Feeds:
Bejegyzések
Hozzászólások

Posts Tagged ‘női beavatási kapuk’

Egyiptom… a beavatások földje – legalábbis a férjem és a számomra a kapcsolatunk történelmében mindig is azok voltak. Az első kettőt férjem járta meg a kapcsolatunk elején, hazajövet megkérte a kezem, a harmadik után fiunk fogant, ez volt most a negyedik…:)))

Zajlik az életünk és elérünk egy-egy ciklus véget, amikor a továbblépéshez valaminek még meg kell történnie. Olyan ez mintha a lezáródó ciklust ott ünnepelnénk, ellenben a következőhöz szükséges “valamiket” magunkba kellene szívnunk a folytatáshoz, a magasabb fejlődési lépcsőfok megéléséhez.

Így történt ez most is…

Tegnap éjjel, pontosabban pirkadatkor érkeztünk haza…az utazás és nyaralás látszólagos mellékszálain beavató képsorok és álmok érkeztek a nőiség őseredeti szerepét, feladatát illetően, az AranyAsszony belső tudását és iránytűjét, teljes világképét és a női beavatási utat illetően.

Az utazás érdekessége, hogy a női napszakban:) utaztunk oda és vissza is. Odafelé a sötét éjszakába érkeztünk, míg hazafelé hajnal hasadása és a ragyogó holdsarló fogadott bennünket. Szimbolikus a javából…(Bővebben a vasárnapi AranyAsszony körön szóban, jelentkezéshez írj a noionmegvalositasKUKACgmail.com címre!

Különösen szép volt, hogy a kint létünk során szinte végig menstruáltam… A Vörös tengernél, vörös beavatások sorát kaptam:) és éltem meg.

Vörös

A vörös színhez megannyi kép és előítélet kötődik. A vörös a vér színe, hozzá tartozik az élet és a termékenység, vele együtt a nemiség, a szexualitás, a szerelem és szenvedély is. A tűz és az erő színe, ugyanakkor az agresszivitás és a hatalommal való visszaélés is hozzá tartozik. Az erő, ami önmagában sem nem jó, sem nem rossz, a mi gondolkodásunk teszi ezzé vagy azzá. Egyiptomban a vörös védő szín, az ókorban előszeretettel festették tárgyaikat vörösre, hogy megvédjék a tűztől, természeti és természetfeletti ártó erőktől. A véráldozatok, de a vérrel köttetett testvéri szövetségek is ide tartoznak.

A vörös ruha figyelemfelhívó, különleges – egy piros ruhás nő mindenképpen megmozgat benned valamit (figyelj oda arra, hogy mit:). Mozdulásra, cselekvésre szólít fel és energetizál. Remek ellenszere a fáradt, kiégett, enervált érzéseinknek.

A vörös az életre hív. Lüktető, vibráló és pulzáló szín. A vörös a női élet beavatásainak színe is. Vérrel születünk, vérrel tisztulunk minden hónapban, vérrel szülünk.

Vörös és Arany

Éppen a Vörös tengertől jövök, ahol szinte végig menstruáltam…A vörös beavatásairól szólt a hét minden álom szakasza…Álom szakasza, mert amint lehunytam a szemem egy folytatásos filmet láttam magam előtt, történelem előtti időkről, amikor a szakrális szeretkezés a legnemesebb gyógyító papnői tevékenység volt, a vérmisztériumok és a szerelem az élet legszentebb velejárói voltak.

A különböző korok AranyAsszonyait láttam élni, gyógyítani, férjeket és népeket szolgálni, emelni, szeretni és gyermekekkel foganni, életet adni és “növelni”. Átéltem és mélyen megértettem őket, szívem az ő szíveikkel dobbant, a vérem az ő vérükkel folyt. A vörös beavatások arannyá tették a lelkemet.

Az AranyAsszony körök elkezdődtek, a tanításokra készültem és további tanításokat kaptam:), a hiányzó láncszemek a helyükre kerültek.

Női Beavatási Út – Az AranyAsszonnyá válás útja

A következő körön, amely szeptember 12-én, Mária neve napján lesz, az AranyAsszony belső és csalhatatlan iránytűjéről beszélek majd, feltárom a Női Beavatások Útját az “AranyAsszonnyá válás” spirális folyamatát. Az előadást követő gyakorlatok az elhangzottak belső ébresztését, saját élményű megélését fogják segíteni. (Jelentkezni a noionmegvalositasKUKACgmail.com címre írott levélben lehet:)

A további AranyAsszony körökön pedig megosztom:

  • az AranyAsszony világképének bölcsességeit,
  • az évkörének transzformációs elemeit,
  • bővebben beszélek a női beavatási utakról,
  • a női vérmisztériumok lényegéről, funkciójáról az életünkben,
  • a női teremtő erőről és a férfi teremtő erőről,
  • a két erő gyümölcséről,
  • a női gyógyítás művészetéről
  • a szerelem művészetéről
  • a (ős)magyar AranyAsszonyokról
  • a magyar Boldogasszony hitről
  • az IstenAnya megtartó, tápláló erejéről

…és az előadások után minden alkalommal gyakorlatok várhatók, melyek a mai környezetben való megvalósulást segítik:)

Az AranyAsszony ott él mindannyiunkban

Az alkímiai folyamat – azaz a legszentebb belső átalakulási és fejlődési folyamat során a belső összetevőink átszitálódnak, tisztulnak és nemesednek, arannyá alakulnak, majd fénnyé válnak.

Mielőtt a további körök transzformációs útját megkezdjük megerősítjük a középpontunkkal való kapcsolatot, hogy a folyamat (értsd: az AranyAsszony körök tanításai) bármely történése során megtarthassuk és megőrizhessük a belső egyensúlyunkat, középpontunkat.

Mi lesz most vasárnap?

“Az AranyAsszony Iránytűje és Beavatási Útja”

előadás (18-19 óróig – 1500Ft) és workshop (19:30- 21:00 – 2500Ft) Budapesten

Előadás:
Az AranyAsszony iránytűje és beavatási útja

1. Belső iránytű, ami alapján megtaláljuk a helyünket a világban, térben, időben és “önmagunk összetettségében”
2. Az AranyAsszony évköre, avagy az éves változás-körének fő csomópontjai, mint viszonyítási pontok és beavatási kapuk
3. Az AranyAsszonnyá válás útja – a Női Beavatási Folyamat

A gyakorlat:

1. A belső középpont megtalálása
2. A belső középpont megőrzése az évkörös változási-rendben és a VÁLTOZÁS ÁLLANDÓSÁGÁBAN
3. A beavatási folyamat mélyebb megértését segítő dinamikus meditáció

Ha szeretnél jönni írj a noionmegvalositaskukacgmail.com címre!

Ha vidéki vagy és nem tudsz feljönni, de úgy érzed hozzád szól ez a téma:

Az AranyAsszony köröket szeretném kiterjeszteni és országszerte elvinni, ha ebben bármilyen formában szeretnél részt venni írj nekem! Akár résztvevőként, akár csoportszervezőként, írj, hogy tudjak rólad!

Praktikus információ:

AranyAsszony körösöknek létrehoztam egy külön online csoportot. Ez közös élménymegosztásra, kérdésfelvetésekre, válaszokra lesz elsősorban jó:)
Talán nem voltatok még olyan csoportnak a tagjai, akik valóban OTT vannak egymásnak, talán igen. Ha még nem, akkor ez talán szívetek vágyával egyező, ha már igen, akkor hasznos segítőivé válhattok az AranyAsszony női támogató körének “működtetésében”.

AranyAsszony szeretettel és fénnyel:

Pozsgai Nikoletta
kineziológus, életvezetési tanácsadó
női önmegvalósítás specialista
www.noionmegvalositas.hu
www.kineziologiakezeles.hu

Read Full Post »

Női Erőforrásaid Felébresztése Tréning
Női Erőforrás Csoportunk:)

Február 27-28-án Budakeszin megtartottuk a Női Erőforrások Felébresztéséről szóló tréninget. Fantasztikus élmények, katarzisok, megkönnyebbülések, egymásra-találások, oldások, új célok születése, vízben-lebegések és még sok szép élmény kapcsolódik a hétvégénkhez.

A résztvevők megismerhették a Női Életút legnagyobb beavató kapujait, a női erőforrások mibenlétét és kiapadhatatlan voltát. Egy különleges NőVérségi szertartást is készítettünk, mely során nőiségünk szent tisztasága, a vérmisztériumok és a hozzájuk kapcsolódó blokkok oldása fontos szerepet kapott.

Nővér Szertartás
A női lét misztériumainak megélését a színek, hangulatok is segítették

A Személyiség Integrációs Tréning és Terápiás módszer most is jócskán teremtett lehetőséget egy-egy igazán mély, tipikusan női blokk oldására.

Az úszómedencés gyakorlatok és vízben végzett meditációk során az elengedés, elengedettség és bizalom megélésén dolgoztunk, a magzati stresszeket oldottuk…és jól éreztük magunkat!:)

Meditáció vízben
Vízben végzett oldásunk egyike

Vasárnap kora reggel mozgás és légzőgyakorlatokkal kezdtünk, majd a legfontosabb női energiafejlesztő technika gyakorlása következett. A délelőtt folyamán dinamikus meditációs elemek és a feltétlen szeretet, a kölcsönös adás-elfogadás élményét tapasztaltuk meg több gyakorlat során.

Tükör gyakorlat
Tükröm-Tükröm, légy a barátNŐm!

Az önbizalom, önbecsülés erősítése több gyakorlat célja volt. A tükröt hosszabb barátkozás után, ismét szívünkbe fogadtuk.

…és a vasárnapi nap végén még tudtuk fokozni, a TeliHold és a 10 milliószoros nap alkalmából “Teremtsd meg az Új Valóságodat!” címmel dinamikus meditációt és mini-célkitűző tréninget tartottunk.

A csodálatos női erő bennünk és velünk volt! A jól sikerült tréning számomra mindig extázis, a végén örömmel mondtam el, hogy örültem, hogy a helyemen lehetettem és azt csinálhattam, amit a legjobban szeretek!:)

Köszönöm a résztvevőknek, hogy mertek bátrak, őszinték és nyitottak lenni – önmagukhoz és a többiek felé egyaránt! Köszönöm, hogy a katarzisok és az oldások létrejöttét segítettétek, örömötökkel és lelkesedésetekkel ilyen gyönyörű, és kellően intenzív hétvégét élhettünk meg!

Aki nem tudott eljönni, annak jó hír, hogy lesz még Női Erőforrás tréning! Figyeljétek a honlapot:)

Aki pedig velünk volt, a zárt oldalon folytatjuk!:)

Szeretettel:

Pozsgai Nikoletta

személyiség integrációs tréner, kineziológus

női önmegvalósítás specialista

Read Full Post »