott ahol az egyik módszer kevesebbet tud, vagy megáll egy ponton ott a mások módszer átsegít, átlendít és plusz információval szolgál. Így például a családállítás legfőbb előnye a családi rendszer megjelenítése, a problémát okozó ügy térben való láthatóvá tétele. Ellenben alapvetően diagnosztikai célzatú és az oldási folyamatban magadra hagy, kevéssé magyarázzák el az analógiákat, a miérteket és a feldolgozásban is magadra maradhatsz (ha nem vonsz be például egyéni családállítás terápiát, kineziológiát vagy pszichológusi segítséget). Ezen ponton a pszichodráma remek segítség, hiszen a feltárt helyzetben való mozgásteret növeli, a szerepek mélyebb működési mechanizmusait láttatja, a szerepek közötti váltást segíti. Ráadásul a pszichodramatikus módszerelemekkel lehetőség nyílik az új mintában való mozgás, annak már a fizikai testen keresztül történő beépítése is.

Azonban egyik módszer sem hordoz akkora védelmet mint a kineziológia. Az izomtesztelés segítségével lehetővé válik az, hogy magát az ügyet, annak egyes elemeit és legmegfelelőbb oldási formáit kiteszteljük ott helyben, az állítás előtt és ha kell közben. A kineziológia nem csak az állítók számára ad biztonságos hátteret, hanem a tréner / terapeuta számára is. Nem megyek bele olyan állításba, ami az állító számára személyiségileg megborulást hozhat, traumát okozhat. A segítségével lézerpontossággal ki tudom szűrni, hogy melyik az az egy blokk, amivel akkor és ott foglalkozni kell, mert a legnagyobb gyógyulást képest adni az adott problémában. Kíméletessé is teheti a SzInT módszerét, mivel csak a tényleg fontos ügyek kerülnek felszínre. Sokszor tapasztaltam azt is, hogy egyes állításokban a kineziológia nélkül tévútra, vagy legalábbis hosszabb kerülőútra mentünk volna, vagy talán annyiban kellett volna hagyjuk a helyzetet. Kitesztelve azonnal rájöttem, hogy mi a helyes út a gócok feloldására. Ilyen módon például az egyébként fontos 20-30 éves családállítási tapasztalat is “pótolható”, helyettesíthető.

Következő Személyiség Integrációs Tréning: Budapest, Szeptember 12. 9:30-kb. 16 óra

A részvételi díjak:

Állítás: 10 000 forint

Állítás és Oldás: 14 000 fotint

Segítők: 2500Ft

Jelentkezés: a noionmegvalositasKUKACgmail.com e-mail címre írott levélben!

Read Full Post »

Augusztus 22-én a Pénz /BőségBlokkok Konstelláció Állítás és Oldás után még várt rám egy program, amin a Személyiség -és Lélek Integráció folyamatáról és módszereiről akartam beszélni, azaz arról, hogyan lehetséges a letört és letapadt én-részeinket felismerni és újra  magunkba emelni. Számomra fontos erről a témáról és főleg a lehetőségeinkről beszélni. Fontos tudni és tudatni, hogy nem kell vergődjünk a korábbi történések és az akkor levont többször téves következtetéseink hálójában.

Egy személyiség bőrébe bújtunk

Az előadást rendhagyó formában tartottam, azaz igyekeztem definíciók és hosszas elmei fejtegetések helyett “élővé varázsolni” mindazt, ami bennünk, mint személyiségben lakozik. Az egyes szerepszemélyiségeinket, a köztük lévő kapcsolatot és konfliktushelyzeteket a résztvevők segítségével mutattam be. Az egyes jelen életünkben, a családi történetünkben, illetve az inkarnációkban történt előzményeket, letapadásokat és töréseket újabb szereplők bevonásával mutattam meg, mígnem szintem mindannyian ugyanazon személyiség belső szereplőivé váltunk.

Az életút vándorútja

Mindezek után egy fantasztikus úton vettünk részt, melyen végig kísértem az egész csoportot egy közös vándorúton, melyen szó szerint bejártuk az eddig játszott személyiség életútját, egyes részeinek leszakadásait és letapadásait megtaláltuk majd a visszafelé úton sorra magunkba emeltük őket.

A személyiség -és lélek integrációs folyamat “eljátszása” közben számos jó kérdés fogalmazódott meg a résztvevők között, melyeket igyekeztem megválaszolni. A megosztó körben további kérdéseket válaszoltam meg és örültem, hogy ezek felvetődtek. Minden kérdésfelvetéssel én is gazdagabb leszek, különösen, ha olyan kérdést kapok, ami dolgozik bennem is és akkor ott áll össze a kép.

Az egyik kérdés például arra irányult, hogy mi a különbség az EGYSÉG és a HARMÓNIA között. Szerintem az, hogy a harmóniát el kell érni, azért tenni kell, ahhoz össze kell rendezzünk valamit ami kiesett a harmóniából. A diszharmóniából, a kiesettségből, szétesettségből találunk vissza egy állapotba, ami az összerendezettségről és békéről szól. Az egység ehhez képest maga a VANság tiszta létállapota, volt-van és lesz. Soha sem szűnik meg létezni, csak mi felejtjük el, hogy meg van bennünk. De ettől nem szűnik meg létezni. Épp így a betegséget én az egységből való kiesettségként látom, azaz olyan állapotként, amikor nem vagyok tudatában az egységnek. Ha azt gondolom, hogy ki vagyok rekesztve, hogy szükségben élek, hogy igyekeznek kell a tökéletesedés felé, mert önmagamban nem vagyok tökéletes, kerek és egész. Én azt gondolom, hogy kerek és egész vagyok, ha megbetegszem, akkor a tudatosságom kibillent ebből a tudatból, ezt a testem lejelzi és a tünetek nyelvén kommunikálja velem. De mindeközben a lényegi részem nem csorbult, nem változott, nem esett ki az egység állapotából. Ilyen értelemben számomra a harmónia és a harmonizál az utat jelenti az egységbe. Önmagunk  visszavezetése az egységtudatosságunkba.

A hogyanokról…

A letapadt és leszakadt részeink feltárására különösen alkalmas módszer a Személyiség Integrációs Tréning és Terápia módszere, mely egyik alappillére a Rekonstrukciós Kineziológia. A rekonstrukció maga is azt jelenti, hogy valamit újra össze rakni, összerendezni. A folyamat pedig nem más mint a testet-lelket-szellemet újra összerendezni, hogy ne legyenek egymáshoz képest el, illetve szétcsúszásban. A SzInT egyéni és csoportos formában is elérhető, a Rekonstrukciós Kineziológia pedig egyéni kezelésként kérhető.

Következő Személyiség Integrációs Tréning: szeptember 12. vasárnap!

Az estét egy valódi “énrész összegyűjtő” mini vizualizációs és légzőgyakorlattal zártuk, kézen fogva egy kört alkotva. Gyönyörű volt látni az utat, amit így a csupán az elmének szóló előadás helyett “élő-adássá” változott és testi-lelki megélést adott az este!

Örülök, hogy mertem kilépni ebben a témában is a szokásos keretek közül:))) és köszönöm mindazoknak, akik jelen voltak, hogy partnerek voltak ezen a különleges belső utazáson.

Read Full Post »

Most vasárnap, azaz augusztus -én a Napba Öltözött Asszony napjának estéjén tartottuk az első AranyAsszony Kör találkozót. Egy órás előadás után, a bennünk élő AranyAsszonyi minőség születése majd az ezt követő gyakorlatokban a Szent Csendben a legalapvetőbb Aranyasszonyi szemlélet, és ennek megnyilvánulását élhették meg a résztvevők. A lélektől lélekig tartó kapcsolódás másokkal komoly próbák elé állította a résztvevőket, de az este előrehaladtával még a zárkózottabb, kapcsolódásra lassabban megnyíló nőtársaink is könnyedebbé váltak. A megosztó körünk két körre nyúlt, és megannyi értékes gondolattal, kérdéssel és válasszal tett mindannyiunkat gazdagabbá.

A következő kör időpontja: szeptember 12., vasárnap este 18:00-20:30

A következő alkalom témája:

Az AranyAsszony iránytűje és tájékozódási pontjai (1. rész)

Előadás:
1. Mi alapján tudunk eligazodni a világban, térben, időben és önmagunkban?
2. Az éves változás-körének fő csomópontjai, mint viszonyítási és teremtési pontok
3. Hogyan használhatjuk ki a természeti ciklusokat teremtéseinkre, az életünk szívünk szerinti vezetésére és a harmóniánk visszaállítására, megőrzésére?.

A gyakorlat:
1. A belső középpont megtalálása
2. A belső középpont megőrzése az évkörös változási-rendben
3. A ciklusokban rejlő teremtő energia felszabadítása

Mint az első találkozón mondtam, havonta egyszer találkozunk majd az AranyAsszony Körben, ha van kedved és érzel hívást szívesen várlak a következő alkalommal is. (Jelentkezés: noionmegvalositas@gmail.com címen)

Célom, hogy az AranyAsszony Kör valódi, női támogató körré váljon, ahol a női minőségek, női erő és bölcsesség, női teremtő és gyógyító erő elkezdhet ismét működni bennetek. Meggyőződésem, hogy az AranyAsszonyi minőségek mindannyiunkban ott vannak, az a dolgunk “csupán”, hogy erre visszaemlékezzünk és merjük használni, merjük megengedni és megélni az életünkben. Ezekben fognak segíteni az AranyAsszony kör egyes alkalmai.

A tanítások során minden alkalommal feltárul egy-egy fontos darabja a tradíciónak és a hozzá kapcsolódó gyakorlatok (meditáció, a mostanihoz hasonló lélek-egység gyakorlatok, páros feladatok és dinamikus meditációs elemek, stb.) pedig abban segítenek majd, hogy a tanultak az elmei szintről valódi megéléssé alakulhassanak.

Minden egyes kör, egy-egy transzformációs út lesz, ami egyre beljebb segít látnod önmagadban és a környezetedben, annak mintáiban, működésének mozgatórugóiban. A gyakorlatok során eszközöket és módszereket fogok mutatni, melyeket azonnal gyakorolva-megélve sajátíthattok el.

Az egyes köröknek két része lesz ezután:
1. Előadás, a tanítás maga (45-60 perc)
2. Gyakorlat, a transzformációt segítő személyiségfejlesztő elemekkel (90 perc)

Lehetőség lesz csak az előadásra eljönni, ellenben csak a gyakorlatra nem.

Az előadás ára: 1000Ft-lesz
A gyakorlati rész ára: 2500Ft (max.15 fő)
Így egy a vasárnapihoz hasonló kb. 2 és fél órás program ára együttesen 3500Ft lesz.

Tudom, hogy nem mindenki fogja tudni kifizetni a teljes este árát, ezért döntöttem úgy, hogy legalább az előadás árát “elérhetőbb” áron tartom. Így az információ mindenképpen átadódhat majd, annak, aki kéri és akarja. Azt is tudom, hogy, aki akarja az képes lesz előteremteni a teljes este árát. Lehet, hogy nem most rögtön, de kellő akarattal a pénz beáramlása fókuszálható és meg fog jelenni a rá szánható pénz, először a szívedben, aztán az akaratodban és szándékodban, aztán a pénztárcádban is.
Ezzel szeretném azt is biztosítani, hogy a gyakorlati részen azok legyenek ott, akik valóban ott akarnak lenni és ezt az akaratot teremtő formában is tudják működtetni.
Azonban, akik ezt még gyakorolják, azok számára is szeretném megadni a tanítást magát.

Az AranyAsszony körök résztvevői számára közös oldalt tartok fenn, ahol megosztom a saját AranyAsszony élményeimet, történeteimet, a résztvevők írhatnak a saját megéléseikről, kérdéseket küldhetnek be egymásnak és nekem.

Read Full Post »

Most vasárnap, azaz augusztus 15-én, Nagyboldogasszony napján két programmal is készültem, ami nőiségünk megélését, az abban való kiteljesedést segíti. Az első, a Női VérVonal Konstelláció Állítás és Oldás volt, mely hatalmas “aha-élményeket”, megértést és oldást hozott a résztvevőknek.

Az egész napos tréning módszertani alapja a Személyiség Integrációs Tréning, azaz a pszichodráma, családállítás és rekonstrukciós kineziológia együttese. A Konstelláció Állítás és Oldás napok annyiban mások mint egy “általános SzInT” nap, hogy ezeken mindig egy meghatározott témára koncentrálunk, az ahhoz kapcsolódó problémákat hozza mindenki megoldásra.

A Női VérVonal konstelláció állítás lényege, hogy az állító női generációs hátterét állítjuk fel és kapunk ezáltal egyfajta állóképet arról, hogy ki milyen viszonyban volt egymással a családban női ágon. A hozott problematikára adott női vérvonal-generációs mintát tárjuk fel és oldjuk ezek után.

A mostani állítások és oldások tapasztalataiból:

Az egyik érdekes eset során, a nőiség megélésének blokkjait kerestük, kifejezetten a párkapcsolati megélések hiánya kapcsán. A blokk, amit találtunk nagymama nőiség megtagadása, amikor a nőiség vonzó aspektusainak megélése, a szerető minőségben összekapcsolódott és annak fájdalmas kimenetele volt. A fájdalom és szenvedés összekapcsolódott a szerelemmel, a házasság pedig a stabil, biztonságot adó, bár szerelmet nem jelentő alapélménnyel. Az állító családjában az a minta élt, hogy a szerelem és a házasság nem élhető meg egyszerre, illetve kölcsönösen kizárják egymást. A családra jellemző volt, hogy a házasság mellett szerető kapcsolatok voltak jelen, be-és be nem vallott módon egyaránt.

Egy másik különleges eset kapcsán ősmintát oldhattunk, ami az egyik legszebb ajándéka minden állítást vezetőnek. Az állítás az anya és lánya kapcsolatból indult, de messze tovább vezetett a generációkon és inkarnációkon átívelő múltba, ahol az anya-apa-leánya teljesen más kapcsolatban álltak egymással. Nyilvánvalóvá vált, hogy a mostani anya miért érzi magát kirekesztve apa és lánya kapcsolatából és megleltük a generációban jelen lévő “elvágyódás”, “más dimenziókban való élés” okai is. Az ősminta oldás része pedig a férfi és nő egymással kapcsolatos gyűlöletéről szólt, ahol a kölcsönösen egymás ellen alkalmazott “erő” és “hatalom” visszaélések miatt óriási mérvű szenvedéseket, fájdalmakat éltek meg az adott oldásra váró helyzetben.

Az oldások között volt még gyermekáldástól való félelem, beteg gyermek szülésének félelme és korábbi abortusz bűntudat, anya-lánya kapcsolati oldások, vágyott testkép és nőiség megélés kontra szégyen blokk.

Intenzív megélések, mély közös munka és fellélegzés, végül hála – ezek mind ott voltak a vasárnapi tréningen:) Köszönet érte!

***

A következő Konstelláció Állítás és Oldás témája:

Pénz és BőségBlokkok: augusztus 22-én Budapesten

Bővebb információ ide kattintva>>>

Read Full Post »

Születésnap a barlangban

Oda fogok felmenni???

Furcsa kéréssel kerestem meg a “barlang asszonyát” , szeretnék a Föld Szívébe menni a születésnapomon.Brigi, aki kísérőm és vezetőm volt ezen az úton, szeretettel és lágy, de mégis határozott, megtartó erővel támogatott a barlangi utamon. Óriási élmény volt. Ez alkalommal arra lettem figyelmes, hogy az egyes nehezebb szakaszoknál nem a félelem, hanem az izgalom és a csodálat egyvelege játszik bennem. Nagy megtapasztalás volt, hogy a nehéznek tűnő szakaszokról utólag mindig kiderült, hogy nem is voltak olyan nehezek:)…csak úgy mint az életben.

Az egyik kihívást jelentő üregből kimászva:)

De ami a legnagyobb felfedezésem volt, az a testérzeteim. Amikor különösen szűk folyosón kellett átmásznom, vagy egy kürtőn felmásznom arra lettem figyelmes, hogy a testem megtart. Amíg Brigi mutatta, hogy hogy kell csinálni, addig követtem és csináltam. De most, nem elkezdtem nem végrehajtani az utasításokat, hanem megélni a “kúszás-mászást”. Elkezdtem érezni a testemet, a különböző pontokat, melyek támasztékot adtak, az egyes izmokat, melyek megfeszítésével meg tudtam tartani magam. Egy idő után arra is rájöttem, hogy nem a szememmel kell meglátnom a következő kapaszkodási lehetőség helyét, hanem bízhatok az ujjaimban és a lábaimban, mert megtalálják a biztos pontokat.

Az egyik ajándékom így a TestBizalom erősödése volt. A szülés során éreztem ehhez hasonlót, ott támadt fel bennem nagyon erősen az az érzés, hogy bízhatom a testemben, mert bölcs és tudja a dolgát.

A szülinapi gyertyám:)

A Föld Szívének nevezett végállomásunk csodálatos volt, mintha az anyaméhben másztam volna a legmélyebb pontra és közben összezsugorodtam volna. Egyfajta időutazás volt az idők kezdetére:)  Itt Brigi gyertyát gyújtott nekem, a szülinapi gyertyámat:)

A barlangba készülődve még megfogalmazódott bennem, hogy miért is akarok a születésnapomon “szenvedni”, megint “újjászületni”, miért nem megyek inkább egy wellness medencébe és ott lágyan elidőzve születek meg ismét:). Vágytam mégis a Föld mélyébe, a Föld Anya méhébe, megtartó ölelésébe. Így nem volt kérdés, ott a helyem. Azt viszont elhatároztam, hogy ez nem lesz szenvedés, sem erőpróbák utáni újjászületés élmény. Nem ezzel a hozzáállással érkeztem. …és nem ezzel a megtapasztalással mentem haza. A csodával találkoztam, ami a föld belsejében vár ránk. Belső békét és megtartottságot éltem meg, a kellő időben megjelenő megbízható kísérőre, a belső csendre és a testem erejére, bölcsességére leltem. Köszönöm!

Read Full Post »

Az eltűnt női minőség nyomában

Különleges napom volt tegnap, melyek kapcsán megerősödött bennem a tennivaló(m) hívása. Délelőtt Nagyboldogasszony-Boldogasszony kapcsán beszélgettünk barátnőmmel, dr. Balogh Ildikóval (gyermekpszichiáter), aki szívén viseli a magyarság és azon belül is a hagyományos női értékek sorsának alakulását. Örömteli újra találkozás volt ez számunkra, több év után, mely ismét megerősítette mindkettőnkben a nőiség és ezen belül is az anyaság különleges fontosságát, szerepét és felelősségét. Ezekről írok még..

Majd, a délutánt a Nemzeti Múzeum állandó kiállításán folytattam harmadmagammal, immár Veres Kriszta (Avalon papnője) társaságában. A kiállításon óriási felismerés hasított belém…

Volt egy kor, ameddig a nőnek méltó helye volt a teremtésben, az életben, a létben. Ameddig a legfőbb forrás kettős egység volt, Isten és Istennő egysége. Amikor helye volt mindkét minőségnek, fél-fél, önmagában mégis egészként létezett férfi és nő. Egészként és mégis fél-ként, együtt egymással, kiegészítő kapcsolatban, egy magasabb rendű, tiszta egységet hozva létre.

“Mindig VAN” – “Van, hogy nincs elég” — Te melyiket éled?

A kiállítás kő- és bronzkori darabjainál még emberi léptékű volt minden edény, amikor még a “mindig van annyi, amennyi kell” tudat határozta meg a létet. Tovább haladva a korokban, a vaskorba érve már minden nagyobb volt. Itt már a “tárolni kell, óvni kell” a terményeket, mert már “van, hogy nincs elég” tudata uralkodik. Erősödik a férfi erő, harcok dúlnak, küzdelmek és félelem lesz úrrá. Egyre erősebb vértezetek, egyre erősebb házak, várak szükségesek. Az ékszerek és a pénz – a nemesfémek, egyre fontosabbá válnak. A birtokviszonyokat már szabályozni kell, a védelem és a hierarchia a társadalmak alapjai.

Nagyon erőteljes a váltás a két kor között…

Azóta is bennem van és sokáig forgatva magamban ismét megerősödött bennem, hogy a Női Erőnek nem azért kell újra megerősödnie, mert elnyomták, vagy mert kiszolgáltatottá vált a nő. Nem a férfi gyűlölet miatti harag vagy felülkerekedés vágya kell vezérelje a 21.századi nőt. Sokkal inkább arról van szó, hogy a nő önmagára találásával, erejének felébresztésével és teremtő erejének tudatos használatával ismét képessé válik a világban visszaállítani a REND-et.

A jelenleg túlzott mértékű férfi energia és az erősödő női energia kiegyensúlyozása kell legyen a célunk. Ehhez szükséges lehet a nőknek megélni az ellenpólust, amikor erősek, képesek anyagilag független, szuverén létezni. Ugyanakkor, mivel a nő már megélte túlzott erő által benne okozott rombolást és fájdalmakat, már bölcsnek kell lennie, amikor a női erejére ébredve azt használni fogja. Nem a férfi ellen…és egy idő után nem önmagáért…hanem az egyensúlyért.

Természetesen ez nem egy régi Rend visszaállítása, inkább egy új minőségében magasabb szintű és működő egység létrehozása lehet.

Talán Te is érzékeled, hogy mi történik a férfiakkal körülöttünk. Egyre kevesebb a pozitívan erős férfi. Két véglet van, az agressziójával hatalmat gyakoroló férfi és a tesze-tosza, gyámolításra, vezetésre szoruló, “gyenge” férfi. A felnőttképzésben már régóta túlnyomó többségben vannak a nők, ha az önbizalmuk is a helyére kerül, akkor kamatoztatva tudásukat el merik foglalni a társadalom különböző szektoraiban a helyüket. Tehát, lehet, hogy egyre több női vezető beosztás, irányító szerep jutna nekünk.

Mérlegelendő, hogy közben mi történik velünk… és főleg mi történik gyermekeinkkel. Egy dolgozó anyának kevesebb ideje-türelme-energiája marad gyermekeire. Férfias szerepkörökben élünk: dolgozunk a megélhetésért, harcolunk a fennmaradásért, az elismerésért, az előléptetésért, a piaci részesedésért – ki, miért. Ott harcolunk a férfiakkal, ahol igazából nem kellene. Kiegészítő – egyenrangú és megbecsült értelemben – helyzeteket, beosztásokat, vállalkozásokat kell inkább elérjünk.

Mindeközben nagy feladat hárul ránk, mert a család, az otthon, a házasságok és leginkább gyermekünk és a következő generációk jövője lényegileg rajtunk áll.

A magam részéről, és ebben az AranyAsszony tudatnak nagy szerepe van, abban hiszek, hogy a Nő képes megbocsátani az ellene elkövetetteket, képes megérteni a mögöttes miérteket és megbocsátással, tanulással, békés szívvel és legfőképpen szeretettel elengedni a férfi erő iránt érzett gyűlöletet, az okozott szenvedéseket és fájdalmakat. Tudom, hogy be tudjuk gyógyítani saját vérző sebeinket és egymáséit is. Vannak rá “terápiás módszerek” is, de a természetünktől fogva bennünk lüktető belső, asszonyi bölcsességünk, ősi tudásunk és testi-lelki működésünk eleve képes az “öngyógyításra”.

Te, mint NŐ, még mindig a HELYEDEN vagy…csak megtanultad másképp látni önmagad!

Képesek vagyunk megtalálni a helyünket, mert voltaképpen mi magunk sohasem mozdultunk ki onnan… Csak elkezdtünk mások, elsősorban a férfiak és a férfiaknak való megfelelést a saját szenvedéseiken keresztül megszokott női rokonaink, szemével látni és mérni magunkat.

Kiút: a szakrális nőiség

A szakrális női működésünk képes helyrebillenteni az egyensúlyt. Az a szakrális női működés, aminek része a női test csodálatos és páratlan energetikája, a nőiség legjellemzőbb belső, Isten/Istennő tudása, az élet szerelme és a legnagyobb ajándéka az élet adás képessége.

A szakrális nőiségről, az AranyAsszony tradíció tanításai során beszélek, melyekre várlak Téged is szeretettel!

Az első AranyAsszony Kör most vasárnap, augusztus 15-én, Boldogasszony napján, este 18 órától kerül megrendezésre. Nincs már sok hely, de, ha érzed a hívást, gyere, várlak az első Körben!

Bővebb információ az estéről>>>

Részvételi díj: annyi, amennyit jó és könnyű szívvel adni tudsz.

Jelentkezéshez írj a noionmegvalositas@gmail.com címre!

Szeretettel:

Pozsgai Nikoletta

kineziológus, életvezetési tanácsadó

női önmegvalósítás specialista

http://www.noionmegvalositas.hu

http://www.kineziologiakezeles.hu

Read Full Post »

BETELT!

Amennyiben szeretnél későbbi hasonló rendezvényeken részt venni, kérlek írj az npozsgai@noionmegvalositas.hu címemre, vagy iratkozz fel a Női-Erő-Forrás Ébresztő ingyenes hírlevélre!>>>

***

Talán kevesen tudjátok, hogy a szülés előtt aktívan dolgoztam még karrier-tanácsadóként. A munkaerőpiac figyelése, a lehetőségek és a nehézségek feltárása azóta is foglalkoztat, cikkeket és oktató anyagokat írok a témában. Szívesen teszek eleget a női önmegvalósítás témához kapcsolódó felkéréseknek, akár anyagi szintű kérdésekhez mint a karrier, önmenedzsment kötődnek, akár a szakrális nőiség tárgykörébe. A soron következő előadás és tréning témájában rendkívül hasznos, ráadásul INGYENES lesz – az Esélyek Háza jóvoltából – mindezek miatt ajánlom figyelmedbe:

“Önmegvalósítás és önmenedzsment, mint a 21. századi nő esélyegyenlőségének kulcsai”

című előadásra és tréningre

Helye: Megyei Könyvtár (Miskolc, Mindszent tér 3.sz.)

Ideje: 2010. 08. 25. (szerda) 12.15-16.15

Előadó/tréner: Pozsgai Nikoletta Katalin karrier-életvezetési tanácsadó, kineziológus

12.15-12.25 Regisztráció

12.30-12.45 Köszöntő (Vrazala Viktória Esélyek Háza)

12.45.-13.40 Előadás (Pozsgai Nikoletta)

Témák:

-A 21. századi nő életkihívásai és szerepkonfliktusai

– Az önmegvalósítás női útjai, lehetőségei és gátjai Magyarországon (hivatás, karrier kontra anyaság, elvégzett kutatási eredmények alapján)

-Mire kell figyelnie, az esélyegyenlőségre, egyenrangúságra és önkiteljesítésre törekvő nőnek?

(női életstratégia és életszervezés, hatékony önmenedzsment és önérdekérvényesítő, asszertív viselkedés, időgazdálkodás és pénzkezelés)

13.40.-14:00 Szünet

14:00-16:00 Tréning (Pozsgai Nikoletta)

Célja:

a résztvevő öntudatosságának és önértékelésének növelése, saját céljainak és értékeinek felvállalásának segítése, mindezek kifejezése asszertív kommunikációs alapelemek elsajátításával és gyakorlatával

Témák:

1. „Ki vagyok és milyen lehetőségeim vannak?”

Pozitív Énkép Fejlesztés, – önismereti, önbizalom és önértékelés javító hatású gyakorlatok

2. „Mit szeretnék és azt hogyan érhetem el?”

Célképzés és célmegvalósítás – minigyakorlat.

3. „Hogyan vállaljam fel önmagam a környezetemben?”

Az énkép és énideálok asszertív felvállalása – asszertív kommunikációs gyakorlatokkal

16:00-16.15. Tréning zárása (Vrazala Viktória Esélyekháza)

A program ingyenes!

Jelentkezni Vrazala Viktóriánál lehet személyesen Miskolc, Király u. 10. sz. alatt, telefonon a 06/46 321-762-es telefonszámon, illetve e-mailben a következő címen: eselyekhaza@gmail.com.

Jelentkezési határidő: 2010.08.18.

Read Full Post »

„…hogy a más terhét visszaadhasd, megérthesd a miérteket és a múltad összefüggésein keresztül megláthasd a jelened ajándékait, s elindulhass jövőd lehetőségei felé”

Női Vérvonal Konstelláció és Oldás

Augusztus 15-én 9:30-17 óráig

A Női Vérvonal Konstelláció Állítás azt jelenti, hogy minden résztvevő számára a családállítás módszerével felállítjuk a női őseit. Így láthatóvá válik számára, hogy az egyes női családtagok milyen nőiséggel, milyen jellemző problematikát képviseltek a családi krónikában. Feltárul, hogy mi, akik a női vérvonalunk legvégén állunk, milyen feladatot vállaltunk a generációs örökségben és milyen ajándékokkal rendelkezünk. Az oldást is kérő résztvevők számára életre keltjük a konstelláció érintett tagjait és a családállítás, pszichodráma, rekonstrukciós kineziológia szükséges elemeivel a feloldásig kísérjük a női vérvonal adott ügyét. A konstellációs állítások mögött a Személyiség Integrációs Tréning és Terápia módszere áll.

A női vérvonalunk esetében az édesanyánk, nagymamáink, dédanyáink és ükanyáink örökségéről, ránk hagyományozott terheiről és fel nem ismert ajándékairól van szó. A női vérvonalunkhoz tartoznak még a testvérek, fontosabb unokatestvérek, sógornők és az anyósok. Mellettük leánygyermekeink és a generációban meg nem született gyermekek is fontos tanulságokkal, feloldandó sors-elemekkel bírhatnak.

A megoldásra váró feladatok, feloldandó konfliktusok között szerepelhetnek:

  • visszatérő párkapcsolati minták, bevonzott férfi típusok
  • anya-gyermek problematikák,
  • a gyermekáldás kitolódása, elmaradása (ill. pszichés meddőség)
  • a gyermekneveléssel kapcsolatos problémák
  • feleség-anyós gondok,
  • női rivalizációk és ellenségeskedések (családi és/vagy munkahelyi)

A nőiséggel kapcsolatos belső ügyeinkkel is számot vethetünk, oldást nyerhetnek a nőiségünkkel összekapcsolódott blokkok:

  • szégyen (pl. testkép, viselkedés, szexualitással kapcsolatban)
  • bűntudat
  • a szexualitás egyéb nehézségei
  • tipikus női betegségek

A Női Vérvonal Konstelláció felállítása után lehetőség lesz néhány résztvevő számára az egyes konkrét problémakör kibontása és oldása is. Az egész napos tréningen állítást és oldást, vagy csak konstelláció állítást is lehet kérni. Várjuk szeretettel azokat is, akik saját ügyet még nem mernek hozni, ismerkednek a módszerrel, vagy már tudják, hogy a segítőként való jelenlét is mekkora oldást hoz!

A részvétel díja:

  • 14ezer forint / konstelláció állítással és egyéni problematika oldással / max 3 fő kérheti
  • 10 ezer forint / konstelláció állítással / mindenki kérheti
  • 5 ezer forint / segítőknek / max 5 fő esetében.

A „Női VérVonal” Konstelláció Állítás és Oldás helyszíne: Bp. Erzsébet krt. 58. I.em. 4.

Előzetes bejelentkezés feltétlenül szükséges Pozsgai Nikoletta, Személyiség Integrációs Tréner és kineziológusnál e-mailben a noionmegvalositas@gmail.com e-mail címen!

A Személyiség Integrációs Tréning módszeréről, a terapeutáról és résztvevői véleményekről ide kattintva olvashatsz>>>

és a www.noionmegvalositas.hu oldalán a Programok menüpont alatt.

Read Full Post »