Feeds:
Bejegyzések
Hozzászólások

Archive for the ‘nőiség’ Category

AranyAsszony Kör

Erősebb és gyengébb női minőségeink:)

Vasárnap, szeptember 12-én, Mária napon találkoztunk a második AranyAsszony Kör kapcsán. Az előadás témái ezúttal a női beavatási út legfontosabb állomásai voltak, a közöttük lévő beavatási kapuk és beavató erők.  Beszéltem a csalhatatlan női iránytűkről és az életünk során megtapasztalható transzformációs erőkről is.

Az előadás utáni személyiségfejlesztő gyakorlatok során most használtam a Személyiség Integrációs Tréning során már bevált “beállító” módszereket is, melyet  egy új általam kifejlesztett szimbólum-gyakorlat segített. A dinamikus meditációs gyakorlatsor pedig intenzíven segítette a belső középpontunk megtartását, bármilyen életünkben bekövetkezett változás közben.

Nem szokványos, ellenben kifejezetten a témánkra összeállított gyakorlatokban tapasztalhatták meg a résztvevő nők a középpont megtartását, és a női misztériumok útját. A programot a negatív pontokon végzett elengedés megerősítése, az új minta behívása, majd a  megosztókör zárta.

Következő AranyAsszony Kör október 17-én, vasárnap 18 órai kezdettel lesz!

Jelentkezés és bővebb információ a noionmegvalositas@gmail.com címen kérhető!

Idézetek a résztvevői visszajelzésekből:

“Az egyéni látásmód és a női lét misztériumainak csodája most nyílt fel előttem igazán. Rácsodálkoztam és befogadtam. Mégis, a gyakorlatok segítettek abban, hogy felismerjem milyen női minőségeket nem tudok, (vagy talán inkább őszintébben:) nem merek megélni az életemben. A keresztcsont vibrációs gyakorlat különleges és vérpezsdítő volt, fogom használni otthon is. Jó lenne, ha ez a tudás minden nőhöz eljutna és elkezdenénk érni azzal a női erővel, amiről beszéltél! Hálásan köszönöm, hogy ott lehettem és áldás legyen a munkádon!”

“Valami csoda az, amit megtapasztalhattam.Először nem akartam maradni a workshopon, de az előadás annyira érdekes volt, hogy úgy döntöttem kipróbálom. Olyan gyakorlatokat kaptunk, amiket még sehol nem láttam, azt éreztem, hogy csak nekünk és az itt és mostnak lett összeállítva az este. Rövid idő alatt annyi mindenről hallhattam, tanulhattam. Köszönöm a csodát és a személyes figyelmedet!”

“Az AranyAsszony egy olyan minőség, ami mindannyiunkban ott él és csak arra vár, hogy emlékezzünk rá, újra merítsünk erejéből a mindennapjainkban. Ez volt a számomra legmegnyugtatóbb gondolata az előadásodnak. Mindig is éreztem, hogy nem kivülről kell valamit magamba engedjek. Most megerősítést kaptam abban, hogy minden megvan bennem, csak emlékeznem kell, újra kell ébresztenem magamban a teljességet. Van mit tennem, de ez a szemlélet olyan belső nyugalmat és erőt ad, hogy elszálltak a kétségeim. Meg akarom és meg tudom engedni magamnak, hogy teljes nő legyek…mert mindig is az voltam. “

Read Full Post »

A Vénuszi Nő napján azaz 2010. június 6-án este, 18 órától -kb. 20 óráig

“Örök Női Értékeink” címmel

személyiségfejlesztő és meditációs programot tartok

a nőiséged megszentelésére,

a nőiségedből fakadó értékeid visszafogadására és

női erőd újraélesztésére.

A program bevezető előadása után személyiségfejlesztő gyakorlatok várnak rád, majd az este csúcspontjaként dinamikus meditációval folytatjuk és megosztókörrel zárjuk a Vénuszi Nő estéjét:)

Az Örök Női Értékeink programra itt tudsz jelentkezni>>>

A program célja, hogy segítsen számodra a testeddel jó viszonyba kerülni, nőiségedet a maga szentségében látni, női erődet újraélesztve vonzerődet felébreszteni, testileg-lelkileg örömben, az Örök Női Értékeiddel élni tudni!

Érdemes eljönnöd, ha szeretnél:

  1. nőiséged titkaiba bepillantást nyerni,
  2. a testeddel meghitt kapcsolatba kerülni,
  3. erőforrásaiddal újra kapcsolódni és
  4. női vonzerődet felébreszteni!

A részvételi díj: 2 500Ft.

Ez a program nyitott, tehát hozhatsz magaddal ismerőst, barátot is!

Férfiak és nők egyaránt jöhetnek, pároknak 500-500Ft kedvezmény!

A program helyszíne: Budapest, belváros.

Jelentkezéshez kérlek kattints ide>>>

vagy írj a noionmegvalositas@gmail.com címemre!

Várlak szeretettel a különleges vasárnap esti programra!

Pozsgai Nikoletta

kineziológus, életvezetési tanácsadó

női önmegvalósítás specialista

Read Full Post »

Anyák napján…

Nekünk nőknek van egy csodálatos lehetőségünk, egy ajándék az élettől, a sorstól, Istentől…ki hogyan vallja… de VAN!

ANYÁKKÁ lehetünk. Anyákká lehetünk testileg. Anyákká válunk lelkileg… anyákká érünk gyermekünk mellett.

Minden mit írhatnék most túl sok lenne, minden mit gondolatban össze tudok fogni- túl kevés…megfogalmazni azt mit jelent anyának lenni, mint jelent gyermeknek lenni…leírni azt a csodát, melynél nincs tán csodásabb. Megélni minden pillanatát ez tán a legfontosabb!

Egy számomra kedves és kifejező verset mégis választottam a soraim mellé. Fogadjátok szeretettel blogolvasó Édesanyák… leendő anyák, már-anyák, és mindannyian anyánk gyermekei…

Dsida Jenő: Hálaadás

Anya
Anya

Köszönöm Istenem az édesanyámat!
Amíg ő véd engem, nem ér semmi bánat.
Körülvesz virrasztó áldó szeretettel,
Értem éjjel-nappal dolgozni nem restell.
Áldott teste, lelke csak érettem fárad,
Köszönöm Istenem az édesanyámat!
Köszönöm a lelkét, melyből reggel, este
imádság száll Hozzád, gyermekéért esdve.
Köszönöm a szívét, mely csak értem dobban
itt e földön senki sem szerethet jobban! –
Köszönöm a szemét, melyből jóság árad,
Istenem köszönöm az édesanyámat!
Te tudod, Istenem – milyen sok az árva,
Aki oltalmadat, vigaszodat várja.
Leborulva kérlek: gondod legyen rájuk,
Hiszen szegényeknek nincsen édesanyjuk!
Vigasztald meg őket áldó kegyelmeddel,
Nagy-nagy bánatukat takard el, temesd el!
Áldd meg édesanyám járását-kelését,
Áldd meg könnyhullatását, áldd meg szenvedését!
Áldd meg imádságát, melyben el nem fárad,
Áldd meg két kezeddel az édesanyámat!
Halld meg jó Istenem, legbuzgóbb imámat:
Köszönöm, köszönöm az édesanyámat!

…és köszöntöm a bennem élő gyermek Édesanyját, ÉgAnyát és FöldAnyát, gyermekem Édesanyját:)…és mindőtöket, kik már Anyákká lettetek!

Read Full Post »

Micsoda Nő
Julia Roberts a Micsoda Nőben

Egy kis történelem, mit is ünnepel a világ ezen a napon?

1910-ben határozták el, hogy nemzetközi nőnapot tartanak annak emlékére, hogy 1857. március 8-án New Yorkban a textilipari munkásnők a béregyenlőségért és munkaidő csökkentéséért sztrájkoltak. A dátum akkor vált véglegessé, amikor 1917-ben Oroszországban ugyanezen a napon tüntettek a nők kenyérért és a békéért.

Az ünnep igazi születése korábbra, a századfordulóra tehető, és szorosan összekapcsolódott a nők különböző jogainak követelésével. Néhány évtized elteltével, amikor már egyre több országban vívták ki a nők a választójogot, és a mozgalom elérte legfőbb célkitűzését, hanyatlani kezdett. A ’60-as évek nőmozgalmai során viszont új értelmet kapott a nőnap: a nők már az egyenjogúságukért küzdöttek. 1977-ben az ENSZ is elismerte, és felvette a világnapjai közé.

Magyarországon először 1914-ben ünnepelték a nőnapot. 1949-től az állami propaganda állította a saját szolgálatába, a rendszerváltás után viszont az ünneplése visszaszorult. Érdekes momentum azonban, hogy Oroszországban a mai napig munkaszüneti nap március 8.

A magam részéről a nőiség és a női kreatív energia ünnepeként tartom a napot és köszöntök minden nőtársamat, NőVéremet!:)

A szépség, harmónia és szerelem varázslónője!:) Ezek is mi vagyunk!

A szépség, harmónia és szerelem varázslónője!:) Ezek is mi vagyunk!

Mi van NŐ és a FÉRFI mögött?

Egy kis ráadás érdekesség a számmisztikai vonatkozások iránt érdeklődőknek:

N (5) + Ő (6) = 11-es rezgésű szó, a 11 pedig a belső erő száma, mely az intuíció meghallgatásán alapuló tettekben és létben megnyilvánuló nagy erejű teremtésre képes energia, mely mögött érzékenység és biztonságvágy húzódik a mélyben. Óriási kreatív erő, gyengéd, de korántsem gyenge szívvel a háttérben, mert nőnek lenni azt is jelenti, hogy intuitíve a szívünk bölcsessége alapján merünk létezni és szeretni.

Az 5-ös ezen túl a belső hit száma és a kiegyensúlyozott erőé, a 6-os pedig a szív szava szerinti döntésé és a harmóniáé. Kellemes összetétel!

F (6) + É (5) +R (9) + F (6) + I (9) = 35 — 8-as rezgésű szó. A 8-as a határozott, objektív és reális szemlélet száma, ezen túl a bőség teremtésé és a végtelenségé. Kifejezetten aktív és teremtő aspektus, a határozott és célorientált cselekvés energiája.

A női aspektusunk hallja meg (fogadja be) könnyebben a szív szavát és a férfias aspektusunk az amelyik megvalósítja a fizikai világban a szív bölcsességének megfelelően kitűzött célt. A jobb félteke (nőies,befogadó, intuitív) és a bal félteke (férfias, cselekvő, racionális) pedig együttes és integrált működéssel képes csak teljességgel és jó hatásfokkal működni. A kettő együtt működik csak jól! Erre a tézisre épülnek a Célmegvalósítás Mesterkulcsai könyveim is:)))

***

Ahány nő annyi féle
Feketék, szőkék , barnák, vörösek… vékonyak és kevésbé vékonyak…A Nőiségünk nem ettől függ!

Ahány nő, annyi különböző és egyedi brilliáns:) A külsőtől, kortól függetlenül is csodák rejlenek bennünk és mutatkoznak meg lépteink nyomán, mosolyok bontakoznak ki ölelésünk vagy egy egyszerű mosolyunk nyomán. A lényünkkel gyógyítunk, szeretetünkkel varázsoljuk nap, mint nap életünket és mások életét széppé!

Mindezek bőven adnak lehetőséget és hátteret annak, hogy magabiztos és ragyogó NŐ légy!

Te milyennek látod önmagad nőként?

Kívánom, hogy lásd magad csodálatosnak és meríts erőt nőiségedből!

Diego Velazquez: Vénusz a Tükörben:)

***

“A Csodálatos Nő címmel” a márciusi Női Erőforrás magazint kifejezetten az ünneplésnek és a női-lélekerősítésnek szenteltük!

Ünnepeld velünk a NŐiségedet!

Ha még nem kapod az ingyenes, havi női önfejlesztő e-magazint, akkor itt elkérheted!

Márciusi Női Erőforrás: Fókuszban a Csodálatos NŐ!>>>

Read Full Post »

Női Erőforrásaid Felébresztése Tréning
Női Erőforrás Csoportunk:)

Február 27-28-án Budakeszin megtartottuk a Női Erőforrások Felébresztéséről szóló tréninget. Fantasztikus élmények, katarzisok, megkönnyebbülések, egymásra-találások, oldások, új célok születése, vízben-lebegések és még sok szép élmény kapcsolódik a hétvégénkhez.

A résztvevők megismerhették a Női Életút legnagyobb beavató kapujait, a női erőforrások mibenlétét és kiapadhatatlan voltát. Egy különleges NőVérségi szertartást is készítettünk, mely során nőiségünk szent tisztasága, a vérmisztériumok és a hozzájuk kapcsolódó blokkok oldása fontos szerepet kapott.

Nővér Szertartás
A női lét misztériumainak megélését a színek, hangulatok is segítették

A Személyiség Integrációs Tréning és Terápiás módszer most is jócskán teremtett lehetőséget egy-egy igazán mély, tipikusan női blokk oldására.

Az úszómedencés gyakorlatok és vízben végzett meditációk során az elengedés, elengedettség és bizalom megélésén dolgoztunk, a magzati stresszeket oldottuk…és jól éreztük magunkat!:)

Meditáció vízben
Vízben végzett oldásunk egyike

Vasárnap kora reggel mozgás és légzőgyakorlatokkal kezdtünk, majd a legfontosabb női energiafejlesztő technika gyakorlása következett. A délelőtt folyamán dinamikus meditációs elemek és a feltétlen szeretet, a kölcsönös adás-elfogadás élményét tapasztaltuk meg több gyakorlat során.

Tükör gyakorlat
Tükröm-Tükröm, légy a barátNŐm!

Az önbizalom, önbecsülés erősítése több gyakorlat célja volt. A tükröt hosszabb barátkozás után, ismét szívünkbe fogadtuk.

…és a vasárnapi nap végén még tudtuk fokozni, a TeliHold és a 10 milliószoros nap alkalmából “Teremtsd meg az Új Valóságodat!” címmel dinamikus meditációt és mini-célkitűző tréninget tartottunk.

A csodálatos női erő bennünk és velünk volt! A jól sikerült tréning számomra mindig extázis, a végén örömmel mondtam el, hogy örültem, hogy a helyemen lehetettem és azt csinálhattam, amit a legjobban szeretek!:)

Köszönöm a résztvevőknek, hogy mertek bátrak, őszinték és nyitottak lenni – önmagukhoz és a többiek felé egyaránt! Köszönöm, hogy a katarzisok és az oldások létrejöttét segítettétek, örömötökkel és lelkesedésetekkel ilyen gyönyörű, és kellően intenzív hétvégét élhettünk meg!

Aki nem tudott eljönni, annak jó hír, hogy lesz még Női Erőforrás tréning! Figyeljétek a honlapot:)

Aki pedig velünk volt, a zárt oldalon folytatjuk!:)

Szeretettel:

Pozsgai Nikoletta

személyiség integrációs tréner, kineziológus

női önmegvalósítás specialista

Read Full Post »

Szó szerint izgalmas hetem van. Végre sikerült összeegyeztetni az Átváltoztatjuk programot!

A türkiz variációban...

A türkiz variációban...

Tegnap reggeltől késő délutánig körülöttem forgott a világ, először fodrász, majd sminktanácsadás végül stylist. Egy ideje szemezgettem már az ilyen programokkal, mert kíváncsi voltam, hogy profik mit látnak bennem, szerintük hogyan tudom jobban kifejezni azt ami és aki vagyok a színek, formák, öltözékek világában.

Szerintem nem lehet női önmegvalósításról beszélni úgy, hogy a nőiség egyik leglátványosabb megnyilvánulásáról, a megjelenésről, ne beszéljek, írjak… Nőnek lenni csodálatos, mind testi, energetikai, lelki és szellemi értelemben! Nőként kiteljesedni szerintem úgy lehet, ha mindezek egyensúlyban vannak és minden szinten képes vagy megélni , kifejezni az egyéniségedet, mindazt, aki igazából vagy.

Olvasd tovább, ha érdekel az átváltozásom rövid története:)>>>

Read Full Post »

November egy nagyon különleges hármas kapu konstellációval ajándékoz meg bennünket, mely napok november 9-10-11-ére esnek. Minőségük olyannyira ritka, hogy az évezredben nem lesz több ilyen! (a napokról még írok a héten:)

November 9-e egyrészről a hármas kapu első napja, annak aktivizáló energiáival, másrészt 10 milliószoros nap is egyben. A hármas kapu-energia a belső transzformációt és ezáltal az újjászületést fogja segíteni.

Nagyon tudatos választás eredménye tehát, hogy erre a hétre időzítettem a Női Újjászületés Tanfolyam indulását!

A hármas-kapu energiáról:

A három kapu a legfontosabb életbeavatások megélését, átdolgozását, a hozzá kapcsolódó blokkok oldását segíti.

A három kapu:

1. A halál kapuja, s vele az elmúlás, veszteségek feldolgozása, az elengedés és a továbblépés lehetősége, a félelmekkel való szembenézés és azok oldásának lehetőségét adja, mely előkészíti az újjászületést, az átlépést egy újabb életszakaszba, magát az előrelépést, a fejlődést és a feloldódást.

2. A transzformáció kapuja, s benne a változás (és a válság, a krízisek), a fejlődés és a vele járó bizonytalanságok, türelmetlenség felszámolásának lehetősége. Az érzelmek megélése, kifejezése az örömtől a haragig. Az időtlenség, a feloldódás tanításai.

3. A születés kapuja, s vele az újjászületés, megújulás lehetősége, az ezekhez kapcsolódó megélések blokkjainak oldásához kiváló lehetőség. Az én megtapasztalása és kifejezése.

A három kapuhoz kapcsolódóan egy-egy tréninget tartok, hogy az aznap megtapasztalható energiák felvételét megkönnyítsem, a beavatási kapuk blokkjait oldani tudjuk:

November 9. Hétfő, 18:00- kb. 21 óráig: “Az Újjászületés teljes folyamata” Férfiaknak és Nőknek egyaránt nyitott program!

A 10 milliószoros napon lehetőséged lesz a teljes újjászületés folyamatot átélni, a meglévő félelmeidet felismerni, oldani, felszámolni, a felvett maszkjaidat azonosítani és levenni, majd az este végére megélni az újjászületést.

A program helyszíne: Szemlőhegyi barlang (Bp,), kiépített (maximálisan biztonságos, könnyen járható) idegenforgalmi útja és a barlang bejáratánál lévő közösségi terem.

A program részvételi díja: 4000Ft + a barlang belépője

Program tematika:

1. Előadás a transzformáció, a halál és születés témájában: Pozsgai Nikoletta és Idris Charles, Avalon és Inanna papja, Glastonbury

2. Integrációs légzéstechnika átadása és gyakorlása

3. Dramatikus önismereti és személyiségfejlesztő gyakorlatok

4. Meditációs és légzőgyakorlatok

November 10. Kedd 18:00-21:00 óráig. “A transzformáció kapujában” Egyenlőre csak Nők!

Ezen a napon kifejezetten a bizonytalanságokra, az ismeretlentől való félelemre, az önmagadban és másokban való megbízni tudásra koncentrálunk és ebben élhetsz meg fejlődést, érhetsz el megnyugvást. A testképeddel kapcsolatos szégyenérzet leküzdésére kiváló alkalom lesz.

A program helyszíne: Budapest egyik meleg vizes fürdője. A programok nagy része vízben fog zajlani, tehát fürdőfelszerelést hozz magaddal.Úszni nem kell tudni, de jól jön és biztonságot ad.

Részvételi díj: 4 000Ft + fürdő belépő

Program tematika:

1. érkezés, orientáció

2. előadás a transzformációs folyamatról (fizikai, pszichés és spirituális aspektusokból egyaránt)

3. transzformációs gyakorlatok a vízben (a feladatok többségét állva végezzük), oldások megélése

4. zárómegbeszélések

November 11. Szerda 18:00-21:00 óráig “A születés kapuja és az élet beavatása” (csak nőknek!)

Ezzel a nappal indul a Női Újjászületés Tanfolyam, azon belül is a Pozitív Énkép Fejlesztés Nőknek modulja. Ez a program nyitott, az Énképző programosokon kívüliek is csatlakozhatnak.

A program helyszíne: Bartók Béla úti tréningterem

Részvételi díj: 4000Ft (Énképzősöknek benne van a tanfolyami árban)

Program tematika:

1. Ki vagyok én? – interaktív előadás a személyiségfejlődésről (pszichológia és spirituális értelmezésben)

2. Az Énkép és fejlesztési lehetőségei – előadás + önismereti tréningelemek

3. Gyökerek – honnan jövök és hová tartok? – előadás + önismereti tréningelemek

4. Szárnyak – hogyan jutok el odáig? – előadás + önismereti tréningelemek

Mindhárom program limitált résztvevői létszámú: maximum 15 főt tudok fogadni!

Jelentkezés:

Különleges napok novemberben: A hármaskapu konstellációja és a 10 milliószoros nap>>>

Read Full Post »

« Newer Posts - Older Posts »