Feeds:
Bejegyzések
Hozzászólások

Archive for 2008. október

Évente négy ilyen nap van a tibetiek szerint. Ezeken a napokon minden teremtés 10 milliószoros erővel hat, ezért nagyon fontos, hogy arra gondolj amit teremteni szeretnél az életedben.

Ha negatív érzelmeid, gondolataid merülnek fel, nyilvánítsd ki, hogy elengeded őket.

A nagy terheid feloldását érdemes erre a napra időzíteni. Képzeld el a Földet egészségesnek, a rajta élő embereket pedig békésnek, szeretettel telinek. Tegyél meg mindent, amit szeretnél 10 milliószoros erővel hatni! Szólj nyitott ismerőseidnek, hogy ők is tudatosak lehessenek ezen a napon.

Szkeptikusoknak:

Ha mégsem ez a nap lenne a kiválasztott, akkor is működésbe hozhatjuk a Kritikus tömeg elméletet!

Ha  minél több ember összpontosítja pozitív teremtő erejét ugyanarra a dologra,  és egy nap mindenki elkezdi a jobb jövőjét építeni – álmodni, hinni benne, tenni érte -, akkor hová tudnánk juttatni az emberiséget, a Földünket, és magunkat?
Így hát kedves kétkedő barátom, hajrá… rajtad se múljon!

Read Full Post »

Az önmegvalósítás a személyiség szintjén akkor lehetséges, ha megtaláljuk a helyünket a világban és sikerül kihoznunk magunkból az elérhető legjobbat.

Mire van ehhez szükségünk?

Egy kicsit általánosabban fogalmazva szükségünk van alapos önismeretre, autonóm személyiségre és felelős döntésekre, kreatív és konstruktív gondolkodásra, továbbá kitartásra, önfejlesztésre-személyiség építésre és öngyógyításra és az álmainkra!

Kicsit konkrétabban:

Elsősorban fontos tudnunk honnan jövünk, melyhez fel kell térképeznünk családi gyökereinket, hozott életmintáinkat, eddigi életutunkat, elemeznünk kell az általunk meghozott döntéseket és élethelyzeteket. Egyfajta életútelemzést kell csinálni! Ez annyira fontos, hogy terápiás munkámban szinte mindig első lépésként innen indulunk! Hiszen ahhoz, hogy tudjuk mi felé és merre menjünk tovább, tudnunk kell hol vagyunk jelenleg és nem árt tudatosítani, hogy hogyan jutottunk oda!!!

Fontos azonban megjegyezni, hogy az eddigiekben felvázoltak egy aktív, kifejezetten tudatos utat járó ‘kereső’ számára működnek. Természetesen elképzelhető a kiteljesedés spontán (nem tudatosított) úton is. Az ilyen racionális tudatosság szempontjából passzív utat választó embereket arról lehet felismerni, hogy egyszerűen csak megélik az életüket az örök mostban élve. Ez lehet a tudatosság olyan magas foka, hogy már nem szükséges a racionalizálás, hiszen a szinkronicitás és az áramlatban élés mindenre megoldást hoz. De lehetséges az öntudatra ébredésnek viszonylag alacsonyabb fokán is, amikor az önfeledt-tudattalan-életet a maga nemében elfogadó úton is, egyszerűen ráérezve az élet szépségeire.

Akár tudatos, akár racionális tudatosságtól mentesebb úton járunk sokat segíthetnek az (vágy)álmaink!

A gyerekkori vágyak, álmok gyakran előre jelzik, hogy mire születtünk! A tudatos embernek többnyire ezeket elő kell bányásznia a tudatalatti erdejéből, az életüket ösztönösen élő emberek általában maguktól sodródnak afelé. A kérdés mindkét esetben az, hogy merjük-e az álmainkat komolyan venni és merünk-e a nyomukba eredni tevőlegesen is!!!

Read Full Post »

2008.10.10.

A legközelebbi ún. különleges nap október 10-e! A 10-es rezgés háromszor fog megismétlődni, háromszoros erősséggel fog hatni tekintve, hogy 10-es évben járunk (2008 — 2+0+0+8=10), októberben – ami a 10. hónap, és ugye a 10. napja a hónapnak!

A 10-es szám teremtő energia, annak is az erőteljesebb változata, hiszen az 1-es teremtő, aktivizáló energia van benne a 0-val megerősítve mindannyiszor.

10-es egyrészről az önfejlesztés, másrészről a szerencse száma!

Nagy lehetőséget kínál ez a nap leginkább arra, hogy valami újat teremts meg az életedben, ill. egy területet újraértékelve-átértékelve meglásd merre kell tovább menjél.

A nap során szakíts időt önmagadra és gondolt át milyen konkrét lépést tehetnél már aznap, hogy elérd céljaidat. Bármilyen kis lépés is előrelépés és kifejezi a szándékodat az univerzum felé! Ne feledd, a 10-es szerencse-energia, tehát bármit is kezdesz el ezen a napon, az – jó eséllyel – szerencsés kimenetelű lesz!

A nap összrezgése 30-as 3-as (a kommunikáció száma), tehát fontos, hogy a belül meghozott döntéseket elkezdd felvállalni és kommunikálni a környezeteddel!

Érdemes meditálnod, ill. teremtő vizualizációt használnod a nap folyamán, különös tekintettel a bőség teremtésére, a karriered-önmegvalósításod előmozdítására!

Jó teremtést!

Read Full Post »

Igen…ezért érdemes élni! Köszönöm a kérdőívet kitöltőknek az aktivitásukat! Nagyon jó érzés volt megtapasztalni, hogy ennyien “ragadtatok billentyűzetet” osztottátok meg az Önmegvalósításról kialakított személyes véleményeteket!

Köszönetem jeléül hamarosan küldöm a tanulmányt…. illetve itt és most is kifejezem hálámat egy az önmegvalósítással kapcsolatos számomra kedves idézettel. Régen olvastam és azóta is velem van. Kisfiam önfeledt mosolya és a világot magában foglaló tekintete minden nap emlékeztet rá. Előveszem most a szívemből, hogy megosszam Veletek:

Midőn a világra jöttem, lényem csupa öröm és szeretet volt. Akkor még tudtam ki vagyok valójában, tisztában voltam igazi küldetésemmel, a világ közepének éreztem magam. Akkor még volt bátorságom kimondani, amit gondoltam, és nyíltan kimutatni érzelmeimet. Akkor még volt bátorságom, hogy „önmagam” legyek. Ez és csakis ez az igazság, a valóság, minden más csupán fölvett szerep.”

Read Full Post »

Bár minden nap különleges a maga nemében és minden egyes napon oda kéne figyeljünk arra, hogy mit gondolunk, mit teszünk vagy mit szalasztunk el. Mégis vannak ún. különleges napok, melyeken érdemes fókuszálnunk életünk egy-egy területére, mert az a terület aznap jelentősebb mennyiségű energiát kap.

Honnan származik a minőségileg más energia vagy mennyiségileg nagyobb energia?

Minden napnak van egy csak rá jellemző csillagállása – az univerzum aznapra jellemző konstellációja, mely bizonyos dolgainkat erősít, másokatat megnehezít. Ugyanígy minden nap meghatározott szám alapú rezgéssel bír, mely a rezonancia törvénye (vagy másnéven a vonzás törvénye) alapján szintén fokozza vagy lecsökkenti a napi hatékonyságodat.

Gondolom, senki sem szeret alacsony hatásfokkal dolgozni, ügyeket intézni…. már csak azért sem, mert közben rengeteg ideje és ereje megy el miközben szinte alig halad. Ráadásul ezalatt számára értékesebb dolgoktól von el időt és energiát pl. a családjától, párjától, hobbijától stb.

Utólag sok mindent könnyebb megérteni…Játssz el egy kicsit korábbi életeseményeid dátumaival….vajon mely számokhoz kapcsolódnak negatívabb megéléseid, ill.pozitívak…Egyszerű megfigyelés alapján is leszűrheted mely rezgésű napokon hozd meg inkább döntéseidet. Persze, ha jártas vagy a számmisztikában jobban át fogod látni az összefüggéseket. De enélkül is, a józan paraszti észre hagyatkozva is le lehet vonni a következtetéseket.

A magam részéről, Ilyen alapelvek miatt előszeretettel keresem meg a legmegfelelőbb napokat, a legjobb időzítést pl. a pogramjaimnak,előadásaimnak és természetesen magánéletem eseményeinek.

Így történt ez az Első Női Önmegvalósítás Konferencia esetében is… emlékszel? Tízmilliószoros teremtő nap…október 21!

De van egy ennél közelebbi és szintén fontos dátum, 2008. 10.10., melyről feltétlenül szeretném, ha tudnál…. és nem utólag…. 🙂 Ezért a következő bejegyzésemet ennek szentelem!

Read Full Post »

Van, aki karriert ért alatta…

Van, aki szimplán kiteljesedést…

Vannak, akik negatív jelentésben használják az önmegvalósítást, különösen, ha nőkről van szó…Szerinted?

Vannak, akik pozitív terminusként élik meg és törekszenek rá… én ide tartozom, és TE?

Kiváncsi vagyok a véleményedre! Ha van kedved, írj egy bejegyzést róla… ha nincs annyi időd, töltsd ki az alábbi kérdőívet… csak x-elgetni kell:)

AJÁNDÉK:

A véleményüket megírók és/vagy a kérdőívet kitöltők ingyenesen megkapnak tőlem egy az Önmegvalósításról szóló hasznos és érdekes tanulmányt!

KATTINTS IDE:

Kérdőív az Önmegvalósításról

Read Full Post »

Az önmegvalósítás fogalmát először Kurt Goldstein pszichiáter, gestalt-pszichológiai munkáiban annak leírására használta,  ahogyan az agysérülést szenvedett páciensek gyakran fantasztikus módon képesek alkalmazkodni sérüléseikhez és kompenzálni azokat. Később a humanisztikus pszichológia egyik kulcsfogalmává lett, melyben Abraham Maslow és Carl Rogers munkásságához kapcsolódik leginkább. Szerintük az önmegvalósítás minden ember belülről fakadó szükséglete és alapvető késztetése, mely a tökéletesség, a teljesség felé tereli, irányítja az egyént.

Az önmegvalósításnak számos értelmezési lehetősége van:

Felfogható szellemi (spirituális) növekedésként (egyfajta tudatállapot kitágulásként), én-minőségek kibontakoztatásaként, archetípusok integrációjaként. De lényegét tekintve az önmegvalósítás minden értelmezés szerint magában foglalja a psziché növekedését, fejlődését.

FONTOS:
A következő bejegyzésekben az önmegvalósítás különbőző értelmezéseiről és gyakorlati kivitelezéséről írok majd, ha érdekel várlak vissza a blogra!

Figyelmedbe ajánlom a Blog Értesítőt is, mellyel biztosíthatod, hogy amint felkerült a legfrissebb anyag értesülsz róla. Ide kattintva meg is teheted:

https://noionmegvalositas.wordpress.com/kapcsolat/

Read Full Post »

« Newer Posts - Older Posts »