Feeds:
Bejegyzések
Hozzászólások

Posts Tagged ‘pozitív gondolkodás’

Gyessel kapcsolatos ügyintézésre szántam rá magam  és olyan meglepetés ért, amire nem számítottam. Igaz, jó kedvűen, olvasnivalóval és harapnivalóval felszerelkezve érkeztem  a hivatalba és várható várakozási idő sem tudta elvenni a kedvemet. Készültem rá. Tudtam, hogy sokan fognak várakozni…azaz inkább éreztem reggel induláskor. Sebaj…legalább jót olvasok és kikapcsolódok. Kaptam sorszámot és a “recepció”-nál 2.5 óra múlva bekövetkező sorrakerülésemig úgy döntöttem egy közeli parkban keresek szebb “menedéket”.

2 óra múlva visszamentem és láss csodát, még egy ember volt előttem és máris mehettem. Eddig is jól el voltam, de ettől még mosolygósabban léptem be az amúgy szürke és nem túl emberbarát box-folyosóra. Megkerestem hová szól az én sorszámom…

a számom felé haladva erőteljes virágillatot éreztem és óhatatlanul teleszívtam a tüdőmet vele… képzeld el, a szürke hivatalban vagyok!…és élvezem a virágillatot:), de ezt még lehetett überelni.

odaértem az ablakomhoz és…meglepettem láttam, hogy  egy sólámpa fogad.

A tárgy elég meglepő helyen való felbukkanását már épp nyugtáztam, amikor mögüle egy mosolygós kedves fiatalos-nagymama korú hölgy kérdezte miben segíthet. Hmm… mosolyra mi lehetne szebb válasz mint a mosoly… és ez nem is ment nehezen:)

Elmondtam mi járatban vagyok és miben kérem a segítségét… figyelmesen, láss csodát: bólogatva és végig mosolyogva meghallgatta, majd két perc alatt megoldotta az ügyemet… és még arra is volt időnk, hogy az ablakhoz rakott bazsarózsát élvezzem… az unokát képről megismerjem és a sólámpa-bazsarózsa ügyét firtassam.

Szóval egyenes tartás, mosoly, aktív hallgatás, gyors és hatékony ügyintézés, ügyes tárgyrendezés szemmagasságban és egy kis virág (és még a kedvenceim egyike is:)… ennyi a titok!

Meggyőződtem arról ,hogy a hivatal szürkeségében és levegőtlen helységeiben is lehet embernek maradni… méghozzá pozitív embernek maradni!

Tipp: ha Gyes ügyintézésre kell menj vigyél csinálnivalót és meditálj rá a 9-es ablakban ülő hölgyre, a sólámpára és talán a virágra is…hátha megint van… vagy vigyél egyet!:) Garantáltan jó élmény lesz… ott a hivatalban, ami nem erről híres.

Read Full Post »

A napokban olvastam – újra – egy kutatási eredmény összegzést, David J. Pollay, Nemzetközi Pozitív Pszichológiai Szövetség igazgatójától, mely szerint az egyenes tartás és a kissé felfelé irányuló tekintet, mennyire jó hatással van ránk…mindez bejegyzésre ihletett…és persze rögtön kihúztam magam a gép előtt ülve:)

Nem mindig vagyunk örömteliek, boldogok, de ez rendben is van így, addig, amíg a szomorkás hangulatok nem szaporodnak és nem válunk egyre rezignáltabbá. Fontos, hogy idejében megakadályozzuk a közérzetünk romlását és pszichológiai kutatások alapján elmondható, hogy a pozitív gondolkodás alapvetően hozzájárul a boldogabb, kiegyensúlyozottabb élethez.

A pozitív gondolkodás és érzelmek jótékonyan hatnak a kreativitásunkra, hatásukra felerősödik a az intuíciónk működése, rugalmasabban és gyorsabban oldjuk meg problémáinkat, könnyebben kezeljük a lelki-viszontagságokat, erősebbé válik az immunrendszerünk és összességében ellenállóbbakká válunk a stresszel és a betegségekkel szemben.

Bár egyszerűnek tűnik, hogy egy szép napon elhatározzuk, hogy pozitívan gondolkodunk a világról és önmagunkról, mégsem mindig bizonyul ennyire egyszerűnek a váltás. A szokásainkat és a teljes gondolkodásmódunkat kell megváltoztatni, ami gyakran értékrend változásokkal is kell járjon. Mindez idő és kitartásigényes feladat lehet!

Ajánlok egy nagyon egyszerű technikát, melyet alkalmazva könnyebb lesz a váltás:

A technika hatékonysága azon a megfigyelésen alapul, hogy amikor lehangoltak vagyunk, akkor többnyire lefelé nézünk, sőt a hátunk is görnyedtebb. A boldog, örömteli ember ezzel ellentétben mindig előre, esetleg kissé felfelé tekint és a tartása is kiegyenesedik!

Ha az ember lefelé néz a teljes látóköre behatárolódik, beszűkül a tudatával és a kilátásaival együtt. Az előre, kissé felfelé tekintő ember látószöge szélesebb, észreveszi a tárgyakat, az embereket és a lehetőségeket is!

Ha csak tehetjük ezért igyekezzünk egyenes tartással és előre tekintve jönni-menni, a szemmagasságban található tárgyakat pedig hol lehet válogassuk és rendezzük úgy el, hogy az számunkra a legpozitívabb legyen! Hiszen ezeket a tárgyakat fogjuk elsősorban látni magunk előtt, nem mindegy milyen a visszahatásuk ránk!

A technika tehát röviden összefoglalva:

Fejet fel, tekintetet előre! Mindent amit itt látunk azt rendezzük úgy el, hogy csupa számunkra ún. pozitív lelki-kapcsolóként működjenek, hatásukra elmosolyodunk, jókedvre derülünk!

Tipp:

Válogass olyan tárgyakat, melyek puszta látványa is kedves a számodra, jó hatású a hangulatodra, például kellemes eseményekre vagy kapcsolatokra utaló tárgyak, fényképek. Nézz körül most rögtön mit látsz magad előtt… és hogyan lehetne megváltoztatni és kellemesebbé tenni az eléd táruló látványt?

Nők előnyben…

A nők előnyben vannak a pozitív gondolkodás kialakítása és a környezetükre gyakorolt hatás végett, mert ugye nőkre jellemzőbb az, hogy kellemes szín -és tárgyösszeállításokban gondolkodnak és hamarabb is cselekszenek, ha egy kis otthon átalakításra van szükségük…vagy kedvük:)

Nézz körül Te is és figyeld meg mit és hogyan tudnál változtatni a környezetedben, hogy jobb hangulatban, mosolygósabban éld a napjaidat!

Én például most kijöttem az étkezőnkbe, hogy lássam a naplementét és az előttem a láthatáron húzódó hegyvonulatokat… úgy döntöttem ez most jobb lesz szemmagasságban:)))

***

Forrás: Positive Psychology News Daily

Read Full Post »